Specker Balázs

Kínában vérre megy a felvételi

A kínai diákok a legkisebb kapható fülhallgatókkal és legkülönbözőbb vezetéknélküli eszközökkel vértezték fel magukat, hogy a leghatékonyabban tudjanak puskázni az elmúlt hetekben lezajlott egyetemi-felvételi vizsgákon. Az eredmény: balesetek sorozata.

A mindössze 2,6 millió helyre 9,5 millióan jelentkeztek az idén, így hát motivációban nem volt hiány. Néhány egyetem igencsak felkészült a csalás-dömpingre, kamerákkal, mobiltelefon-zavaró eszközökkel szerelték fel magukat. Ráadásul a "beültetett" hangszórók és a gyenge minőségű eszközök gyakran több bajt hoztak gazdájuknak, mint hasznot. Az állami sajtó szerint a felvételik körül kialakult valóságos háborús helyzet is jól példázza a távol-keleti ország felsőoktatását jellemző erős versenyt - írja a CNet.

Wuhanban, Hubei tartomány fővárosában az egyik diák olyannyira kicsi fülhallgatót használt, hogy az becsúszott hallójáratába és felsértette a dobhártyáját - írja a China Daily napilap. Egy másik esetben még műtétre is szükség volt a beszorult eszköz eltávolítására, sőt volt akinek a fülhallgatójához csatlakoztatott, testére erősített elektronikus eszköze robbant fel, vérző lyukat ütve hasfalán.

Több mint 100, puskázásra használt segédeszközt koboztak el a vizsgafelügyelők. A találékony diákság leginkább atlétatrikókba, pénztárcákba, csuklószorítókba próbálta meg elrejteni a külső segítség forrását. "A tanulás és vizsgák okozat nyomás az egyik fő magyarázat a kínai fiatalság pszichés problémáinak kialakulására" - vélekedett Jin Wuguan a St. Petersburg Times oldalán, aki a shanghai Ruijin kórház fiatalokkal foglalkozó pszichológiai tanácsadóközpontját vezeti.

Kínai egyre inkább sikerorientáltabbnak mondható városaiban, az iskolai stressz egyre több fiatalkorú halálában játszik szerepet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #24
    Érdekes cikk.

    Nem itélem el túl keményen azokat a diákokat, bár jobb lenne puskázás nélkül. Szerintem ha csak a vizsgadrukk miatti agyblokkot próbálja így kivédeni a fiatal, az még nem elitélendő. A számonkérési rendszernek kell olyannak lennie, ami meg tudja különböztetni a tudást és a nemtudást, anélkül hogy a diák ott rogyna össze infarktusban. (És még objektívnek is kell lennie, azaz nem a vizsgázatató egyéni tulajdonságaitól függőnek. Nem kis probléma)

    Érdekes a felvételizők, felvettek és az összlakosság aránya. Kb olyan, mintha Magyarországon 68 ezren felvételiztek volna és 18,5 ezret vettek volna fel. Ez asszem jóval kevesebb mint a hazai arány
  • Mice #23
    "de azt már kevésbé értem meg egyeseknek miért okoz örömet h másokból öröm v közöny tör elő ha "
    -->
    de azt már kevésbé értem meg egyeseknek miért okoz örömet v tör elő közöny belőlük ha

    (este van...)
  • Mice #22
    "Egyébként meg szerinted jó, ha puskázással érik el, hogy legyen diplomájuk?"

    ez pl. felvi volt és nem diploma...nem feltétlen biztos, hogy a 9millát kitermelő intézmények mindegyike megfelelő indulási alapot adott a diákoknak függetlenül azok tanulási akarhatnékjuktól...

    a másik meg:"vagy nem érdeklik, vagy "nem érez rá"
    vannak tantárgyak amelyeknek még az oktatóik is elismerik, hogy a tantárgyuk értelmetlen tananyaggal fut és kifejezetten magoltatós/kibuktatós okok miatt van jelen.

    "nem értem meg őket" én viszont megértelek. lehet hűdebecsületes vagy(nem kétlem és nem is firtatom/érdekel), de azt sem tartom esély nélkülinek, hogy szimplán jó sulikba kerültél és jó órarendeket kaptál. nem feltétlen biztos, hogy 9.5milla jelentkező esetében mindenütt uannyi választási lehetőséggel rendelkeztek, hogy hova akarnak jelentkezni (sok helyen állítom csak 1 jelölhető suli volt)

    persze, hogy morálisan általánosságban beszélve elitélhető dolog, de azt már kevésbé értem meg egyeseknek miért okoz örömet h másokból öröm v közöny tör elő ha vkinek a balszerencséjéről szól a téma. szerintem ez legalább annyira shame mint olyankor puskázni amikor megtanulható..

    de hát ki-ki milyen értékrenddel és empátiával olvas/kommentál cikkeket...
  • Mice #21
    ja, 1 agyonkamerázott teremben valszeg lett is volna esélye elővenni...
  • qtpman #20
    A tanulás és vizsgák !!okozat!! nyomás az egyik fő magyarázat a kínai fiatalság
    nem okozat hanem okozta
    különben érdekes cikk
  • Morden23 #19
    Egyébként meg szerinted nem mindegy, hogy puskáznak-e, vagy nem? Nem olyan, mint a sportolóknak a dopping. Puskázni nem a ->mégjobb<- eredményért szoktak, tehát teljesen rossz a példa.
    Aki jár/járt felsőoktatási intézménybe (igazából már középsuli környékén is áll ez), az jól tudja, hogy mindenkinek vannak olyan tárgyak, amik vagy nem érdeklik, vagy "nem érez rá". És ofkorsz semmi köze nincsen a későbbi hozzáértésedhez (gondolod, hogy egy jogász minden szart fejből tud).

    Ebben a felvételizős mizériában nem az a meglepő, hogy "húdemennyien" puskáznak, hanem az, hogy milyen szarságokat használnak... FELROBBAN? Na hát azért gyerekek... ilyet sem hallok minden nap.
  • Csaba #18
    "És erre nincs más lehetőség, mint, hogy megalapozva jövőjüket egy felsőoktatási intézménybe kerülni."
    És ez mitől olyan különleges? Mindenütt így van. Ha van diplomád, akkor több az esélyed egy jólfizető állásra, nem?
    Egyébként meg szerinted jó, ha puskázással érik el, hogy legyen diplomájuk?
    Ez kb. olyan, mint a sportolóknál a dopping...
    Szóval én nem értem meg őket.
    Persze, néha én is puskáztam anno a suliban (mikor már tele volt a tököm a mindennapi dolgozatokkal), de sosem nagyvizsgán (érettségi meg szakmai vizsga).
  • Cheesy #17
    Valahol láttam itt egy hszban egy értelmes mondatot.
    Nem akarnak szerencsétlenek egy életen át éhezni. Ki akarnak törni a nyomorból. És erre nincs más lehetőség, mint, hogy megalapozva jövőjüket egy felsőoktatási intézménybe kerülni. Én megértem őket.
    "Csak a magyar mentalitást nem. Dögöljön meg a másik, nehogy jó legyen neki!" Gratulálok hozzá.
  • Csaba #16
    "az egyik diák olyannyira kicsi fülhallgatót használt, hogy az becsúszott hallójáratába és felsértette a dobhártyáját"
    Úgy kell nekik. Maguknak keresték a bajt. Abszolút nem sajnálom őket, sőt, büntetésből mimimum 1 évre eltiltanám őket a vizsgáktól.
  • mousee #15
    Sok kis gyerek mindenféle hájtek cuccal próbált vizsgázni, de egynek se jutott volna eszébe, hogy kis papírra felírja a dolgait (közbe meg is tanulta volna), de megnyugtatta volna az az érzés, hogy ha kell, akkor itt van a zsebembe... Mellesleg a papír kis helyen is elfér, és nem robban... és elrejteni se nehéz :)