Berta Sándor

Elkészült az első intelligens síkötés

A Flextronics és az Atomic cégek közösen fejlesztették ki az állításuk szerint a világ első elektronikus síkötését. Az új rendszer a két vállalat szakemberei szerint elsősorban a síbalesetek számának csökkenéséhez járulhat hozzá nagymértékben.

A jövőben a fedélzeti számítógépek már a síelésben is egyre nagyobb szerepet kaphatnak. Az autóknál már alkalmazott és jól bevált, mára szabvánnyá vált technológia a jövőben elérhető lesz a sípályákon is. Mindez azt jelenti, hogy hamarosan már egy chip fogja át- és megvizsgálni az útnak indulás előtt a sífelszerelést és bármilyen hibáról vagy rendellenességről időben tájékoztatni fogja a síelőt. A síkötés mindkét végébe szenzorokat építettek be a mérnökök, amelyek a kötés hátsó részén lévő központi rendszerrel rádióhullámok segítségével kommunikálnak. A szenzorok többek között olyan dolgokra figyelnek, mint, hogy megfelelő módon rögzítették a kötéshez a sícipőt, illetve a sílécet.

A legnagyobb kihívást a szakemberek számára az jelentette, hogy az egyedi síkötés általános jellemzőiben ne térjen el a hagyományos társaitól, megfeleljen a feladatának de az olyan különleges követelményeknek is, mint például hogy ellenálljon a nagy hőingadozásnak, elviselje az akár mínusz húsz, esetleg harminc fokot is, illetve, hogy elviselje az ütések, ütközések, rázkódások következtében fellépő erőhatásokat. Ezenkívül persze a chipeknek el kell viselniük a hó és a jég jelentette nedves környezetet is.

Mint azt a rendszer lelkét jelentő chipet kifejlesztő Flextronics cég althofeni leányvállalatának vezetője, Gerhard Winkler elmondta, az autókban használt áramköröknek hasonló követelményeknek kell megfelelniük, mint a síkötésbe beépített chipnek, ezért nem volt igazán nehéz dolguk. Ezenkívül a chipeknek el kell viselniük a hó és a jég jelentette nedves környezetet is.



Az elől lévő OK mutatja, hogy minden rendben

A statisztikák szerint minden harmadik bekövetkező síbaleset a rosszul rögzített síkötésekre vezethető vissza. Az Atomic szerint hamarosan azonban ez már a múlté lesz, hiszen a szenzorok és a mikroprocesszorok megakadályozzák majd a balesetek döntő többségét. A síelők rendkívül egyszerű módon szereznek majd tudomást arról, hogy ha a rendszer mindent rendben talált és útnak indulhatnak: a síkötés elején lévő kijelzőn megjelenik nagybetűkkel az OK felirat. A szenzorok attól a pillanattól kezdve el kezdik az adatgyűjtést, ahogy a síelő a cipőjével belép a kötésbe.

A rendszerből ráadásul olyan információk is lekérhetők, illetve megjeleníthetők a kijelzőn, hogy például mennyi idő telt el a síkötés legutóbbi használata óta, mennyire vannak feltöltve a képernyő és a rendszer működését biztosító elemek vagy szükség van-e a rendszer karbantartására. Amikor pedig végül megjelenik az OK felirat, már semmi sem áll a síelés útjában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Slartibartfast #16
    Mi van, ha nem írj ki, hogy OK? Akkor honnan tudod, mi a baj? A normál kötéseken legalább lehet tudni, mi a baja:
    hó ment alá
    túl gyengére/erösre van állítva
    nem jó cipömérethez van beállítva
    el van törve
    ...

    Itt meg, mit ír ki? pls reboot?

    Sosem tudhatod, h az elektronika xart e be, vagy meg fogsz halni.
  • dondore #15
    a porsche lecre illik;)
  • SirMaci #14
    "Csak így tudom elképzelni a síbaleseteket."
    Mármint az olyan síbaleseteket amik a kötés rossz beállításából adódnak pl.: nem oldott le maikor kellett volna.
  • SirMaci #13
    Szerintem ennek az OK feliratnak akkor van értelme, ha a kötés méri a testsúlyodat is. Akkor lehet5 a kötés rosszul kötve, ha nem a testsúlyodhoz igazítod. Csak így tudom elképzelni a síbaleseteket. És ez a processzoros izé akkor érvényesülne, ha a sícipődhöz igazítja a kötést és a testsúlyodhoz állítja az esésnél a kioldást. De mivel ezeket csak egyszer kell beállítani... akkor meg minek?
  • Ceb #12
    Miért kell a sílécről az autóra általánosítani, azért nem ugyanaz.
  • HUN Tick #11
    hát azért ez nem így van, gondolom te még sohasem vezettél......
  • UNREG #10
    Így van, az egész egy marketing, egy újabb pénzlehúzás.
  • UNREG #9
    "És mégis mennyien halnak meg mert szarul kötik be. Nem lehet ez olyan nagy marhaság"

    Ez egy tipikus mondat volt egy olyantól, aki nem tud síelni, ne haragudj. :))
    Senki nem halt még bele, hogy "szarul kötötte be".
    Ha ismernéd a kötéseket, tudnád, hogy működik a dolog. Egy korszerü kötés vagy köt, vagy nem köt, nincs köztes állapot. Ha köt, akkor olyan mint a beton. Ha nem köt, mert rosszul léptél bele, vagy túl sok hó maradt a cipődön, akkor az első méteren kiesel belőle, azt meg észreveszed, ugye. :))

    Meghalni nem a kötés miatt szoktak, hanem mert fejjel rohansz a fának, vagy beléd rongyol egy őrült, vagy kimész a lezárt részre és elvisz a lavina.
  • hopp #8
    igazad van. az autóban az összes műszer baromság, mert aki tud vezetni, annak nincs rá szüksége.

    ha mindenki így gondolkozna, akkor még mindig a tűz körül ugrándoznánk.. ;)
  • Troppauer #7
    Mindig lesz olyan, aki az ilyen cuccokat megveszi, mert van rajta kijelzo :)

    A kovetkezo verzio szerintem beszelni is fog.