Berta Sándor
A jövő az intelligens kaméleonruháké
Néhány éven belül elterjedhetnek azok az intelligens ruhák, amelyek képesek felvenni a viselőjük környezetének színét. A kaméleonruhák színváltását egy mikroprocesszor felügyeli majd.
Gregory Sotzing, a Connecticuti Egyetem professzora olyan új elemi szálakat fejlesztett ki, amelyek képesek megváltoztatni a színüket, ha elektromos mezőbe kerülnek - adta hírül a New Scientist tudományos lap. A kutató célja, hogy az elemi szálakat egyesítve olyan anyagokat hozzon létre, amelyek azután képesek lesznek több szín egymás után vagy egymással párhuzamosan való megjelenítésére is.
A módszer hasonlít arra a megoldásra, mint amit a számítógép-monitoroknál alkalmaznak a különböző színek megjelenítésére. Ebben az esetben azonban nem a képpontok, hanem az elemi szálak jelentik az eltérő színeket. A színváltoztatásban egy mikroprocesszor segíthet a ruha viselőjének, aki így bármikor beleolvadhat a környezetébe és aszerint változtathatja a ruhája színét, hogy milyen éppen a külső környezete. Sotzing professzor emellett kísérletezik egy olyan megoldással, miszerint egy a ruhán rögzített külső kis kamera felvenné a körülötte lévő táj képét, majd az intelligens öltözet lemásolná a fotón látható színösszetételt.
Ezzel gyakorlatilag az adott személy teljesen természetes módon olvadhatna bele a környezetébe. Az elektronok az új elemi szálak segítségével különböző színeket és színárnyalatokat jeleníthetnek meg, attól függően, hogy milyen és milyen erősségű vagy irányból érkező fény éri őket.
A jelenlegi fonalak képesek narancsról kék, illetve pirosról kék színűre váltani. A következő lépcsőfok, hogy elérjék a fehér szín átváltozását pirosra, kékre vagy zöldre, illetve ezek árnyalataira. A Connecticuti Egyetem kutatója elismerte azonban, hogy el kell telnie még néhány évnek, amíg valóban jól használható természetes terepszínű ruhákat lehet majd vásárolni a boltokban.