Berta Sándor

A jövő már itt van?

Szinte naponta olvashat az ember új, forradalmi találmányokról és technikákról, azonban nem minden készülék és megoldás terjed el azonnal. Pedig elvileg már látható, hogy milyen is lehet a jövő.

A Handelsblatt német gazdasági lap munkatársai azokat a technológiákat gyűjtötték össze, amelyekből már most kitűnik, milyen technikai szinten állhatna az emberiség. A vezető nélküli Yurikamome magasvasút szinte pillanatokon belül átszeli a közel 1000 méter hosszú Rainbow Bridge két végpontja között távolságot. A számítógép által vezérelt vonal végállomása Odaibaban van, ez Tokió legújabb és egy mesterséges szigeten fekvő futurisztikus városrésze.

Fumio Ohtsubo, a Matsushita vezetője büszkén mondta, hogy 2010-re minden japán apartmanban lesz az úgynevezett ubiquituos network, amelyhez akár konyhában vagy a hálószobában is lehet majd csatlakozni. A rendszer segítségével a ruhásszekrény kapcsolatba lép az időjárásjelentő szolgálattal, előrejelzéseket kér a tervezett úticélok körzetében várható időjárásról és a kapott információk birtokában ruházatot javasol. Tanácsot ad a színösszetétellel kapcsolatban és tájékoztat arról is, ha egy ruhadarabot véletlenül a mosógépben felejtettünk. A ruhákba beépített RFID-chipek pedig gyakorlatilag lehetetlenné teszik két ruhadarab összetévesztését.

A ház egyik helyiségében két plazmakijelző található, amelyek segítségével megnézhetjük az e-mailjeinket, tévét nézhetünk, zenét hallgathatunk vagy ellenőrizhetjük a háztartási berendezések működését, a garázsajtótól a klímakészülékig.



Mindezek a technikák már léteznek, azonban ha világszerte elterjednek, komoly problémákat fognak okozni. Az első és legnagyobb gondot a hiányzó sávszélesség és a kevés IP-cím jelenti. Az IBM Consulting becslése szerint három év múlva minden embernek átlagosan már 1000 személyes IP-címe lesz, mivel minden személyes tárgy, a kávéfőzőtől a mobiltelefonig külön IP-címmel fog rendelkezni. Tokiótól több ezer kilométerre, Redmondban a mobiltelefon néhány billentyűjének lenyomására azonnal kinyílik a lakás ajtaja. Ebben a világban szintén a PC irányít mindent.

"A technológia a jövőben már láthatatlan lesz és úgy fogja befonni az ember életét, mint a szálak a ruhában" - közölte Jonathan Cluts, a Microsoft csoportjának vezetője. A lakásban az üvegasztal önálló életre kel, ha ráteszünk egy mobiltelefont. A kapott híreket egyetlen virtuális billentyű lenyomásával vagy az ujjlenyomatunkkal nyugtázhatjuk. A közlekedési rendszer előre jelzi a dugókat és megmondja, mikor van a tökéletes időpont az induláshoz. A repülőjegyet már előre lefoglalta nekünk és a kedvenc éttermünkben az asztal automatikusan felismeri, ha mi ülünk le. A mikrohullámú sütő lekérdezi az internetről a leves vagy egy más étel elkészítésének receptjét. A gyermekszobában tökéletes rend uralkodik, köszönhetően a ruhákba épített RFID-chipeknek. A rendszer a rendrakás után automatikusan bónuszperceket ír hozzá a csemeték interneten eltölthető idejéhez.

"A legjobb példa a fejlődésre a mobiltelefonok átalakulása. Amennyiben belegondolunk, hogy ma már mi mindenre használhatjuk ezeket a készülékeket, rádöbbenünk arra, hogy mindez tíz éve még gyakorlatilag elképzelhetetlen lett volna" - hangsúlyozta Hannu Nieminen, a Nokia Design innovációs részlegének vezetője. "Öt év múlva nem fogunk ráismerni a mobiltelefonokra, a második énünkké válnak, a személyes életmenedzserünkké. Még jobban személyre szabhatóak lesznek és bármikor új funkciókkal bővíthetjük majd ki őket. Egyre fontosabbak lesznek az életünkben. A legújabb vizsgálatok bebizonyították, hogy az emberek integrált megoldásokat akarnak, nem akarnak több készüléket magukkal cipelni" - tette hozzá a szakember.

"Meg kell adni az embereknek azt a lehetőséget, hogy megszokják az új technikákat és azok használatát. Mindennek egyszerűsödnie kell" - hangsúlyozta Jörg Hartmann, a Fujitsu-Siemens Computer Deutschland vásárlói üzletágának vezetője, aki szerint azonban nem minden, ami technológiailag kivitelezhető, ültethető át kulturálisan is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #57
    Ja akkor ez amerikára vonatkozik.
  • AranyKéz #56
    Az FBI.
  • s2rk2ny #55
    "Soha nem volt olyan alacsonyan a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma, mint az elmúlt pár évben."

    Ki mondja? A budapesti rendőrség?
  • Kagemusha #54
    Szevasz földim!!!
  • zola2000 #53
    Ez jó Dzsungel vs város. Egy kis magyar faluban lakom ahol mindenki ismer mindenkit, van orvos, gyógyszertár, csendes hely, mindenfelé erdő, zalaegerszegtől 10km (város van minden más is) szerintem ez a kettő közötti aranyközépút.
  • AljasGetto #52
    Telefeonok??? LOOOOL!!!
    A hányás kerülget a minenféle öszvér telefon csodáktól, amik mindenben messze-messze alulmaradnak a "szimpla" testvéreikkel szemben (GPS, PDA, telefon, MP3, vagy akármilyen csoda...). Parasztvakítás...
  • Gerygrey #51
    A kávéfőzős dolgokat haszontalannak tartom, ez az RFID locator viszont sokszor jól jött volna. Konkrétan a telót megcsörgetem egy másik készülékről ha nem találom, ruhákat nem szoktam elveszíteni, viszont a kocsi/lakáskulcs néha hajlamos bosszantóan eltűnni, olyankor jól jönne ez a cucc. Szóval én támogatom a hasznos újításokat, de minden szart nem eszek meg én sem.
  • Theodora #50
    Hogy miért kell a kávéfőzőnek IP cím?
    Hogy
    - hálózaton keresztül szóljon, hogy elkészült a kávé
    - le tud ellenőrizni, hogy mennyi adag van benne (tudsz-e inni)
    - be tud állítani a hőfokot
    - ha on-demand kávéfőző, akkor készítsen egyet úgy ahogy te szereted
    - tudjon e-mailt küldeni a "karbantartóknak", hogy vízkőteleníteni kell
    - hogy jelleze, hamarossan kifogy a kávé / víz.
    - tudjál "lefoglalni" adagot magadnak (ne igyák meg előled)
    Csak megfelelő igényt kell hozzá generálni.

    Hogy miért kell a ruhába meg mindenbe RFID?
    Ti még nem voltatok úgy, hogy valamit eltettetek a biztos helyre? Csak az nem jutott eszetekbe, hogy hol is van az a biztos hely?
    Mit szólnál, ha lenne egy RFID kereső (locator) a mobilodban? és mint egy tri-coder(? jól írtam Enterprise űrhajó) keresnéd a lakásban? vagy kiválasztod, hogy mi kell, és az "intelligens" ház válaszolna, "A hálószobában a könyvespolc melleti 2. fiókban.".

    Bár én sem hiszem, hogy az élet abból állna, hogy a felnőttek csak egész nap játszanak. Látott már valaki olyan "future life style"-t, hogy egy ügyintéző a parkban (Mo.-n már itt bukik a dolog) a notebookon keresztül pár perc alatt elintéz egy ügyet? aztán meg chattel tovább a barátnőivel, meg recepteket olvas? Nem! Mivel ezek a jövőképek hamisak! A való világ a termelékenységről és a költséghatékonyságról szólnak.
  • kvp #49
    Engem csak az erdekel, hogy mi lesz akkor ha a rendszer elromlik? Mar ma sem tudnank elni aram es folyoviz nelkul az eddigi szinten, de mi lesz ha mar halozat nelkul sem? (pl. senki nem fog tudni fozni, vagy tuzet gyujtani) Megszoktuk, hogy gepek dolgozzanak helyettunk, de ha az emberek azt is megszokjak, hogy gepek gondolkozzanak helyettuk, akkor sokkal nagyobb baj lesz.

    Arrol nem is beszelve, milyen hatalma lesz ekkor annak a keves embernek aki meg gondolkodik es kepes meghackelni a rendszert...
  • Gerygrey #48
    Általában véve pozitív dolognak tartom a technika gyors fejlődését és többnyire vevő is vagyok az újdonságokra, de azt nem tudom felfogni hogy a kávéfőzőnek miért kell IP cím...

    Az angol vécénél is gödörbe szarsz,csak közbeiktatódott egy peremes ülőke
    Akkor a te fürdőszobádban miért nem csak egy gödör van, mi akadályoz meg benne hogy pottyantós retyót építs a lakásodba? De tulajdonképpen gödör sem kell, nyugodtan lehet a padlólapra is szarni, meg a szoba közepére is, és leszarni a civilizációt.