Berta Sándor

Németország - óvás a távközlési adattárolás ellen

Az Adattárolási Munkakör nevű civil szervezet minden törvényes lehetőséget fel akar használni az Európai Unió tagországaiban tervezett telekommunikációs adattárolással szemben.

A csoport azt tervezi, hogy összegyűjti az elképzelés ellenzőit és közös beadványban támadják meg azt a német alkotmánybíróságon. A munkakör honlapjára már fel is került az a támogatási formula, amit bárki aláírhat, akár magánszemélyről van szó, akár más civil szervezetekről vagy cégekről.

A szervezet nem titkoltan azokra az elégedetlenkedő távközlési cégekre és internetszolgáltatókra is számít, akik ilyen vagy olyan indokból semmiképpen sem támogatják az adatok tárolását. A cél ugyanis közös és ennek eléréséhez minden támogató jól jöhet. Németországban meglehetősen erős az alkotmányos berendezkedés. Ezt Ralf Bendrath politológus szerint mi sem bizonyítja jobban annál, mint hogy ez lesz az első ilyen alkotmányossági beadvány.

"Brigitte Zypries miniszter elővigyázatosságból tudni szeretne a telefonbeszélgetéseinkről, az online mozgásunkról és az internetes szokásainkról, ezért adatokat gyűjtenek rólunk, arra az esetre, ha véletlenül bűnözőkké válnánk. Nos, mi is kizárólag elővigyázatosságból támogatókat, tiltakozókat gyűjtünk arra az esetre, ha az SPD és a CDU ezt az alkotmányellenes jogszabályt elfogadná" - jelentette ki ironikusan a szakember. A beadvány elkészítésében bárki részt vehet, de főleg a bizalmas adatokat kezelő embereket (ügyvédek, újságírók, távközlési szolgáltatók képviselői stb.) várják tárt karokkal, ugyanis elsősorban őket érinti majd az új törvény.

A szervezet és a dokumentumhoz csatlakozó személyek jogi képviseletét az alkotmánybíróság előtt Meinhard Starostik berlini ügyvéd, az Ügyvédek és Ügyvédnők az Emberi Jogokért (RAV) nevű szervezet tagja látja majd el. A kezdeményezést több prominens személyiség is támogatja, így például Rölf Gössner brémai ügyvéd és polgárjogi aktivista, illetve Christoph Gusy bielefeldi jogászprofesszor. "A tervezett jogszabály szerint a polgároknak mindent el kellene tűrniük, anélkül, hogy az érintettek bármiről is tudnának és bármilyen ellenőrzési vagy védekezési lehetőségük lenne" - jelentette ki Christoph Gusy.

A 142 oldalas beadványt többek között Patrick Breyer jogász dolgozta ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!