Berta Sándor

Lengyelország: távközlési adattárolás öt évig?

A Jaroslaw Kaczynski vezette jobboldali lengyel kormány az internetet és a mobil hálózatokat is teljesen ellenőrizni akarja a következő esztendőkben. Az elképzelések szerint az európai uniós előírásoknál sokkal tovább tárolnák a telekommunikációs információkat.

Mint ismeretes, az európai uniós tagállamok igazságügyi miniszterei tavaly február végén szavazták meg az egységes európai távközlési adattárolási tervezetet. A jogszabály értelmében a súlyos bűncselekmények és a terrorizmus elleni minél sikeresebb harc érdekében 6 és 24 hónap közötti időre tárolnák el az európai felhasználók telekommunikációs adatait. Nos, a lengyel kormány nem a maximális 24, hanem 60 hónapig tárolná el a távközlési adatokat.

A javaslat ötletgazdája és egyúttal legnagyobb támogatója a PiS (Jog és Igazságosság Pártja) kormánypárt, amelyik azt szeretné elérni, hogy ezáltal visszaszoruljon a bűnözés. A mobil és az internetszolgáltatókat köteleznék arra, hogy rögzítsék a telefonbeszélgetésekre, az internetes forgalomra, az e-mailekre és az SMS-ekre vonatkozó adatokat és ezeket kérésre adják át a rendőrségnek, illetve az ügyészségnek. Így segítenék a szervezett bűnözés, a korrupció és a terrorizmus elleni harcot. A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a telekommunikációs információkat a szolgáltatóknak csupán két évig kell megőrizniük.

A mostani már a harmadik próbálkozás a törvények szigorítására. A két első előterjesztést leszavazta a lengyel parlament, mivel azokat csak a PiS és a másik kormánypárt, a Lengyel Családok Ligája szélsőségesnek tartott képviselői támogatták. Most annyiban jobb a helyzet, hogy a héten benyújtandó elképzelést támogatja a két párton kívül az Önvédelem Párt (Samoobrona) is. A törvény módosítására még idén tavasszal sor kerülhet.

A törvénymódosítás ellenzői szerint viszont a tervezet sérti az emberek magánéletéhez fűződő jogát és túlságosan beavatkozik a magánéletükbe. "Lengyelországot nem veszélyezteti terrorfenyegetettség és a bűnözés sem olyan mértékű, hogy indokolt lenne ennek a jogszabálynak az elfogadása" - nyilatkozta Wojciech Sokolewicz alkotmányjogász, akivel az ellenzéki Polgári Platform (PO) képviselői is egyetértenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    "Lehet csak véletlen egybesés, de úgy tűnik mindenhol a kozervatívok erőltetik ezeket a dolgokat..."

    Magyarorszagon pont nem, itt ez hagyomany, tehat partfuggetlen.

    "Ki kene baszni veluk.Nem tudom pontosan mit akarnak tarolni,de valahogy olyan adat forgalmat kene produkalni,hogy egyszeruen ne gyozzek a titkos szolgalatok rogziteni az adatokat.Persze ha csak ip cimeket,meg datumokat tarolnak,ugy nehez de lehet,hogy meg ugy is tul lehetne terhelni a tarolo kapacitasukat."

    Ha tul sok adat keletkezik akkor a forgalmat kell lassitani amig a problema meg nem oldodik, tehat ha valaki tul sok szemetet gyart, akkor csak a sajat savszelesseget veszik vissza amig meg nem gondolja magat. Ez a szolgaltatok anyagi erdeke is, mivel veluk is kiszursz nem csak az allammal.

    Egyebkent ilyen akcio mar volt, az amerikai email ellenorzo rendszert akartak tulterhelni ugy hogy mindenki gyanus szavakat kevert az alairasaba. Ilyen tulterheles a magyar rendszert nem fenyegeti, eleve arra van tervezve hogy mindenki terrorista aki kommunikal. (egyebkent egyszerubb mindent elmenteni mint ropteben kiszurni a problemas eseteket)
  • AranyKéz #3
    Nem, ilyenkor annak kéne jól utánanézni és kiteregetni minden szennyesét aki ajánlott, megszavazott vagy elfogadott bármilyen ilyen jellegű törvényt. Érezze milyen ha valakit seggbekúrnak az iróniával.
  • duke #2
    Ki kene baszni veluk.Nem tudom pontosan mit akarnak tarolni,de valahogy olyan adat forgalmat kene produkalni,hogy egyszeruen ne gyozzek a titkos szolgalatok rogziteni az adatokat.Persze ha csak ip cimeket,meg datumokat tarolnak,ugy nehez de lehet,hogy meg ugy is tul lehetne terhelni a tarolo kapacitasukat.
  • echo #1
    Lehet csak véletlen egybesés, de úgy tűnik mindenhol a kozervatívok erőltetik ezeket a dolgokat...