Gyurkity Péter

Kelendő az új .eu domén

A nyilvános regisztráció megnyitását követő néhány órában több mint 700 ezer kérelem érkezett be a folyamatot felügyelő szervezethez. Az első 300 ezer beadvány már korábban megérkezett az arra jogosultaktól.

A bejegyzést végző EURid - The European Registry of Internet Domain Names - a pénteki nyitást követő négy órában 700 ezer új regisztrációt könyvelhetett el. Az Európai Bizottság részéről azonnal elégedettségüket fejezték ki, hogy a 25 tagország és az egyéb hagyományos tartományok mellett megjelenő új elsőszintű domén bevezetése sikeresnek bizonyult.

A bizottság nevében Viviane Reding, az információs társadalomért felelős biztos fejezte ki elégedettségét, hangsúlyozva, hogy a beérkező kérelmek mutatják meg igazán az öreg kontinens lakóinak hitét a gazdasági, pénzügyi és egyre inkább politikai jellegű tömörülésben. "Örömmel vettük tudomásul, hogy az .eu domén iránti érdeklődés annyira jelentősnek bizonyult, hogy sokan máris a hagyományos nemzeti tartománynevek fontos kiegészítőjeként tekintenek rá" - csatlakozott az elégedettek táborához Marc Van Wesemael, az EURid ügyvezető igazgatója.

A szervezet adatai szerint a legnagyobb hittel a britek rendelkeznek, a szigetország ugyanis több mint 172 ezer kérelemmel vette ki a részét a beadvány-tengerből. Mögöttük második helyen a németek végeztek 144 ezerrel, míg a hollandok 102 ezerrel a képzeletbeli dobogó harmadik helyét foglalták el. Emlékezhetünk arra, hogy a vállalatok és szervezetek, a védjegyek tulajdonosai már december óta benyújthatták kérelmüket, ami 300 ezer esetben meg is történt - a kérelmekből eddig mintegy 54 ezret hagytak jóvá.

A bizottság előrejelzése szerint a vállalkozások és alapítványok részéről összesen 240 ezer igényre számíthatnak, ami eltörpül a mintegy 40 millió .com, 10 millió .de és a 7 millió .net doménhez képest, első lépésként azonban mindenképpen fontos.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!