FeFe

A PC-k dominálnak az e-kereskedelemben

A jövőben is a PC-k fognak dominálni az internetes kereskedelemben, míg a kis kézi eszközök által termelt jövedelem viszonylag alacsony marad.

A Forrester kutatóintézet szerint 2005-re 174 millárd euróra nő az európai internetes boltok forgalma. Bár ekkor már a harmadik generációs webes mobiltelefonok lesznek a legelterjedtebbek, ezeken keresztül csak 5,2 milliárd euró (3 százalék) értékben kötnek majd üzletet. A személyi számítógépek részesedése durván 80 százalék lesz (139 millárd euro). 16 százalékban (28 milliárd euró) részesednek az interaktív televíziók, és kevesebb, mint 1 százalékban a PDA-k. De Carsten Schmidt, a Forrester elemzője szerint ez nem jelenti azt, hogy az emberek lemondanak a webes mobilkészülékekről: 2004-re több lesz belőlük, mint PC-ből, de az oldalak megtekintése nehézkes az ilyen kis képernyőkön, és a felhasználók a nagyobb "keresőhadjáratokra" inkább a PC-jüket fogják használni. A kis eszközökön inkább a kis értékű vásárlások lesznek a jellemzőek: mozijegy, virág, stb.

A PDA-k pedig a gyenge támogatottság miatt szorulnak ki a kosárból: a Palm szolgáltatása, a Palm.net csak 2001-ben jut el Európába, és a csatlakozás valószínűleg nem lesz olcsó. Bár a PDA-k nagyobb képernyővel rendelkeznek, felhasználói táboruk sokkal kisebb, mint a mobiltelefonoké.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!