Gyurkity Péter

Ismét támadják a Novell-MS egyezséget

A fontos jogokat birtokló Free Software Foundation - a sorozatos kéréseknek eleget téve - módosíthatja a GPL készülő harmadik verzióját, így védve ki a szabadalmakkal kapcsolatos megállapodás következményeit.

A friss tudósítások szerint mindez azért merült fel, mert a nyílt platformot használó közösség jó része felháborodással vette tudomásul a Microsoft és a Novell nemrég kötött megállapodását, és azóta folyamatosan panaszaikkal bombázzák a szervezetet. Ebben elsősorban azt kérik, hogy lehetetlenítsék el az új verziók árusítását, még mielőtt Redmond túlságosan nagy befolyásra tenne szert és saját megoldásait kényszerítené rá az ingyenes termékeket használó vállalatokra és magánszemélyekre.

Eben Moglen, az FSF első embere úgy nyilatkozott, hogy a napokban felülvizsgálják a General Public License 3 tervezetét, és a panaszok nyomán elképzelhető egy esetleges módosítás. A döntés azonban még nem született meg, ez két héten belül várható. Amennyiben a korlátozás mellett döntenek, a Novell eleshet a megállapodástól várt előnyöktől, mivel saját fejlesztéseiben kénytelen lenne felhagyni a GPL3 alá eső újabb kernelváltozatok beépítésével. A cég egyelőre nem reagált a hírre, John Dragoon marketingigazgató elmondása szerint megvárják a fejleményeket és ennek ismeretében alakítják majd ki álláspontjukat.

A Novell és a Microsoft még tavaly novemberben kötött megállapodást, amit többen megnemtámadási szerződésként értékeltek. Ebben kitértek a két platform közötti átjárhatóság megkönnyítésére, a Windows és Linux egyidejű használatának leegyszerűsítésére, valamint egymás technológiájának, szabadalmainak felhasználására. Az egyezség nem kis nyereséggel jár a Novell számára, hiszen míg a Linux eladások a tavalyi mintegy 967 millió dolláros bevétel 5 százalékát tették ki, a szoftvercég két tételben összesen 348 millió fizet ki a vállalatnak.

A közösség elsősorban attól tart, hogy mindez a Microsoft agressziójának kezdete. Emiatt már korábban is támadták a megállapodást, ezt követően pedig a két cég is összezördült a szabadalmak kérdésében. Továbbra is nagy kérdés, hogyan alakul a viszony a két fél között, amely több ponton kényes kérdéseket feszeget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • turul16 #7
    De tehet, nem használ új kernelt, és egyedül fejleszti tovább a legutóbb kiadott v2-est, ha nem jó neki GPLv3.

    Lehet, hogy most páran vergődnek, hogy legyen v3 -as, de szvsz. többségnek jó v2 -es.
  • kogasom #6
    A kernel véletlenül nem követi a GPL aktuális verzióját? Mert ha a kernelt elkezdik egy módosított GPL alatt kiadni, akkor a Novell tényleg nem tethet semmit.
  • turul16 #5
    Fölösleges GPLv3 -al ilyesztgetni a piacot.
    Linus megmondta nem kér GPLv3-ból jó neki GPLv2.
    A Novell meg úgy forkol, ahogy neki tetszik, GPLv2 kódokat egy váltás után is GPLv2 alatt terjesztheti.
  • whitehawk #4
    Nagyszerű cikk az sg.hun... kár, hogy nem pont erről szól az eredeti :D
  • medawo #3
    Na meséld csak el, hogy lehet belebukni?
  • Kagemusha #2
    Nekem az jutott eszembe, lehet, hogy úgy akarja kicsinálni a Picipuha a Linuxot, hogy belülről támadja meg..., mint azt egy vírus is tenné!
  • Theodora #1
    A végén még a Novell belebukik és akkor majd azt is a Microsoft számlájára fogják írni.