Berta Sándor

Akár az érzéseket is felismeri a számítógép

Német szakembereknek sikerült kifejleszteniük egy olyan különleges kesztyűt, amelynek a segítségével egy számítógép képes megmondani, hogy egy ember mit érez.

"A kesztyű belsejét szenzorokkal láttuk el. Így érzékelők vannak az ujjbegyeknél, az ujjak hosszában és a csuklónál. Ezek az eszközök mérik a bőrellenállást, a hőmérsékletet és a pulzust. Az így kapott értékekből pedig kikövetkeztethető, megmondható, hogy egy bizonyos helyzetben mit érez a kesztyű viselője" - nyilatkozta Christian Peter, a Fraunhofer Intézet rostocki intézményének kutatója.

"A kesztyűt sikerrel alkalmazhatnák a különböző, jelentős stresszel járó munkakörökben dolgozó szakemberek, például a légiirányítók. Amennyiben az eszköz érzékelné, hogy a szakember ideges, kimerült, feszült vagy fásult, akkor azonnal dönthetne úgy, hogy csak a legfontosabb adatokat és információkat továbbítaná a viselőjének, így mentesítve őt a stressztől" - fűzte hozzá Christian Peter. A szakember szerint az is előfordulhat, hogy amennyiben a kesztyű érzékeli a kimerültséget vagy az ahhoz közeli állapotot, az adatokat továbbküldi egy másik, frissebb kollégának vagy riasztást küld a légiirányítók főnökének, aki elrendeli a munkatárs pihenőjét és felváltását.

A kutató elmondta azt is, hogy a különleges kesztyűhöz kapcsolódóan egyidejűleg több projekten is dolgoznak, így például szeretnének kifejleszteni egy, az emberi mimikát és a szóbeli reakciókat figyelő, megfejtő készüléket is. A fejlesztéseket a magánemberek is használhatják majd. "Az eszközök érzékelik, hogy az illető fáradt, ezért automatikusan lejátsszák kedvenc dalait vagy elmentik az aktuális munkáit és kikapcsolják a számítógépet. Amíg azonban ezt a szintet elérjük még nagyon sokat kell dolgoznunk" - mondta a szakember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mousee #11
    a herefonnyasztó 40 fokba a nyár közepén milyen jó lehet hordani ezt a trendi szőrmekesztyűt :))
  • uniu #10
    Seni nem mondta, h kikapcsol! Arra azert jo, hogy ne hagyja hogy az ember "belefeledkezzen" a munkaba, es
    ha mar nem tud koncentralni, ne erolkodjon.
  • HUmanEmber41st #9
    Miközben ülök a gép előtt , és az meg úgy dönt, h most kikapcsolok...
    HHHHHHHHHHÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚúúúúúúúúú ne tudjátok meg...
  • Cat #8
    ez olyan, mint amikor a zuhanó repulőn aztmondják hogy "mindenki nyugodjon meg" és mindenki elkezd sikoltozni? :)
  • roliika #7
    Hm...és ha nyugodt vagyok, vagy ideges, akkor szól a gép hogy nyugodjak meg, vagy igyak 1 kávét? Hm...hát ennek nem sok értelme van.
  • sly007 #6
    Ideges lennék, ha ekkora kesztyű lenne a kezemen... Melékesen egy webcammal egyszerübb lenne megoldani.
  • Enkil #5
    ismét 1 egyszerü felesleges találmány

    aról nem is beszélve hogy az ember ezernyi féle módon érezheti magát miközben fáradt
  • PyRex #4
    lol :))))
  • IoIa #3
    Ismét egy szenzációhajhász cím, holott lényegesen kevesebbről van szó.
  • fawcet #2
    Mikor kezdek kifáradni a szakdolgozat gépelése közepett, akkor a számítógép kikapcsol, hogy pihenjek. Akkor mit fog kapni tőlem idegességemben.