Berta Sándor

Nem juthat európai rendőrségi adatokhoz az USA

Az Európai Parlament képviselői tegnap elfogadták az úgynevezett Prümi Szerződéssel kapcsolatos állásfoglalást, ugyanakkor nemmel szavaztak a rendőrségi adatok harmadik félnek való kiadásáról.

A Prümi Szerződéssel kapcsolatos indítvány elfogadása azt jelenti, hogy a jövőben jelentősen javulhat az Európai Unió (EU) 27 tagállamának rendőrségei közötti együttműködés. A képviselők ugyanakkor úgy döntöttek, hogy az európai uniós tagországok rendőrségei által összegyűjtött adatokat és információkat nem kaphatja meg sem az Egyesült Államok, illetve más ország, de egyetlen nemzetközi szervezet sem.

A Prümi Szerződés ezzel a döntéssel gyakorlatilag az egész EU területére kiterjed, igaz ezt még meg kell szavazniuk az európai uniós tagállamok belügyminisztereinek is. Korábban a 2005-ben az Eifel-hegységben, illetve régióban található Prüm városában megkötött megállapodás csupán tizenegy országra terjedt ki és célja a rendőrségi együttműködés javítása, valamint a nemzeti adatbázisokban megtalálható ujjlenyomat- és DNS-minták, valamint gépjármű-nyilvántartási információk összehasonlítási lehetőségének megteremtése volt.

A szerződést először Németország, Franciaország, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Spanyolország és Ausztria írta alá, majd csatlakozott hozzá Olaszország, Finnország, Portugália és Szlovénia is. A németek, akik jelenleg az Európai Unió soros elnöki tisztét töltik be, azt szeretnék elérni, hogy a megállapodást mind a 27 tagállam fogadja el. Az európai parlamenti képviselők ugyanakkor felszólították a belügyminisztereket arra, hogy a szerződést egészítsék ki az adatok (elsősorban a DNS-minták és az ujjlenyomatok) harmadik félnek való továbbadását megakadályozó részekkel.

"A Prümi Szerződés elfogadásának és átvételének az európai jogba egyúttal az adatok védelmét is kell jelentenie" - jelentette ki Fausto Correia portugál európai parlamenti képviselő. Mindez azt jelenti, hogy a rendőrségek közötti együttműködés és a terrorizmus, valamint a szervezett bűnözés elleni harc nem szoríthatja háttérbe az alapvető emberi jogokat és az adatvédelmet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • PíszLávJuniti #6
    Nagyon helyes!
    Ez a megállapodás erősíti az EU egységét, ami rá fér.
  • aDannyBoy #5
    lehet ezért lett rosszul miután tárgyalt Sárközyvel
    mondjuk azok után megérdemlik minimum ezt a bánásmódot, sőt!! h az amcsik kitalálták anno h a hágai nemzetközi bíróságot akkor fogadják csak el, ha nem lehet amerikai állampolgárt vádlottként elé citálni, sőt ha mégis megteszik, akkor mennek a kommandósok helikopterrel és kiszippantják a honfitársat.

    bahh
  • tungi52 #4
    Ja 2024-ben?
    Amúgy örülök, hogy az amcsikat kivették ebből. Bár Bush papa biztos nem fog neki örülni, de...
  • aDannyBoy #3
    jack bauer ellenségei itt gyülekeznek majd a 8. évadban :)
  • Tetsuo #2
    Legálisan. 1enlőre.
  • SCITEK #1
    Ez kezd egyre bonyolultabb lenni. Nemsokara eljon az 1984!
    Jajj nekunk.