Gyurkity Péter

Fizetne a megosztott videókért a YouTube

A várakozásoknak megfelelően a Google a videómegosztó portálra felkerülő alkotások után is fizetne, pontosabban megosztaná a felhasználókkal a reklámokból származó bevételeket.

Chad Hurley, a portál társalapítója a Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon erősítette meg a pletykákat, leszögezve, hogy egyelőre az új rendszer részletein dolgoznak. Elmondása szerint a lépéssel elsősorban a kreativitást szeretnék jutalmazni, emellett persze az oldal bevételei is megugranak majd a hirdetők révén. A jelenleg mintegy 70 millió tábor megfelelő bázist biztosíthat a tervhez.

A céget felvásárló Google már tavaly megszellőztette, hogy a reklámbevételekből a felhasználóknak is juttatnának némi részesedést, igaz akkor kizárólag a cég saját szolgáltatása került szóba, arról nem tudtunk meg semmit, hogy mik a tervek a YouTube esetében. A részleteket ezúttal sem árulták el, ám néhány tervezett újítást ismertettek, ebből már kirajzolódnak a várható fejlemények. Az biztos, hogy fokozatosan, lépésről-lépésre vezetik majd be az új rendszert, tehát attól nem kell félnünk, hogy egycsapásra megváltozik minden.

Az elgondolás szerint a feltöltött videókat rövid reklámokkal toldják meg, amelyek a lejátszás első néhány másodpercében futnak majd le. Ebből származna a bevétel, amelynek egy részét a feltöltővel, pontosabban az eredeti mű alkotójával osztanák meg, ez ugyanis feltételezi, hogy a kérdéses videó eredeti, nem csupán egy más forrásból származó másolat. Az ellenőrzéséért egy jelenleg fejlesztés alatt álló megoldás lesz a felelős, amely várhatóan a Google műhelyéből kerül ki. A reklámoknál nagyjából három másodperces rövid felvételeket képzelnek el, ez azonban csak egy változat, a végleges döntést még nem hozták meg.

Nyitott kérdés, hogy a feltöltött alkotások ellenőrzése együtt jár-e majd az illegális kalózpéldányok megszűrésével. A YouTube részéről logikus lenne egy ilyen lépés, hiszen több alkalommal összerúgták a port a kiadókkal, ám egyelőre itt is több a kérdőjel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Emmegki #9
    A google videós lejátszót használhatod, most is ott van. Operát használok és egyikkel sincs bajom.
  • roliika #8
    Megvan. :) Submit fülre kell kattintani. :)
  • sathinel #7
    Huh bocsi én inkáb csak élveztem eddig a mozit nem én csináltam de van valami program az oldalhoz talán azzal.
  • roliika #6
    Szia!

    Hogy tudok feltölteni ide videót? nem találom a menüpontot...regeltem.
  • sathinel #5
    http://www.metacafe.com/watch/382988/library_perv/
    700 dollár ezért)) gyerek kicsit kész van.
  • sathinel #4
    http://www.metacafe.com/watch/400289/horizontal_levitation_revealed/
    Ez pl 500 dollár.
  • sathinel #3
    Jah most nézem hogy benéztem rendesen) a http://www.metacafe.com/ oldalon adtak pénzdíjjat a legjobaknak. volt aki 10k dollár 1 hónap alatt.... ha jól olvastam.
  • sathinel #2
    Nem tudom de nekem nagyon tetszik a youtoube és én firefox alatt nézem de minden jól megy. Bár ezt nem tudom hogy a böngésző számít-e az oldalnál.Itthon a videobomb ha lejátszott egy filmet akkor ismét le kell töltenem a lapot ha újra le akarom játszani.... A metacafe-nél és a you-nál legalább letölthetőek a videók egy gombnyomásra egy vieodownloader plugin-al firefox alá. Az itthoni oldalakon találok valami jót akkor megyek ki és onnan töltöm le. De van jó francia oldal is pl: www.dailymotion.com. teljes mangák is vannak rajta pl.Az összes itthoni videómegosztó portál egy kalap szart sem ér. Letiltják hogy letölthessek, akkor megyek nagyobb helyekre ahol le is szedhetem. A you-n eddig is volt ha jól tudom pénzdíj a legjobb videókra.
  • Penge4 #1
    "Az elgondolás szerint a feltöltött videókat rövid reklámokkal toldják meg, amelyek a lejátszás első néhány másodpercében futnak majd le."

    Na a YouTube-ról is leszokom majd.
    A leghülyébb húzásuk az volt, hogy a Google Videót megszünetették és már csak a YouTube videói között keres. Legalább a lejátszót cserélnék ki a Google Videósra, ami tekerhető volt és Operával is normálisan működött.