Figyelőnet

A Google Magyarország legnépszerűbb keresője

A Google három lépésből álló stratégiát dolgozott ki magyarországi fejlődésének biztosítására. Dennis Woodside, a Google kelet-európai piacokért felelős igazgatója nyilatkozott a közeli jövőről.

Milyen a nézettsége a Google magyar oldalának? Miért nem mérik hazai auditot?
- Sajnos nincs olyan partnerünk, aki mérné az oldalaink látogatottságát.

Miért ilyen "későn" szerezték meg a Google.hu domaint?
- A Google, mint cég, nagyon rövid múltra tekint vissza, mindössze 1999-ben kezdte meg működését. Az első európai alkalmazottat 2001-ben vettük fel, de a valódi munka csak 2002-ben indult be a kontinensen. A Google legfontosabb célja, hogy az információkat szerte a világban mindenhol elérhetővé tegye, amihez elengedhetetlenül fontos az emberek anyanyelvén "beszélő" kereső.

A Google magyarul 2001 óta érhető el, az azóta megújult, gyorsabb és pontosabb keresővel pedig ma már összesen 117 nyelven kutathatunk az interneten. Magyar nyelvű szolgáltatásunkat egy távoli helyről, Mountain View-ból is elindíthattuk, ahhoz azonban, hogy további lépéseket tegyünk, létre kellett hoznunk európai irodáinkat, ami pedig természetesen évekbe telt.

Hogy teljesít a Google.hu régiós szinten?
- A Google Magyarországon a legnépszerűbb kereső, adataink szerint a netezők 36 százaléka használja, míg a Startlapot 27 százalék. A Google regionálisan is egyértelműen a legnagyobb kereső, egészen kiemelkedő például az eredményünk Lengyelországban, ahol az összes keresés 87 százalékát(!) a Google-lal bonyolítják. De Kelet-Közép-Európa más országaiban is dominánsnak számít a Google, például Szlovéniában a netezők 47, Szlovákiában 52, míg Romániában 67 százalékuk preferál minket.


Dennis Woodside, a Google kelet-európai piacokért felelős igazgatója

Milyen stratégiát követ a cég Kelet-Közép-Európában?
- A Google-nak három lépésből álló stratégiája van. A Google.hu megvásárlása jelentette a magyar piacra való belépés első mozzanatát. Mára a keresésen kívül több más termék is elérhető magyarul, pl. a Gmail levelezőnk vagy a Picasa képkatalogizáló szoftverünk (ezen kívül az AdSense, Desktop 4.0, Mobile Web Search és Mobile Image Search). Azért indítottuk el, hogy a magyar felhasználók számára még könnyebbé és egyszerűbbé tegyék a különböző információk megszerzését, az ahhoz való hozzájutást.

A második lépés egy helyi igazgató felvétele lesz, aki kialakítja a Google helyi prioritásait és céljait. Ennek időpontjáról azonban még nem tudok részletekkel szolgálni. Nagyon fontos, hogy megfelelően tudjuk lokalizálni termékeinket és informáljuk a felhasználókat arról, hogy mire is tudják ezeket használni. A harmadik lépésben egy helyi irodából támogatjuk és kezeljük ügyfeleinket, akiket célzott hirdetési programokkal és egyéb szolgáltatásokkal fogunk ellátni. Emellett természetesen nem zárkózunk el a különböző ügynökségekkel, kiadókkal vagy más szoftverszállítókkal kialakítandó partneri kapcsolatoktól sem.

Tervezik-e fejlesztőbázis Magyarországra vagy a régióba telepítését?
- A Google jelenleg több európai városban is rendelkezik fejlesztőbázissal, pl. Zürichben, Moszkvában vagy az izraeli Haifában. Utóbbi hely földrajzi értelemben természetesen nem tartozik Európához, de a mi kulturális sajátságokra épülő rendszerünkben Európával együtt kezeljük. Jelenleg is vizsgáljuk új központok létesítésének lehetőségét a régióban és más területeken, de erről egyelőre sajnos nem árulhatok el többet.

Mit szeretnének 2006 év végéig megvalósítani? Mik a 2007-es stratégiai célok?
- Európában még csak 3,5 éve vagyunk jelen. A Google.hu megvásárlása után következő lépésként a felveendő helyi igazgató feladata lesz annak felmérése, mit is jelenthet a magyar piac a Google-nak. A Google nem hagyományos vállalat, így ez a felmérés mindenképp megelőzi az iroda megnyitását, ahol már a korábbi felmérés alapján fogunk felvenni új alkalmazottakat. Jelenleg azzal foglalkozunk, hogy minél jobban megismerjük ezt a régiót. Ha megnézzük, hogy egy Magyarországhoz hasonló méretű országban, a 16 milliós lakosságú Hollandiában hogyan fejlődött a vállalat, azt láthatjuk, hogy míg az ottani irodát még csak 3 éve nyitottuk, mára már több, mint 40 alkalmazottunk dolgozik ott.

Lesz-e magyar nyelvű híroldala a Google News-nak?
- Amint már korábban is említettem, a Google célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegye az információt, így folyamatosan készítjük termékeink lokalizált változatait. Arra azonban, hogy konkrétan a Google News mikor lesz elérhető magyarul, nem tudok válaszolni.

A Google is riválisának tekinti-e a Microsoftot Web2 vagy keresés témában?
- A magyar netezők körülbelül 36 százaléka a Google-t használja, ami elég jó arány. A felhasználók alkalmazhatják világszínvonalú technológiánkat, amely mind nekik, mind a hirdetők számára lehetővé teszi, hogy a helyi és globális információkhoz egyszerűen hozzájussanak, sokféle formában.

Örülünk annak, hogy vannak versenytársaink, hiszen ez is a továbblépést, az innovációt segíti elő. A Google-nál mi úgy gondoljuk, hogy a legjobb innovátorok győzedelmeskednek a versenyben - és úgy hisszük, hogy a termékfejlesztés területén mi járunk az élen. Elsődleges célunk az, hogy a Google még jobban kielégítse felhasználóink és ügyfeleink igényeit, valamint hogy közben egy világszínvonalú céget építsünk fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #23
    A lényeg, hogy nem jótékonysági intézmény, hanem ugyanolyan profitorientált cég, mint a többi.
  • Pestaa #22
    Valamiből nekik is meg kell élni; és inkább rakjanak ki reklámokat az oldalra (amiket a Firefox kiterjesztés blokkol =P), mintsem a zsebembe kelljen nyúlni.
  • ssdb #21
    Yeee... Amugy télleg jó, hogy jobban idejön közénk a google... lenyomja a Magyar Fos Keresőket...
  • Penge4 #20
    A yahoo-t inkább hagyjuk. Az egyik lenagyobb spamer hálózat.
  • BiroAndras #19
    "Ha a pénzről szólna ez az egész, nem tartanának itt, ennyi ingyenes lehetőséggel."

    A megoldás : Reklámbevétel.
  • Pestaa #18
    A Google-ről legtöbbeteknek a kereső jut eszébe, pedig számtalan hasznos (és teljesen ingyenes!) szolgáltatást nyújt. Gmail, Blogger, Wordly, Spreadsheeter, most felvásárolta a YouTube-ot, a Jotspot-ot. Említettétek az Earth-öt, van News oldaluk. Google Groups, hírlevelek, Calendar szolgáltatás, Picasa, AdSense, Google Talk, meg az istentudjamégmi =)
    Ha a pénzről szólna ez az egész, nem tartanának itt, ennyi ingyenes lehetőséggel.

    Anteris: szexre ne a weben keress, hanem valami fájlcserélőn. L.
  • moszkvaior #17
    www.moszkvaior.hu
  • Anteris #16
    http://search.yahoo.com/
  • Anteris #15
    pedig ah tudnád, hogy a yahoo legalább olyan jó. És azzal legalább lehet szexre is keresni ; )
  • Anteris #14
    inkább olyan pénzügyi buzológus feje van. Én is ismerek ilyen ürgét, gyakorlatilag semmiről nem tudsz vele beszélni csak az üzletről. Semmi nem érdekli a világból. Hihetetlen...