Berta Sándor

Elrejti böngészőnket a Ghostzilla

Egyre nagyobb a felhasználók igénye olyan programokra, amelyek elrejtik a számítógépükön végzett tevékenységüket a kíváncsi szemek és az illetéktelenek elől. A sokak számára hasznos és régóta várt program maga is egy böngésző.

Most végre úgy tűnik, hogy a láthatatlan böngészés egy különleges szoftver segítségével végre megvalósulhat. A Ghostzilla nevű szoftver a Mozilla 1.1.1-es verziójú nyílt forráskódú böngészőn alapul. Az alkalmazás semmi különlegeset nem csinál, csupán elrejti az alapértelmezett böngészőnket, így elvileg senki sem bukkanhat a nyomára. A rejtőzködő funkciót a veszélyhelyzet elmúltával egyetlen egérkattintással ki lehet kapcsolni.

A Ghostzilla szépen csendben a háttérben várakozik, nyugodtan böngészhetünk a világhálón, majd ha el akarjuk rejteni a böngészőnket, elég csak a képernyő bal és a jobb sarka között mozgatnunk az egerünket és a biztonsági funkció azonnal működésbe lép. Nem látszanak például a "frissítés" vagy a "vissza" menüpontok, így teljesen láthatatlanná válik hogy éppen hol és milyen oldalat vagy tartalmat néztünk meg. Érdekesség, hogy a Ghostzilla a Microsoft Word szövegszerkesztővel is együttműködik.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Balra az aktíválás előtti, jobbra az utáni állapot - klikk a nagyobb változathoz

A Ghostzilla ráadásul abban a tekintetben is egyedülállónak számít, hogy különböző rejtőzködési fokozatokat állíthatunk be. Így meghatározhatjuk például, hogy ne csak a színeket kapcsolja ki, de a weboldalak alkotóelemeit és a képeket se jelenítse meg. Szintén a kíváncsi szemek elől való elrejtőzést szolgálja, hogy a szoftvert CD-ről kell futtatni, így - telepítés híján - nem maradnak utána installálási nyomok sem. Természetesen tökéletes védelmet az új program sem képes nyújtani, egy rendszergazda például minden bizonnyal azonnal tudná miről van szó. Azonban a kíváncsi szülők vagy munkatársak elől jól elrejthetővé válnak a kényes tartalmak vagy levelek.

A Ghostzilla mérete telepítés előtt 13 megabájt, kicsomagolva és egy CD-re kiírva 27 megabájt helyet foglal. A fejlesztők szerint a szoftver feltölthető merevlemezre vagy egy USB tárolóra is. A program bárki számára ingyenes és szabadon letölthető, használható. Már csak az a kérdés, hogy a munkahelyen a főnök vagy a szülők miként fogják díjazni, ha valaki ilyen módszerekhez folyamodik?

A szoftver letöltése

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #17
    Hmm jah én is úgylátom h semmi biztonsági cucca nincsen, eccerű főnök átverő cuccli, melóhelyről titokba netezni szeretős embereknek :)
  • Hegyikecske #16
    win 98 és explorer a legjobb választás :DD
  • Tpe #15
    Hide Window :) És nincs olyan gond, hogy meglátják mit csináltál. Még a futó taszkok között is eldugja a progikat. :)
  • Tetsuo #14
    Hoppá, a Mozillánál hogyan lehet visszahozni a zeszközsort? Rámentem a fullscreenre s nemtom vissza.
    Hámilyen láma vagyok! :DDD
  • Tetsuo #13
    Hát ez naon felesleges, simán nyomok egy alt-tab kombót és már el is rejtettem.
    Jah hogy az eszközsor vékony csíkját is álcázza? Hú de jó, már csak az Origó egész képernyőjén bukhat el a bérbőlélő.. LOL
  • turul16 #12
    WORD,Visual Studio ááá , pont a jó dolgai maradtak ki cikböl.
    Nem is olyan rosz :) Word, Visual studió használatának nézhet ki mesziröl, ha böngészel. Egy 1.0 gonosz főnököt simán megtéveszt. Ha valaha gonosz főnököm lesz letöltöm :)
  • turul16 #11
    "De jó", ha ezt használom az index.hu nem fogja tudni, hogy épen előtte az sg-t olvastam és fordítva. Meg biz. ~php oldalak amiknek a tartalmuk füg attol, honan jöttél nem fogják tudni honan jöttem. Meg milyen "jó lesz", hogy biz. oldalak nem fogják tudni honan találtál rájuk (hol katintottál link-re). Az meg külön "jó lesz" nekem, hogy a böngészőm elfelejti a címeket amiket beírtam, hogy többet keljen gépelnem ezzel is gyakorolok gépelni. Arrol nem is beszélve, ha valamit netán gyorsan el kéne rejteni nem kell keresgélnem az X-et (Alt+F4..), mivel béna vagyok és ugy sem találom meg :)
    Valhogy pénz akarnak csinálni ezek szerintem, de hogyan?

    Ezt állítják:
    About Ghostzilla.com

    We are a small (two-person) company dedicated to making life in the office easier. We believe that the way to good and productive work is not through restrictions. On the contrary, restrictions like having to spend ten hours in the office and not being allowed to refresh mentally with a little Web surfing, stifle creativity and make people resentful.

    Good managers understand that; most managers don't. The happiest and most productive workplaces are where programs like Ghostzilla are completely unnecessary.
  • Vorpal #10
    Szerintem - haggyuk az egészet a francba
  • Basic #9
    Én azt sem nagyon értem, hogy mit is csinál ez a program. Az nem nyújt védelmet, ha nem tudhatják, hogy milyen a böngészőm, meg az oprendszerem. Az ilyen infókat úgyis csak statisztikának használják fel. Ahogy nézegettem a képeket, nekem valami olyasminak tűnik, ami elrejti azt az oldalt, ahol éppen vagy, és odatesz helyette egy másikat. Vagy nem is tudom. Nincs kedvem kipróbálni.
  • devred #8