Berta Sándor

New Yorkban betiltanák a hordozható eszközöket

Nagy biztonsági kockázatnak tekinti, ezért hajlandó lenne betiltani a hordozható készülékek és mobiltelefonok utcán való használatát Carl Kruger New York-i szenátor.

A politikus minden hordozható készüléket száműzne a metropolisz utcáiról, legyen szó iPodról, MP3-lejátszóról, mobitelefonról vagy PDA-ról. Kruger a szabály ellen vétőket 100 dolláros pénzbírság megfizetésére kötelezné. Az intézkedés a szenátor szerint nem csak a gyalogosok, de a többi közlekedő biztonságát is szolgálná, ugyanis 7egy készülékkel sétáló vagy futó, fejhallgatóval zenét vagy rádiót hallgató ember könnyen válhat baleset áldozatává, de maga is okozhat balesetet, hiszen nem képes 100 százalékig a közlekedésre és a környezetére figyelni.

Carl Kruger kiemelte, csak az ő városnegyedében tavaly szeptember óta hárman haltak meg azért, mert hordozható készüléket használtak és emiatt figyelmetlenek voltak. Az egyik áldozat figyelmét a járókelők ordítva próbálták felhívni a veszélyhelyzetre, de nem hallotta a kiáltásokat. A szenátor elmondta, hogy ugyan nem akarja előírni a New York-iaknak, hogy ne használják készülékeiket, de tudniuk kell, hogy miközben iPodot hallgatnak, a mobiltelefonjukat vagy a tenyérgépüket használják, megfeledkeznek a környezetükről, és bármikor besétálhatnak egy busz vagy egy autó alá.

A politikus már be is terjesztette a helyi törvényhozásban az erről szóló, és a 100 dolláros pénzbírságra vonatkozó elképzelést tartalmazó törvényjavaslatát. "Az ember nem tud eléggé a környezetére figyelni, hogy ha éppen valakit felhív a mobilján, a kedvenc játékával játszik vagy önfeledten zenét hallgat. Az elektronikus szerkentyűk tömeges használata és annak következményei immár nem szórványjelenség, hanem olyan pontot ért el, amikor már súlyos közbiztonsági veszélyforrásról kell beszélnünk. Az államnak meg kell védenie a polgárait" - hangsúlyozta a szenátor. Carl Kruger hozzátette: azokra nem vonatkozna a rendelet, akik egy parkban ülnek, fekszenek, csak azokra, akik átkelnek az úttesten.

Európai szakértők szkeptikusan nyilatkoztak: "Nem tartjuk jónak az elképzelést. Úgy gondolom, az emberek elég nagyok és felelősségteljesek ahhoz, hogy ők maguk dönthessenek ebben a kérdésben. Egy törvény ezen vajmi keveset segíthet. Ráadásul ez a szabályozás és a pénzbírság kiszabása beavatkozás lenne az emberek személyes jogaiba" - nyilatkozta Ursula Messner, a KfV szóvivője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Möci #74

    "Az államnak meg kell védenie a polgárait"
    Kitől?! Önmaguktól?!
    És tenné ezt az állam milyen jogon?
  • remark #73
    Ez kicsit zavaros egyebkent.
    "az USA-ban nagyobb a szabadság és ugye ez miatt a kockázatokkal is számolni kell" Erre majdnem megkerdeztem hogy milyen ertelemben nagyobb a szabadsag az USA-ban mint pl. Kanadaban vagy Hollandiaban?
    De aztan ha jol ertem arrol irsz hogy tulajdonkeppen csak papiron nagyobb a szabadsag, a gyakorlatban nem. Jol ertem?
    Tehat gyakorlatilag tobb a szabaly, es keskenyebb az az osveny amin szabadon jarhatsz?
  • remark #72
    (Megintcsak nem piszkalodas, csak erdeklodes:)
    Te ugy latod hogy az amerikai media (ön- vagy nem ön-)cenzuramentes? Csak mert tul sok esetrol hallani ahol a kozponti tema az, hogy X vagy Y sztori erdekeket sertett igy nem kozoltek le. Persze olyan esetekben nincs ertelme cenrzura eshetosegerol beszelni amelyek senki utjat nem keresztezik (=az ilyen nem lesz cenzurazva).

    De persze azt is alairom hogy bizonyos dolgokkal nem lehet eloallni mert az a tarsadalom rendjet bontja meg. Es az ilyen dolgokrol nem is lehet vitatkozni, mert akkor mar nyilvanossagra kerult, es megtortent a baj. A problema ott van, hogy sokszor olyan dolgok nem kaphatnak publicitast, vagy meghamisitanak jelenteseket, riportokat es ugy mutatjak be, ami nem a kozrend fenntartasat szolgalja hanem egyeni erdekeket.

    Sok ilyen tortenet van, persze a kerdes mindig az hogy melyik oldalnak hisz az ember. Nos, en egyelore nem talaltam fogast azok verziojan akik szerint anyagukat nem adhattak le valtoztatas nelkul, vagy egyaltalan nem adhattak le.

    Gondolj arra, hogy a hirkeszites is szimplan uzlet. Az emberek "vevok" a hirekre. Foleg a jo hirekre. Meg a balhekra. Meg a haborus jelentesekre. Meg a katasztrofakra. A cegek meg marhara nem vevok a rossz hirekre. Innen kezdve kerdese hogy ki tartja fenn az objektivitast, es mikor kell az allamnak kozbelepnie azaz pl. nemzetbiztonsagi erdekekre hivatkozva megtiltania egy riport valtoztatas nelkuli lekozleset.
  • remark #71
    Az alabbiakat nem kijelenteseknek kell venni, nem allitom hogy minden felvetes biztos alapokon nyugszik. De a teman gondolkodva ezek jutottak eszembe. Nehany kerdes, par felteves, par otlet. Javareszt viszont erzesek. Igy erzem, meg ugy erzem, es kutatom hogy vajon miert? Es a leirtak egy resze ugy altalaban a vilagra ervenyes, nem amerika specifikus. Es nem ellened vagy rolad szol, csak ugy altalaban a temahoz kapcsolod gondolatok. (Nem akarok felreerteseket.) Szoval:

    Nehez megfogalmazni mik jutnak eszembe az irasodrol. Azert is erdekelt a velemenyed mert nekem egyszeruen nehezemre esik barmivel kapcsolatban is ugy gondolkodni hogy "a vegso megoldas az eroszak".
    Nem tudom elkepzelni hogy odaig jussak el egy beszelgetesben az ismeroseimmel, kollegaimmal hogy arrol beszelunk hogy talan vennek egy fegyvert mert gondoltam hogy ha valaki betor a hazamba es megprobalja megeroszakolni a felesegemet akkor en lelovom. Vagy hogy ugy gondoltam volna valaha a politikusokra hogy vigyazzatok mert ha tul messzeire mentek akkor levaltunk titeket, ha kell, eroszakkal. Az egeszbol semmi se jutna eszembe. Betoro? Megeroszakolas? Allamhatalom megdontese? Milyen vilag az, amiben az embernek ilyenek egyaltalan eszebe jutnak? Amikor a baratoddal beszelgetve a focimerkozes lehetseges kimenete mellett megbeszeled azt is hogy az adott idoben vagy kornyeken mennyi az eselye annak hogy a felesegedet megeroszakoljak?

    Te arrol irsz hogy az eroszak hol es milyen formaban jogos, vagy indokolhato, mikozben en nekem semmivel kapcsolatban se jut eszembe eroszak, es pont ezert nem is indokolhato meg. Kepzeld el azt, hogy 200 millioan az USA-ban igy gondolkodnak mint en. Mi szukseg onnan kezdve a hatalmas hadseregre, a fegyvertartas engedelyezesere, a kemenykezu rendorsegre, a "terrorizmus" elleni ilyen merteku fellepesre? En azt vélem latni, hogy ezt az enyhen felresikerult helyzetet az emberek kollektiven okozzak (kollektiv tudatlansag, felreertelmezes, szuklatokoruseg, erdektelenseg, butasag), a kormany pedig ratesz, es kihasznalja sajat erdekei ervenyesitesere. Vagy pont forditva, a hatalmon levok (cegek, egyhazak, politikusok, attol fuggoen hogy az adott kerdesben epp ki szamit hatalomnak) tobb szaz eve dolgoznak ezen, hogy az ujkori (marxistak szerint legujabb kori) vilagunk sokban ne kulonbozzek pl. a kozepkortol: ez is csak egy valtozata annak ahogy az elnyomok es elnyomottak elkulonulnek. A reszleteken meg dolgozom. ;-)

    De: Te tenyleg ugy gondolod hogy az amerikai kormany egy picit is jobban torodik az allampolgaraival mint marmelyik masik orszag, es nem mindenen atgazolva a sajat erdekeit ervenyesiti? Es hogy ezt azert tenne mert az allampolgaroknal van par pisztoly? Az elnyomas megvalosul mas formaban, ugy hogy eszre se veszed. Ez a gondolkodas meg, hogy "mert a hatalom tudja, hogy ha játszik a tüzzel, könnyen megsülhet" ez olyan mint azt hinni hogy a windowsnal biztonsagosabb OS-t jelenleg nem tehetek a PC-mre. A biztonsag hamis erzete. Persze csak szerintem.
    Amennyire en latom, az alapjan amit "hallani", hogy amerikaban a szabadsagot olyan szinten korlatozzak amivel kapcsolatban az egyetlen furcsasag az, hogy miert nem üti ki az emberek szemet? Talan mert a szolasszabadsaggal megnyirbalasaval kezdik persze csak azokban az esetekben mikor valki az o modszeruket alkalmazva mediakampanyt folytatna egy-egy kérdéses ugyben. Ugyhogy nem veletlen hogy tomegeket nem tud egyetlen alternativat felkinalo szemely vagy szervezet se ugy befolyasolni ahogy azt a jelenleg nyeregben levo cegek es politikusok teszik. Merthogy a velemenynyilvanitasrol nehez ugy beszelgetni hogy a gondolkodas es valasztas szabadasgat mar reg elveszitettuk. A szolasszabadsagnak nincs erteme abban a helyzetben mikor mar eszedbe se jut alternativa, es igazabol nem is akarsz ilyet, valamint mindenki aki alternativaval all elo az kommunista, terrorista (mikor ki az ellenseg), vagy szimplan megbelyegzik hogy o csak egy a sok osszeeskuveselmeletet gyarto kozul.
    Az nem szabadsag, hogy szabadon valaszthatok a 7 helyes valasz koszul 6-ot. Ez kontroll. Ahogy a lobbi is kontroll, hacsak nekem vagy barki masnak nincs lehetosege lobbizni. Ahogy a reklam kontroll, amig nincs beleszolasom hogy hol ki mikor es hogyan mossa az agyamat vagy ha nem allampolgari jog a reklam, hanem anyagi helyzet kerdese. Ahogy a kormany barmelyik hivatalos allaspontja kontroll, amennyiben nincs helye alternativanak. Es ahogy a holivudi filmek is az agymosas kategoriaba tartoznak. Mitoszt generalnak, tenynek alcazott szamarsagokat ultetnek el az emberekben.

    Peldaul az, hogy szigoritjak az ellenorzest a repulotereken, az annyit er, mint a DRM. Semennyit, max parasztvakitasnak jo. Aki egyebkent se akarna problematikus dolgokat a repulore vinni, azt megszivatjak. Aki meg fel akar vinni, az meg, mivel tudja hogy mit es hogyan ellenoriznek, mit lehet es mit nem lehet, ezert tudja hogy mi az amit nem ellenoriznek, es innen kezdve mar csak egy kis kepzeloero kell. Engem akarnak ezzel megnyugtatni, hogy lassam milyen biztonsagban vagyok? Hulyenek vagyunk nezve, megpedig nagyon. Akinek tenyleg jo, hogy allandoan veszelyben erzem magam, az a kormany. Mikor volt ekkora hatalma egyetlen embernek az USA-ban mint most? Es mire hivatkozva? Nekem nem valaszlepesek kellenek, nekem a helyzet megszuntetese. Fegyverek, eroszak, terror, tomegpusztitofegyverek, agresszorok? Vilagvege, apokalipszis? Alljunk mar le, mert ez egy rossz irany. Amig emberek elso ervkent olyanokat hoznak fel (amerikaiak) hogy "There are islamic militants around the world that want to destroy the west." addig olyan iranyba haladunk amelyben a kormanynak egyre korlatlanabb a hatalma.

    A fegyverekrol atalaban annyit, hogy amig a ceruzat azert gyartjak hogy a papirra irjak vele, ugy barmilyen fegyverrol is legyen szo, azt azert gyartjak hogy azzal valakiben vagy valamiben kart tegyek. A tomegpusztito fegyvert azert gyartjak hogy tomegeket pusztitsanak el vele. Innen kezdve egyszeruen lehetlennek tartom a kategorizalast azzal kapcsolatban hogy most milyen fegyver tamado, milyen fegyver vedekezo, melyik jelent veszelyt es melyik nem. AKi fegyvert gyart, az tudja hogy valakinek bantodasa esik. Ha te fegyvert veszel, ugy ezt ugy teszed hogy tisztaban vagy azzal hogy ha eljon a pillanat akkor te valakiben kart fogsz tenni. Te komolyan el tudsz kepzelni egy olyan fegyveres konfliktust ahol a fegyver megved valamitol? Ez szerintem egy fogalmi zavar. Ez olyan mint a hideghaboru vagy a kozel keleti kolfliktusok sokasaga kicsiben (bekefenntartas fegyverrel, vagy: eroszakvisszaszoritas halabuntetessel valo fenyegetessel: ne olj, mert akkor megolunk). En nem hiszek abban hogy valaki csak azert lep vissza a tamadastol, mert latja hogy fegyverem van. Azt viszont el tudom kepzelni, hogy csak azert tamad, mert latja hogy fegyverem van, es azt kesz vagyok hasznalni (azaz valtozik a szitu: eddig o volt nyeregben, es biztonsagban erezte magat, most meg mar sajat magat kell megvedeni, azaz fenyegetve erzi magat). De tudod mit? Ha csak 5% az eselye annak, hogy csak azert lõ valaki hasba mert en elorantok egy pisztolyt, akkor mar azt mondom hogy nem eri meg a kockazatot. Megegyszer: a fegyver nem ved. Az nem vedekezoeszkosz. Definiciojabol adodoan a fegyverrel az ember tamad.

    Mi ennek az egesznek az uzenete, es milyenne formal ez egy tarsadalmat?
    Sokat gondolkodok ezen, es jo volt hallani a velemenyed. Es mivel nem amerikaban elek, igy nem elsokezbol nyerem az informaciot, bar azt is szoktak mondani hogy a kivulallo velemenye esetenkent inkabb objektiv, mint annak aki nyakig benne van.

    Es egyebkent meg gondolom mi az elso gondolata a tobbsegnek azzal kapcsolatban amit irok: "ah... honnan veszi ezt a sok baromsagot?". Hat errol beszelek. Nem az alternativ meglatasok korat eljuk.
  • p00h #70
    "Ráadásul ez a szabályozás és a pénzbírság kiszabása beavatkozás lenne az emberek személyes jogaiba" - egyből már a cím után ez jutott eszembe h ez csúnya beavatkozás, vhol biztos alkotmányellenes rendelkezés lenne
  • Hegyikecske #69
    "és bármikor besétálhatnak egy busz vagy egy autó alá." >>tipikus ottani felfogás...
  • Darth Sith #68
    "miközben iPodot hallgatnak, a mobiltelefonjukat vagy a tenyérgépüket használják, megfeledkeznek a környezetükről, és bármikor besétálhatnak egy busz vagy egy autó alá."
    aki hülye haljon meg.
  • DOGMAN #67
    "Carl Kruger kiemelte, csak az ő városnegyedében tavaly szeptember óta hárman haltak meg azért, mert hordozható készüléket használtak és emiatt figyelmetlenek voltak."

    És hányan haltak meg lövöldözésben, nemi erőszakkal kombinált rablásban, kábítószertúladagolásban ez idő alatt????

    Meg nehogymá ha gyalog megyek idegen helyen akkor ne használhassam a GPS-emet csak a kapualjakban elbújva :D

    Gratula az USÁ-nak ismét kitermelt egy barmot...
  • werwers #66
    hát ez az ember ritka sötét lehet
  • BlackRose #65
    Vagy inkább veszel két egyforma pisztolyt, és miután szétlötted a szemetet (rablót), kezébe teszed a "tartalék" fegyvert... na ugye ez vicc, de az az igazság, hogy az USA-ban nagyobb a szabadság és ugye ez miatt a kockázatokkal is számolni kell - főleg, hogy a nagy szabadság nagy önfegyelmet követel meg és erkölcsi normákat, amit az emberek egy része nem birtokol és ezért a bűnözés nagyobb mint a kevésbé szabad országokban - persze "kevesebb" a bűnözés csak ha magát az állam által korlátozott szabadságot nem tekintjük bűnözésnek (pedig gyakorlatilag az, persze törvénnyel alátámasztott hatalomal való visszaélés, illegitim, mert az államnak nem osztania és szavatolnia kell a jogokat, hanem megvédeni azokat a jogokat amelyek az embert magától érthetően illetik (ahogy Jefferson mondta self-evident). Itt pedig csak papíron van szabadság, de a valóságban még a specialista ügyvéd sem tudja mit szabad mit nem. Ja és az USA-ban a bűn nagyrészét szintén az állam követi el, mert ugye a bürokraták és rendőrök is szabadnak érzik magukat amikor munkájukat végzik, pedig ők kimondottan a törvények szerint végezhetik munkájukat. Délután mikor hazamennek akkor lehetmek szabadok, de a munkahelyükön a törvény az úr. Sokszor ez nem így van és az eredmény az emberek szabadságának alkotmányellenes megszegése. Szerencsére nagyon ritka esetben történik meg ártatlan emberekkel, de ha valamiért gyanúsítanak, akkor hát inkább az európai bürokraták előtt szeretnék állni. Na de lehet, hogy csak tévedek, mert ugye az USA-ban az újságírók mindent publikálna, európában már sokkal nagyobb a sajtó öncenzúrája. Nem szól bele a hatalom, de az ujságíró odafigyel mit ír, mert ellenkező esetben nem fog vele beszélni senki. Röviden európában nincsenek Bob Woodward, Frank Adams és hozzájuk hasonló újságírók.