Gyurkity Péter

2007 a noteszgépek éve lehet

Bár darabszámra még mindig az asztali számítógépekből fogy el több, a bevételeket tekintve a noteszgépek jövőre átvehetik a vezetést, ami fordulópontot jelez a gyártók és a forgalmazók számára.

A Merrill Lynch érdekes előrejelzésében ír a két szegmens viszonyának alakulásáról, amelyet főként a befolyó bevételek szempontjából vizsgáltak meg. A kutatócég munkájából az derült ki, hogy jövőre már több bevételre tehetnek szert az érdekelt cégek a noteszgépek értékesítéséből, ami az évek óta tartó folyamatban áttörést jelent. 2008-ra tovább javulhat az arány a mobil számítógépek szemszögéből, miközben a példányszámot tekintve egyelőre megkérdőjelezhetetlen az asztali konfigurációk első helye.



A noteszgépek előretörése tehát elsősorban a termékek magasabb árával magyarázható, ám ez is elegendő lesz az áttöréshez. Amíg ugyanis idén a bevételek 47 százaléka az asztali számítógépekből folyt be, a noteszgépek aránya pedig itt 41 százaléknyi volt, jövőre ez 43-45 százalékra módosul, 2008-ra pedig 10 százalékosra bővül a különbség, elérve a 40-50 százalékot. Arról nincs pontos adat, hogy mennyi asztali és mobil konfigurációt szállítottak le, mindössze annyit tudunk, hogy idén a harmadik negyedévben összesen 76 millió grafikus vezérlőt készítettek, amelyből 53 millió asztali gépekbe, 22,7 millió pedig noteszgépekbe került.

Mindez jól jelzi a két terület közötti különbséget, a bevételek alakulása mégis előrevetíti a helyzet változását. Annál inkább szemléletesebb ez az adat a 2000-es számok ismeretében: az ezredforduló évében az asztali gépekből befolyó összeg a teljes mennyiség 64 százalékát tette ki, míg a noteszgépek mindössze 25 százalékos arányt értek el.

Az előrejelzés szerint 2008-2009 között az asztali konfigurációk darabszámra még mindig megelőzik majd hordozható vetélytársaikat, de csak az olyan érett piacokon, mint az USA és Nyugat-Európa. Jövőre az átlagos asztali számítógép 767 dollárba, vagyis mintegy 150 ezer forintba kerül majd, a laptopoknál ez 1083 dollár, kb. 210 ezer forint lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #12
    "Egy elfogadható teljesítményü notebook 300 ezer fölött kezdődik"

    Munkára tökéletes gépet 150 körül is kapsz. Legfeljebb plusz memóriát kell rakni bele. Játékra meg szerintem asztali gép vagy konzol való. Persze két gépet kevesen tudnak megfizetni.
  • bobey #11
    A hordozhatóságot azért találták ki, hogy bárhol dolgozhass vele! Nem pedig, hogy filmet nézz! Azt meg oldhatod olcsóbban is. Mindamellett természetesen mi magyarok szeretünk univerzális gépeket venni, aminek fő oka: a szegénység! Ezt ne vedd magadra, nem ismerem a körülményeid, csak mint álltalános kellemetlenséget és okot említettem.
  • sguser #10
    egy officera meg filmnézésre használható notit 150k-ér kapsz zsirujba.
  • b10 #9
    Egy elfogadható teljesítményü notebook 300 ezer fölött kezdődik, és egy ugyanilyen teljesítményü asztali gép 150ből megúszható. A haza átlag bérek meg úgy 80 ezer forint körül vannak.

    Akkor meg milyen áttörésről beszélünk ? Majd ha 300-350 ezres új laptopot végre normális áron, max 100-120 ezerért adják a boltok, akkor majd beszélhetünk áttörésről.
  • R0sc0 #8
    linux.. ugyanmár..
    MAc!
  • Commandante #7
    a linuxos noteszgépeké...
  • PíszLávJuniti #6
    akkor a noteszgépek vagy a linux éve lesz ?
  • 1hengeresVmotor #5
    idén nincs rá péz
  • MEdievil #4
    sőt szerintem várhatna még 10 évet akkor még olcsóbbak lesznek sőt egy 2008 as csúcs gépet is fillérekér megkaphat
  • drwho #3
    ...annál is inkább, mert idén még volt sulinet is!