Berta Sándor

Ausztria felé is nyit a Google

A Google újabb közép-európai országban nyitotta meg képviseletét. A világ jelenlegi legnépszerűbb online keresőjét fejlesztő és működtető cég ezúttal Ausztriában vetette meg a lábát.

A Google tervei között azonban nemcsak egy helyi kirendeltség megnyitása, hanem a szolgáltatások helyi viszonyokhoz való alakítása és az osztrák internetes reklámpiacon való megjelenés is szerepel. "Ausztria ugyan azon európai országok közé tartozik, ahol sokan interneteznek, azonban a helyi online reklámpiacban rejlő lehetőségek közel sincsenek kihasználva. Ebben szeretnénk segíteni" - jelentette ki Karl Pall, a Google Österreich frissen kinevezett vezetője.

Az elképzelések szerint Pall és munkatársai, valamint több osztrák vállalkozás közösen segíthetnek majd fellendíteni az osztrák online reklámpiacot. Ausztriában a teljes reklámpiacnak csupán 1,3 százaléka van jelen a világhálón. Az európai átlag 4,1 százalék. Ugyanakkor jelzésértékű, hogy a Focus Instituts Austria piackutató cég adatai szerint tavalyhoz képest már eddig 64,6 százalékkal nőttek az osztrák internetes reklámpiac bevételei és elérték a 27,6 millió eurót.

A Google Österreich elsősorban - szolgáltatásainak a helyi viszonyokhoz igazításán túl - a kis- és a középvállalkozásoknak akar kedvező hirdetési felületet biztosítani. A cél, hogy kifejezetten az osztrák keresési találatokra és osztrák hirdetésekre kerüljön a fő hangsúly. Ezenkívül fontos az is, hogy a Google segítségével a helyi cégek világszerte is elismertté váljanak.

A Google Ausztriában is a legnépszerűbb online kereső, hétből hatan a Google.at oldalon kutatnak információk után. Idén szeptemberben az osztrák Google portálon 2,1 milliárd oldallekérdezést regisztráltak. Helyi szempontok alapján lesz elérhető Ausztriában a Google Maps és a Google Mobile szolgáltatás is. "Tudjuk, hogy minden országban mások a felhasználók igényei" - nyilatkozta Philipp Schindler, a Google észak-európai részlegének vezetője, aki jelezte, készek megfelelni az osztrák internetezők és cégek elvárásainak.
Mint ismeretes, a Google a régióban több országban, így tavaly október vége óta Magyarországon is jelen van. A vállalat hazánkban Google Számítástechnikai Szolgáltató Kft. néven alapított céget. Úgy tűnik tehát, hogy a társaság valóban fontosnak tartja, hogy lehetőleg minél több országban vethesse meg a lábát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!