Gyurkity Péter

Kódnéven veszhet össze az AMD és az Intel

A jól értesültek már előre várják a két gyártó vitáját, amely az azonos kódnévre keresztelt, következő generációs processzorok kapcsán robbanhat ki. Időközben megtudhattuk, hogy a valódi négymagos chipek csak 2009-ben jönnek.

A vita kirobbanását a Register valószínűsíti, hangsúlyozva, hogy ezúttal mindkét chipgyártónak sikerült ugyanazon nevet kiválasztania következő fejlesztéséhez, igaz, eltérő elgondolásból. Az AMD ugyanis a hamarosan megjelenő Opteron szerverchipjeit, míg vetélytársa a Centrino utódprocesszorokat jelzi Santa Rosa kódnéven, amelyek az év végén, vagy a következő év elején mutatkoznak be a nagyközönség előtt.

Amint arról a hónap elején már írtunk, az AMD útitervében a Santa Rosa a következő nagy lépés, legalábbis az Opteronok vonalán. Ezek a chipek (a 2xx és 8xx sorozat új változatai) már a Socket F foglalatban érkeznek, kétcsatornás DDR2 támogatással, és kihasználják a Pacifica virtualizációs és egyéb új technológiákat. Az Intel ezzel szemben a mobil szegmensben dobná piacra saját Santa Rosa processzorait, amelyek a Centrino vonal új generációját képviselik. Könnyen előfordulhat, hogy a két cég - amely már amúgy is vitában áll a nagyobbik gyártó magatartása, üzletpolitikája kapcsán - éles szócsatába keveredik az elnevezés miatt.

Időközben újabb részletek láttak napvilágot az Intel négymagos terveiről, amelyekről eddig annyit tudhattunk, hogy jóval előbb valósulnak meg a vetélytárs hasonló elképzeléseinél. Egészen pontosan két sorozatról, a Penryn és Wolfdale kódnéven jelzett családról van szó, amelyek már 45 nanométeren készülnek majd, és feladatuk a hamarosan bemutatkozó mobil Merom és asztali Conroe magos chipek leváltása. Erre valamikor 2008 elején kerülhet sor, vagyis az Intel meglehetősen agresszívan nyomul előre.

Az egyetlen szépséghiba, hogy a Core 2 architektúra ezen példányai két ikermagos chip összeolvasztásából (két kétmagos chip egy tokban) jönnek majd létre, vagyis nem nevezhetők valódi négymagos fejlesztésnek. Ennek alapján kijelenthetjük, hogy 2008 szintén az ikermagos chipek éve lesz és az első valódi négymagos utódok legkorábban 2009-ben debütálnak majd, ezek elterjedése pedig csak 2010-ben indulhat meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #18
    "ugyanaz a noteszgépekben nagyobb teljesítményre képes, mert ott tényleg minőségi alkatrészek vannak, jó kombinációban..."

    Ha így lenne, minden hardcore játékos laptopokat venne. Valójában még a desktop replacement szegmensben is csökkentett órajeleken mennek a cuccok, mert az alacsony fogyasztáshoz (ami a kisebb hőtermeléshez kell) ez is kell, nem csak a fejlettebb gyártástech.

    Vannak viszonylag jó laptopok, de desktop vonalon mindez jóval olcsóbban megkapható, mert ott szinte csak középkategóriának számít...
  • marcee #17
    Ja, hogy így valódi négymagos. Akkor nem érint annyira rosszul a hír, miattam lehet akár ikermagos is, csak legyen benne 4db és jöjjön minnél előbb.
  • BiroAndras #16
    Azért jópár dolog van még a játékon és szövegszerkesztésen kívül.
    Pl. szoftverfejlesztés, adatbázis kezelés, meg ilyenek. Ezekhez már kell a kakaó. Nálunk pl. egy teljes fordítás 8-10 erős gépen fut párhuzamosan, és így is 5-10 percig tart.
  • WGL #15
    Pécs-Bp vonaton doom1 -et toltunk wifi -al, a kocsi 2 végéből.
    nekünk megérte. gyorsan hazaértünk
  • Su0my #14
    hehe én egy baráti ölelést:)
  • Su0my #13
    vannak olyan notebookok, amik direkt arra vannak készítve, hogy CAD tervezőprogramokat futtassanak rajtuk is pl.

    De amúgy az mind1ik laptopra igaz(na jó, inkább Asustól felfelé), hogy az, amit te az asztali gépbe megvennél, ugyanaz a noteszgépekben nagyobb teljesítményre képes, mert ott tényleg minőségi alkatrészek vannak, jó kombinációban... És nem kell minden maxra állítani, akkor FPS-ezhetsz, KOCKA, csak ez jut eszedbe?...
  • Aramir #12
    Valahol van még egy Trio64-em, mit adsz érte?
  • pentium419 #11
    részben van csak igazad, ugyanis pl asztali pc-t helyettesítő notebook-ok is vannak ,amibe ugye kell a póver, meg bármire kellhet az erő, ha meg nem kell, arra ott vannak a hőtermelést szabályozó technológiák(cnq, eist, amit akarsz...)
  • IMYke2.0.0.0 #10
    Igen, sokkal gyorsabban is nyílik meg a Passziánsz a mobil Centrino-kon...
    Mert kábé ennyi értelme van egy rohadt gyors laptopnak...
    Játékra szarok [nehogymá buszon, autó hátsó ülésén, vagy repülőgépen FPS-ezzen bárki is velük?], szövegszerkesztésre, diagramm készítésre túl gyorsak.
    Lehet vitatkozni, de be kell látni, hogy van igazság abban amit állítok.
  • Benoke #9
    Az intel jelenleg is a nevéből él nem a tudásából, vagy is a szerver piacon régóta csak a neve viszi előlre és nem a Xeon processzorok ereje, mert az nincs nekik. Az itanium jó lenne csak progi nincs rá, meg amúgysem élharcos. IBM Power Procik külön külön nem olyan erőteljesek mint az Itanium, de egy gépbe szervezve jobbak. Arról nem beszélve, hogy SW is van rá dögivel. Igy tehát a neve adja el az Itaniumot is. Mobil procik azért nagyon erősek Intel pajtásnál.