Specker Balázs

100 millió dollá­ros szu­per­szá­mí­tó­gép IBM-támo­ga­tás­sal

A Rensselear Polytechnic Institute bejelentette, hogy New York állam és az IBM segítségével egy olyan 100 millió dolláros szuperszámítógép megépítésébe kezd, amely a világ 10 legnagyobb kapacitású modellje között lesz.

Az IBM Blue Gene alapú gép a felsőoktatási intézmény területén kap majd helyet, és több mint 70 billió művelet elvégzésére lesz képes másodpercenként - áll az intézmény sajtóközleményében. Ha ugyanezt valaki egy zsebszámológéppel akarná megkísérelni, "mindössze" 60 millió évre lenne szüksége. A monstrum fő feladata az lesz, hogy segítse a kutatókat a minél kisebb és gyorsabb félvezetők előállításában, illetve a nanotechnológia egyéb területein.

Shirley Ann Jackson, a Rensselaer elnöke a héten megtartott sajtótájkoztatóján úgy nyilatkozott, hogy az intézet, az állam és az IBM is 33-33 millió dollárral (körülbelül 6,6 milliárd forint) járul hozzá a fejlesztéshez az elkövetkezendő öt évben. Ha ma kezdené meg működését, a világ negyedik legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépe lenne. Az első helyen a Lawrence Livermore National Laboratory-ban található Blue Gene/L áll, amely 367 billió számítást képes elvégezni másodpercenként. A CCNI (Computational Center for Nanotechnology Innovations, Nanotechnológiai Innovációs Számítógépes Központ) nevet viselő gépet várhatóan még az év vége előtt szolgálatba állítják.



"Egy olyan központ lesz, amely összehozza az egyetemek és az iparág szakembereit, hogy a nanotechnológia alapú termékek szimulációival foglalkozzanak. A nanoeszközök és rendszerek tervezésével és előállításával járó időt és költséget is csökkenti majd" - fogalmazott az elnökasszony a The New York Times hasábján. Joseph L. Bruno, New York állam szenátora elmondta, hogy a központ mintegy 300-500 új munkalehetőséget jelenthet majd. "Az egészben az a legfontosabb, hogy új álláslehetőségeket teremtsünk és tartsunk fent, és hogy bővítsük gazdaságunkat" - nyilatkozta Bruno.

A szuperszámítógépeknek általában nagy a helyigényük, így a mostani projekt a maga 6096 négyzetméterével tulajdonképpen nem is számít óriásinak. John Buscemi, az IBM szóvivője, azt is elárulta, hogy az "erőmű" energiaellátását és hűtését is sikerült viszonylag egyszerűen megoldaniuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #40
    Az oké, de azt hiszem a konzolmagok nem. Szal ezt az ezek vs. Power5-re értettem.

    Mondjuk nem tudom, mi a helyzet a branch predictionnel, lehet, hogy abban is butábbak.

    De ezekből a hátrányokból többet-kevesebbet le lehet faragni megfelelő optimizálással. (Nem feltétlenül kézzel, hanem megfelelő fordítóval.)
  • RoLii #39
    multkor vettem par pSeriest es majdnem befurodtem mert az entry levelekben nem power hanem g5 van...
    meg is lepett a dolog.
    ppc kepes a 601 tol ooo -ra
  • dez #38
    Szal, ahogy fejlődik a technika, ami korábban drága szerverproci volt, az ma konzolproci(-mag). A szerver vonalon meg idén jön a Power6.
  • Venom1986 #37
    Ez biztos egy 10.000.000.000 gigaherzes masina ugye?
  • dez #36
    A PowerPC-k a Powerek némileg butított változatai. De pl. az X360 CPU-jának magjai és a Cell CPE-je ugyanúgy 2-way hardware SMT-s, mint a Powerek. Sőt, több helyen eleve módosított Power5 magoknak írják őket. Azt hiszem, a leglényegesebb különbség, hogy míg az egyik out-of-order végrehajtásra képes, a másik csak in-orderre.

    Mindenesetre még jól fogynak a Power5 alapú szerverek is.
  • RoLii #35
    en otthonra egy leghuteses crayt szeretnek :P
  • RoLii #34
    a PPC a G4ig (7400) 32bite szuperskalar processzor, g4tol altivec vektoregyseggel.
    a PPC g5 (970) az elso 64bites verzio, power4bol szarmaztatva de NEM Power.(LC [lowcost], asztali gepekbe szanva)
    a POWER (Performance Optimization With Enhanced RISC) Unix munkaallomasokba, szerverekbe, valamit egyes AS/400osokba szant szerverprocesszor, 97 ota 64bites.
  • RoLii #33
    a PowerPC nem Power....
  • BiroAndras #32
    XBox 360 CPU

    The chip features a customized version of IBM's 64-bit PowerPC core.
  • Yoda2005 #31
    szerintetek szaggat rajta a Most Wanted?