domainabc

A Google beperelte a kurzor.hu-t üzemeltető céget

A hazai internet-történetének legjelentősebb "domain hack"-je nyer megoldást hamarosan.

Minden kétséget kizáróan az internet legértékesebb márkaneve a Google. A Sergey Brin és Larry Page által létrehozott kereső 1995-től működik és a pontos eredményeinek köszönhetően hamar piacvezetővé vált, mára az keresők világpiacának 52%-át uralja a Google és a magyar piacon is stabilan az első helyen áll a lefuttatott keresések számának tekintetében.

A kezdő internet felhasználók gyakran a google.hu címen keresik az amerikai cég magyar nyelvű szolgáltatását. Ezen felhasználók azonban a google.hu címen a Kurzor nevű, a vártnál szerényebb képességekkel rendelkező keresőprogramot találják. A helyzet azért állhatott elő, mert a Google Magyarországon nem rendelkezett érvényes védjeggyel a Google karakterláncra vonatkozóan és ennek "köszönhetően" regisztrációs előjoga sem volt domain névre, így az elmúlt hat év során "ügyes domain vadászok" többször is elhalászták a nevet a vállalkozás elől.

A google.hu webcím a domain nevek bejegyzését megegyszerűsítő 2000. márciusi szabályváltozáskor a Lilo 2000 Számítástechnikai Bt. kezelésébe került, majd a cégtől egy hónap elteltével a nagy lendülettel indult Vianovo portál vette át a domain kezelési jogát. A Vianovo 2002. tavaszán lemondott a domainről és ezt követően két magánszemélyhez került a webcím. A domain ekkori tulajdonosai 2 millió forintos eladási árral hirdették meg a domain nevet. 2003-ban egy máig titokban tartott adás-vétel eredményeképp a cím átadása megtörtént a Hírek Média és Internet Technológia Kft. részére.

A cég a domain megszerzését követően 2005. májusa-júniusa a saját márkanéven indított Kurzor nevű internetes kereső oldalára irányította a webcímet begépelő látogatókat. Az internetes fórumok közösségei és bloggerek sokasága kifogásolta a megtévesztő helyzetet, többen tudni vélték, hogy a Google már lépésre szánta el magát a domain név megszerzése ügyében. A Google a magyar nyelvű keresőjét 2001. augusztusa óta a google.co.hu címen kénytelen üzemeltetetni.

A .hu domain nevek nyilvántartását végző Internet Szolgáltatók Tanácsa által kezelt adatbázisból kiderül, hogy július 7-én a domain névre vonatkozóan a Google Inc. magyar jogi képviselője útján domain tulajdonos váltási (átíratási) kérelmet nyújtott be. Információink szerint a végrehajtandó módosítás kezdeményezésére azért kerülhetett sor, mert a Hírek Média Kft. és a Google Inc. által folyó bírósági szakaszban lévő per során az ügyben eljáró bíró elrendelte a domain azonnali hatállyal történő átadását az amerikai cég számára.

A domainabc.hu-hoz eljutott információk szerint a perben még nem született jogerős ítélet, azonban a védjegyekkel kapcsolatos perek során sokszor alkalmazott gyakorlat szerint a bíró a további védjegy bitorlás elkerülése érdekében rendelte el a domain átadását, illetve a vélelmezhetően jogsértő állapot felfüggesztését. Ezen cikk megírásának időpontjában a google.hu címen még a Kurzor nevű kereső jelenik meg a cím beírását követően. A vitatott webcímen várhatóan 1-2 napon belül - az módosítás kérés ISZT általi elbírálását követően - a Google magyar nyelvű keresője fog megjelenni. Információink szerint a domain név kezelési jogán kívül egy kártérítési per is folyik, azonban a szaklapunkat e-mailben felkereső névtelen informátor nem tudott további részletekkel szolgálni.

A www után pontokat nem tartalmazó wwwgoogle.hu cím bejegyzését a domain nyilvántartója nem találta megtévesztőnek így a cím 2005 augusztusában bejegyzésre került egy német magánszemély számára. Információink szerint a lübecki domain tulajdonost jogi eljárással és kártérítéssel fenyegette meg az amerikai cég német jogi képviselete, amelynek következtében a domain igénylését a német azonnal visszavonta. A domain név jelenleg a 45+60 napos felmondási szakaszban van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ssdb #18
    már a magyar Google van a google.hu alatt is :P :)
  • dez #17
    Google név alatt
  • dez #16
    Most domainnévről beszélsz, vagy márkanévről, esetleg védjegyről?
    Másrészt egy márkanév/védjegy önmagában nem szellemi termék.
    A szellemi termék az a (Google védjegy által fémjelzett) kereső.
    Ezután másik keresőt üzemeltetni Google védjegy alatt csalás.
  • Hegyikecske #15
    A legérdekesebb h a google márkanév nem az ő szellemi termékük volt kezdetben! Egy magánszemély jegyezte be, de érdeklődés hiányában, a lejárat után nem hosszabította meg a domain érvényességét, és amikor az lejárt, akkor csapott le rá a mai keresőóriás. Nemrég olvastam vhol, asszem talán a cpben, ez mondható a világ egyik legnagyobb bukásának is...
  • Mipi #14
    Igazad van ez teljesen olyan mint a kínai picon. Én eddig azt hittem hogy a google szerződésbenm áll a céggel mert full úgy néz ki az eredmények minth a google listájából lenne.
  • St #13
    Fontos hangsúlyozni a védjegybitorlás közvetlen és egyértelmű tényét:
    Google.hu néven a Hírek Kft UGYANOLYAN szolgáltatást nyújt mint a Google.com

    Kb. mint a kínai piacon kapható hamisított NIKE cipők...
  • St #12
    Hülye vagy kellően, nem baj.

    Igenis oda kell adni a "Google.hu" nevet a "nagy cégnek", mert egyszerűen ők találták ki. Az ő szellemi termékük. Másnak nincs joga használni. És ez így van rendben.
  • St #11
    A védjegy az erősebb, nem a domain. A domain bejegyzésének időpontja lényegtelen. Jelenesetben a kurzor egyértelműen visszaél a Google nemzetközileg bejegyzett (azaz itt is érvényes) védjegyével (Ugyanolyan szolgáltatást nyújtanak).

    Nem lennék a kurzor üzemeltetőinek helyében, nem kétséges, hogy ebbe belebuknak. Meg is érdemlik egyébként.
  • avman #10
    ha fogalmad sincs az egésznek a működéséről, akkor mi a fuxért firkálsz ide hülyeséget? ez vonatkozik az ebben a melegben állatkerti őröket kicselező HJPOWER-re is.
  • Cat #9
    "Milyen védjegybitorlásról beszélsz?"
    Arról, hogy a Google az egy nemzetközi védjegy. Ilyenkor nem számit semmi egyéb, AZONNAL megkapja a domaint a védjegy tulajdonosa.

    "Már akkor a kurzoré volt a domain név, amikor a googlenak még nem is volt magyarországon bejegyzett cége"
    Ez jelen esetben érdektelen.

    "lehet most sincs"
    Már van: http://www.sg.hu/cikkek/40446/magyar_vallalatot_alapitott_a_google

    "Ez olyan, mint amikor a matáv megváltoztatta a nevét t-com-ra, és elvették egy kis kfttől azt t-com.hu oldalt, ami évek óta a céges siteja volt"
    Mert a t-com szintén nemzetközi védjegy.

    Bárki levédjegyezhet akármit, mindössze pártizezer forint az ára, ha elfogadják, automatikusan tiéd a domain.