Berta Sándor

Pornóoldalakon szörföl egy ingyenes böngésző

Sajnos gyakran igaznak bizonyul a mondás: nem mind arany, ami fénylik. Így történt ez most is, amikor a Panda Software számítástechnikai biztonsági cég szakemberei hívták fel a felhasználók figyelmét a Browsezilla nevű meglehetősen érdekesen viselkedő ingyenes böngészőre.

Napjainkban divatosak az ingyenes, szabadon letölthető vagy nyílt forráskódú programok. Gyakran vannak olyan jók, sőt néha még jobbak is, mint fizetős társaik. Azonban itt is érvényes az örök igazság: nem árt megnézni, mit is telepítünk a számítógépünkre. A Browsezilla kifejezetten pofátlan módon működik és nem túlzás ezt kijelenteni - állapították meg a Panda Software munkatársai. Ugyanis úgy hirdeti magát - illetve a készítői - hogy ez az alkalmazás az egyik, ha nem a legbiztonságosabb böngésző, mivel nem raktározza el internetes tevékenységünket és nem hagy nyomokat utánunk. Nos, ezzel szemben kiderült, hogy - a régi szólással élve - ez így, ebben a formában nem igaz. A Browsezilla a cég szerint ugyanis egy kártevő, méghozzá nem is akármilyen.

Amikor a felhasználó letölti számítógépére a szoftvert, a PC azonnal megfertőződik a PicsPlace nevű adware alkalmazással, amely a böngésző minden egyes újraindításakor pornográf tartalmú portálokra kapcsolódik fel. A cél ezzel az, hogy megnövelje az egyes reklámokra leadott kattintások számát.

"A legveszélyesebb az egészben, hogy ebből a gyanútlan internetező gyakorlatilag semmit sem vesz észre, mivel a folyamat a háttérben, a tudta nélkül zajlik" - nyilatkozta Margarita Mitroussi, a Panda Software szóvivője. Az egyik jele a problémának, hogy a megnövekedett számú oldallekérdezés miatt jelentősen csökken a rendelkezésére álló sávszélesség. "A gond az, hogy a bosszantó sávszélesség-csökkenésen kívül jobbik esetben a feleség vagy a barátnő, a rosszabbik esetben tiltott tartalmak esetén akár a rendőrség is kínos kérdéseket tehet fel nekünk" - tette hozzá a szakember.

A Browsezilla kinézete meglehetősen hasonlít a Mozilláéra. Ennek oka Mitroussi szerint abban keresendő, hogy a fejlesztők így akartak minél több emberben bizalmat ébreszteni az alkalmazás iránt és így akarták őket rávenni a program használatára.

A Browsezilla csapat tagjai közleményükben felháborodva utasították vissza a Panda Software állításait, mondván 80 000 felhasználó telepítette fel eddig a számítógépére programjukat és mindegyikük nagy megelégedéssel használja a böngészőt. Azt ugyanakkor elismerték, hogy néhány partnerük, akiknél reklámtárhelyet vásároltak maguknak valóban használja a PicsPlace-t. "Megkerestük a Panda Software-t és felajánlottuk nekik, hogy átadunk minden fejlesztői információt és vizsgálják meg újra a Browsezillát. Ők azonban még nem válaszoltak, hogy elfogadják-e az ajánlatunkat" - állt többek között a programot fejlesztők közleményében.

A Browsezilla csapata nem zárta ki, hogy amennyiben a számítástechnikai biztonsági cég belátható időn belül nem tudja bebizonyítani az állításait, akkor jogi útra terelik az ügyet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mudi #18
    Lehet, hogy hülyeséget kérdezek, de ezt nem értem:
    "A legveszélyesebb az egészben, hogy ebből a gyanútlan internetező gyakorlatilag semmit sem vesz észre, mivel a folyamat a háttérben, a tudta nélkül zajlik"
    "A gond az, hogy a bosszantó sávszélesség-csökkenésen kívül jobbik esetben a feleség vagy a barátnő, a rosszabbik esetben tiltott tartalmak esetén akár a rendőrség is kínos kérdéseket tehet fel nekünk"
    de ha mi nem vesszük észre, akkor a feleség/barátnő hogyan?
  • irkab1rka #17
    Ne legyetek már ennyire gyerekek.
    Az egyik pornóoldalas hülyegyerek lehúzta a browsezilla forrását, bekonfigolta, hogy az ő oldalairól huzza le a reklámot, aztán felnyomta pár mirror site-ra. Egyébiránt amit csinált (reklámok manipulálása) kimeríti a számitógépes csalás fogalmát - no nem itt a balkánon...
  • nedudu #16
    Felteszem elinditom es nem kell gepelni semmit maris jon a sok kis zaftos anyag. Szeretem az ilyen userfriendly megoldasokat
  • Griphons #15
    Hát a Panda aztán biztos tudja... évszázadokkal le vannak maradva minden virusról. Majd ha a NAV mondja a Browsezilláról hogy gáz, akkor majd elhiszem. Ennek ellenére el tudom képzelni, hogy ilyeneket csinál a böngésző :)
  • Mice #14
    :)
  • sonicXX #13
    Hát ez érdekes azért :)

    Lehet a pandasmaci most alaposan mellétrafált ezzel a húzással...
  • nedudu #12
    Ne keverd a zilla/kat a filezilla pl egy igen kellemes es opensource ftp kliens/server.
  • bakterrier #11
    mondjuk azt elképzelhetőnek tartom, hogy ahonnan letöltötték, az az oldal rakja fel a PicsPlace-t
  • Luciferke #10
    Régen nem ezek a zilla sz@rok tettek fel mindenféle gatort és társait? Ha jól emléxem akkor igen, és meg sem lepődök ezen...
  • kbupdate #9
    Mondjuk a Panda tényleg egy FOS.