Berta Sándor

Elkészült az OLPC első prototípusa

Az One Laptop Per Child (OLPC) nevű szervezet bejelentette, hogy a Quanta notebookgyártó cég gyárában hivatalosan elkészültek az olcsó laptopok első prototípusai.

Az OLPC szakemberei szerint ez mérföldkő a program életében. Az első készülékeket hamarosan további 900, kifejezetten a tesztelők és a szoftverfejlesztők számára gyártott laptop követi majd. Az olcsó laptop B1 számú modelljéből eddig összesen tíz működő példány készült. A bejelentés azonban azt jelenti, hogy hamarosan kézzel fogható valóssággá válhat és elindulhat világhódító útjára a Nicholas Negroponte, a MIT Media Lab alapítója által davosi Világgazdasági Fórumon bejelentett olcsó notebook.

A "laptopot minden gyereknek" elképzelés szerint sok millió hasonló készüléket gyártanának, így több millió gyerek juthat olcsó számítógéphez. A kész laptopokról továbbra sem készülhetett fénykép vagy videó. Ehhez az álláspontjukhoz valamiért változatlanul ragaszkodnak a szakemberek.


Azt már tudni lehet, hogy napokon belül befejeződik a Geode processzorra optimalizált különleges Linux-disztribúció összeállítása és később az eszköz nyílt forráskódú firmwarejét is nyilvánosságra fogják hozni, amit bárki fejleszthet majd. A tervek szerint az operációs rendszer mellett felkerül a laptopokra egy szövegszerkesztő, egy böngésző, egy chatprogram és néhány egyszerűbb játék is. A cél nem az ingyenesség, hanem az, hogy a kormányok minél több ilyen készüléket vásároljanak meg és ezzel párhuzamosan folyamatosan készülhessenek az új szoftverek is a kurblis notebookokra.

A program egyébként egyre nagyobb népszerűségnek örvend világszerte és egyre több támogatóra talál. Tegnap a Technology Review című amerikai magazin közölt az OLPC-projektről egy nyolcoldalas átfogó cikket. Az mindenképpen jó jelnek tekinthető, hogy eddig Nigéria, Brazília, Thaiföld és Argentína jelezte, hogy vásárol az olcsó laptopokból, de érdeklődik a készülék iránt Egyiptom és Kína is. Ezenkívül nemrég Líbia is jelezte, hogy összesen 1,2 millió darabot akarnak megvásárolni a laptopokból és további notebookokat vásárolna meg több szegény afrikai országnak, így Ruandának, Nigernek és Csádnak is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xszolix #7
    Kár hogy nem akarják kereskedelmi forgalomba hozni. Szivesen vennék egyet.
    Mondjuk adják kereskedelmi forgalomban dupla áron, azzal hogy igy vettem egyet az afrikai rászoruló gyerekeknek is egyet.
    Na nem baj az afrikai e-bayen ugyis olcsón lehet kapni majd :-(.
  • dez #6
    Itt van egy kis félreértés. Nem a nincstelen éhezőknek osztogatják ezeket. Azért Afrikában is vannak városok, csak a legtöbb ember ott is szegényesen él. Bár nem tudom, az ingyen gép mellé akarnak-e még netet is ingyen adni.
  • AgentKis #5
    "A lényege az lenne, hogy technikai értelemben ne legyen akkora szakadék."
    Szerintem inkább az, hogy a következő generációnak már ott is el lehessen adni mindenféle jogdíjas szemetet, a divatzenétől a játékokon át akár a windóz 2025-öt is.
  • Inquisitor #4
    A lényege az lenne, hogy technikai értelemben ne legyen akkora szakadék. Bár infrastruktúra híjján ez nehéz ügy (se net, se áram!) lesz.
  • juhand #3
    Minek böngésző, van NET a Kalaháriban ?
  • szombi #2
    náluk biztosan nem verekednének érte.
    sajnálkozva nézik , hogy bezzeg ilyenre költenek ennivaló helyett!
  • HUmanEmber41st #1
    Bezzeg a magyarok nem érdeklődnek. Pedig mi is lassan visszaesünk a fejlődő országok szintjére..
    És a program címe: laptopot minden gyereknek. Ebbe a mindenbe akkor beletartozik Európa is nem????
    Ha megjelenne a boltokban, (főleg így karácsony előtt) még verekednének is érte.. :)