Berta Sándor

Légiközlekedés - hódít a mobiltelefonálás

Az Emirates légitársaság állja a szavát és legkésőbb februártól lehetővé teszi, hogy az utasok használhassák a mobiltelefonjaikat a repülőgépein. Emellett egyre több légitársaság érdeklődik a mobil készülékekkel végrehajtható bejelentkezés iránt is.

Az Emirates korábbi terve lassan megvalósulhat. A légitársaságnak ugyanis már a birtokában van 25 európai, közel-keleti és ázsiai ország légi biztonsági hivatalának engedélye. A repülőgépeket a következő néhány évben folyamatosan alakítják majd át. Hasonló terveket dédelget többek között az Air FranceKLM, a Ryanair és a Quantas is.

Az Emirates repülőgépeibe az AeroMobile rendszereit szerelik be. David Poltorak, a cég vezetője szerint a hálózat minden GSM-telefont támogat, a hívásdíjak percenként 3-3,50 dollár között lesznek és lehetőség nyílik majd SMS-ek fogadására és küldésére is. A bevételen a légitársaság, a mobilszolgáltatók és az AeroMobile fognak osztozni. A közel-keleti légitársaság utasai egyébként rendkívül gyakran használják a fedélzeti telefonokat. A 100 repülőgépen havonta átlagosan 6000 hívást és 220 órányi beszélgetést regisztrálnak.

A mobilbeszélgetések esetén azonban továbbra is be kell majd tartani néhány előírást. Tilos lesz a mobiltelefonálás fel- és leszálláskor, illetve a 3000 méteres repülési magasság eléréséig. Egyelőre várni kell a repülőgép-fedélzeti internetezés elterjedésére is. Ettől függetlenül George Cooper, az AirFrance és a Ryanair légitársaságokat fedélzeti rendszerekkel ellátó OnAir cég vezetője optimistán nyilatkozott, mert úgy vélte, egyre nagyobb az igény az emberek részéről a repülőgépeken való mobiltelefonálás iránt.

Azonban nemcsak telefonálásra, hanem például bejelentkezésre is használhatók a légiközlekedésben a mobil készülékek. Jó példa erre a DBA német légitársaság rendszere, amely lehetővé teszi, hogy tavaly március óta bármely személy, aki poggyász nélkül utazik, a jegyét egy kódként elküldesse a mobiltelefonjára és így jelentkezzen be. A szolgáltatást havonta átlagosan 150-en használják.

A mobil készülékekkel történő bejelentkezést jelenleg teszteli a Japan Airlines (JAL) és az All Nippon Airways (ANA) is. A JAL erre a célra a 2005-ben négy repülőtéren bevezetett, napjainkban azonban már 44 repülőtéren elérhető Touch and Go rendszert használja, míg az ANA a Skip rendszert tavaly szeptemberben tette hozzáférhetővé 24 repülőtéren. Előbbit egymillióan, utóbbit naponta 15 000-en használják.

Jelenleg mindkét szolgáltatás csak belföldi forgalomban elérhető. A JAL Ko Yoshida, a cég alelnöke szerint nem is akar ezen változtatni, azonban Taiichi Nomura, az ANA utasszolgáltatás-tervező menedzsere jelezte, vizsgálják a Skip külföldre való kiterjesztését, mivel több légitársaság is érdeklődik a rendszer alkalmazása iránt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gerygrey #11
    Hát majd tesznek a repülőre vezetéknélküli töltőt minden ülés háttámlájára, bár nem tudom az a böszme mágneses tér mennyire tetszene a műszereknek...
  • Hegyikecske #10
    ha vezeték nélküli (bármilyen) kapcsolatot használsz, 1 pda se bír ki 10+ órát...
  • Gerygrey #9
    Én úgy értelmeztem a cikket hogy a 100 gépen összesen beszéltek 220 órát havi átlagban... Ami így "csak" 8 millió HUF/hó.

    Inkább ingyenes hotspot lehetne a gépeken, és akkor mehetne wifin a netrádió/tévé, youtube, torrent, bármi (meg persze MSN és skype, úgyhogy ez kiiktatná a fedélzeti telefonból származó bevételt). Úgy már azért elviselhetőbb lenne egy 10+ órás repülőút egy jó PDA-val felvértezve.
  • Cactus #8
    Ha napokat kibírok külföldön, hogy a telefonomhoz ne nyúljak, akkor nehogy már egy repülő utat ne bírjak ki. Mondjuk nyílvánvaló, hogy bizniszklász kedves utasainak fontos az elérhetőség, és ők ezt hajlandók is megfizetni. Nem véletlen, hogy az Emirates is a CNN-n reklámoz.
  • M2 #7
    "A 100 repülőgépen havonta átlagosan 6000 hívást és 220 órányi beszélgetést regisztrálnak."

    Nézzük csak:
    100gép*220*60perc*3dollár = 3 960 000 dollár, ez cirka 800 millió forintos bevétel. A fapadosok nem valószínű, hogy bevezetnék, de a többiek hamarosan.
  • BenceYCE #6
    Nem igaz, hogy nem lehet kibírni azt a pár percet légiközlekedés nélkül!!! :)
  • DjDano #5
    nem igaz, hogy nem lehet kibírni azt a pár órát telefonálás nélkül...
  • ColdFire #4
    csak a légiközlekedés nem hódit...
  • MrTressy #3
    Semmilyen az "Állitólag" cimü müsorban tesztelték és nem zavarta, ráadásul ilyen gsm generátor izével és többszörösével mint ahogy egy rendes mobiltelefon sugároz
  • PíszLávJuniti #2
    " hívásdíjak percenként 3-3,50 dollár "
    600 - 700 forint, nem rossz üzlet :)

    1#: ha egyszerre telefonálnak, akkor előfordulhat hogy az adott gsm cella túlterhelődik, és nem tud mindenkinek vonalat biztosítani.