SG.hu·

Digitális bizonyítványokat kapnak az osztrák iskolások

Új korszak kezdődik az osztrák iskolákban. A jövőben ugyanis a diákok - ha igénylik - nem csak a hagyományos papír változatban, de digitális formában, CD-n is megkaphatják bizonyítványaikat.

Az elmúlt hónapokban két felső-ausztriai oktatási intézményben is sikeresen tesztelték az új rendszert és mindkét helyen jól vizsgázott. A szakemberek tájékoztatása szerint a digitális bizonyítványok jóval biztonságosabbak hagyományos papír alapú társaiknál. A digitális változatokba ugyanis beépítettek egy hamisításbiztos ellenőrző pecsétet, így biztosítják, hogy az okos gyermek hazaérve a bizonyítványosztásról semmiképpen se tudja módosítani jegyeit. Korábban nagyon sokan próbálkoztak bizonyítványaik meghamisításával. Egy német felmérés szerint 5000 bizonyítványnak az egyharmadáról derült ki, hogy a csemete valamilyen módon átjavította a jegyeit.


Az első tesztelési szakaszban résztvevő két osztrák oktatási intézményben, a ramsaui gimnáziumban és a linzi Aloisianumban a diákok a hagyományos papír alapú bizonyítványaik mellé megkapták a dokumentumot PDF fájlformátumban is. Az azonban egyelőre még nyitott kérdés, hogy egész Ausztriában mikor vezetik be az új rendszert. Az osztrák oktatási minisztériumnál jelenleg is készítik azt a felmérést, amelynek célja a lehetséges igények felmérése. Amennyiben a megoldást egész Ausztriában bevezetnék, akkor az egy diákra eső költségek nem érnék el a tíz centet, vagyis a digitális bizonyítványok nem csak biztonságosak, de olcsók is - érvelnek a szakemberek.

A digitális bizonyítványok eredetiségét ellenőrző pecsétet a xyzmo nevű osztrák cég fejlesztette ki. A rendszer képes megkülönböztetni egy eredeti bizonyítványt egy hamisítottól. A pecsét egyrészt egy számkóddal védi a dokumentumot, másrészt az iskola igazgatójának külön kódját és digitális aláírását is elraktározza. A dokumentum eredetiségéhez elég rákattintani a pecsétre és az máris megadja az információkat, miszerint történt-e kísérlet a tartalom módosítására vagy sem?

A megoldás annyira kifinomult, hogy összehasonlítja a legutóbbi kísérlet során eltárolt mintákat az igazgató eredeti digitális aláírásával, figyelembe veszi annak biometrikus ismertetőjegyeit (írás gyorsasága, lendülete, ritmusa stb.) és ezután dönt. Persze aki idegenkedik attól, hogy a bizonyítványát CD-n tárolja, az akár ki is nyomtathatja.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Caro2006. 07. 21.. 12:16||#6
Ez már teljesen mindegy, a lényeg az, hogy valamilyen módon elérhetõek legyenek az iskolák publikus kulcsai.
A GnuPG, és a hozzá tartozó kulcskiszolgálók (subkeys.pgp.net, random.sks.keyserver.penguin.de, pgp.mit.edu, ldap://certserver.pgp.com)
személyes, és nem hivatalos kommunikációra vannak, és erre tökéletesen meg is felelnek.
© Garfield2006. 07. 21.. 10:43||#5
Ha már digitális aláírás, akkor valószínûleg nem GnuPG-vel fognak pöcsölni, hanem hitelesítés-szolgáltatóval.
© Caro2006. 07. 21.. 09:15||#4
Ezt.
Éppen ezért kérdezem, hogy mi ott az "analóg" aláírás?
Nem lenne éppen elég az iskola digitális aláírása?
Én tudom, hogy a titkosított checksum-ot ezekben a kockákban tárolja, de a megoldás egy katasztrófa.
Nézd meg, semmi más nem kell, mint hogy fogsz egy szöveget(persze bináris is lehet):
pl:
XY tanuló
ZW iskola
3. évfolyam "C" osztály
Matematika 5
Fizika 5
Történelem 5
Angol nyelv 5
Német nyelv 4
...
stb.stb.

ezzel csinálsz ennyit:
-----BEGIN PGP SIGNED MESSAGE-----
Hash: SHA1

XY tanuló
ZW iskola
3. évfolyam "C" osztály
Matematika 5
Fizika 5
Történelem 5
Angol nyelv 5
Német nyelv 4
...
stb.stb.
-----BEGIN PGP SIGNATURE-----
Version: GnuPG v1.4.2 (GNU/Linux)

iD8DBQFEwH8cFmvk4ixtyesRAmeCAJ0Wi2clLDbLv7DgcvYFZ2ZVGB9WcwCgi+vs
diCVQIPlpVb1bVOm4FewgEY=
=uBRM
-----END PGP SIGNATURE-----

Ezt küldd el magadnak e-mail-ben (karakterkódolás: ISO-8859-2)
Ha megnyitod egy levelezõprogramban valami ilyesmit kell kapnod:

OpenPGP Security Info

Good signature from xxxxxxx xxxxxxx <[email protected]>
Key ID: 0x2C6DC9EB / Signed on: 07/21/2006 09:15 AM
Key fingerprint: 37B3 7307 E9AD 28E9 214A 6B54 166B E4E2 2C6D C9EB
Ebbõl tudni fogod, hogy tõlem jött.
© junior1172006. 07. 20.. 22:11||#3
aki ért a programozáshoz hmm....
© juzosch2006. 07. 20.. 21:23||#2
Te mégis melyik cikket olvastad?
© Caro2006. 07. 20.. 21:08||#1
Ezt a pecsét baromságot
Simán digitális aláírással meg lehetne oldani.