Berta Sándor

Hibás Xbox 360 miatt indítottak pert a Microsoft ellen

Egy csalódott vásárló feljelentette a redmondi konszernt, mondván az Xbox 360-as konzol tele van tervezési és egyéb hibákkal. Könnyen lehet, hogy a Microsoftnak sok bosszús percet fog szerezni a kapkodva piacra dobott termék.

Egyre többször hallani olyan panaszokat, hogy a boltokban megvásárolt szórakoztató elektronikai vagy számítástechnikai termékek minősége bőven hagy kívánnivalót maga után. A felgyorsult piaci harccal és a lerövidített gyártási időtartammal párhuzamosan nő a selejtes készülékek vagy alkatrészek száma is.

Hasonló problémával kénytelen szembesülni most a Microsoft is, ugyanis egy Robert Byers nevű illető feljelentette az óriásvállalatot, mert szerinte az az Xbox 360 esetében egy nem kiforrott terméket dobott a piacra. Az Illinois szövetségi állami bíróságon elhangzott vádirat szerint a konzol hardverarchitektúrája hosszútávon működésképtelen, ugyanis hajlamos a túlmelegedésre és ilyenkor lefagy a készülék.

Byers kártérítést és a perköltségek átvállalását követeli a Microsofttól. A férfi ezenkívül cserekészüléket is kér. Érthető, hogy most fő a redmondi cég vezetőinek a feje, ugyanis a per akár precedensértékű is lehet. Amennyiben a szövetségi bíróság Byersnek ad igazat, a Microsoft rengeteg hasonló perre számíthat.

Az amerikai cég hivatalos adatai szerint az eladott konzoloknak csupán a 3-5 százalékával voltak problémák, ezzel ellentétes ugyanakkor, hogy a szakmai fórumokon az Xbox 360-as meghibásodási kvótája 15 százalékos! A túlmelegedés és az ebből adódó lefagyások mellett maga a rendszer is számos esetben lefagyott egyes játékok közben és a felhasználók azt is felrótták a Microsoftnak, hogy a konzol nem minden DVD-lemezt olvas probléma nélkül. Sokan azt hitték, hogy a redmondi cég kijavította a sorozatgyártásig ezeket a gyermekbetegségeket, ám úgy tűnik, erre mégsem került sor.

A Microsoft weboldalán tíz különböző Xbox-hibalehetőséget ismertet elhárításuk módjával együtt, és kész minden meghibásodott gépet megjavítani vagy kicserélni. Az Xbox 360-ast két hete kezdték el árusítani az Egyesült Államokban, s azóta mintegy 400 ezret adtak el belőle, Nagy-Britanniában a múlt pénteki bemutatkozása óta 75 ezer fogyott. A világ videojáték-piaca évi 25 milliárd dollárra rúg, és a Microsoft komoly előnyt szerezhet a konkurencia egy generációval öregebb konzoljaival szemben - a Sony és a Nintendo csak jövőre jön ki új berendezésével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #63
    Máshogy is felfogható egyébként ez az egész dolog. Megtehették volna, hogy visszavesznek egy kicsit a cpu/gpu/memória órajeléből. De inkább mégsem tették, és bíznak benne, hogy később jobb hűtési megoldást találnak, illetve a gyártástechnológia fejlesztésével majd kevesebb hő termelődik.
  • fradimail #62
    Milyen képet néztél?
  • Omega #61
    a hír nemtudom, nem érdekel egyáltalán, de az ott jobboldalt az a jó szuka...
  • Hegyikecske #60
    így jár az aki egy nagy rakás pénzt konzolra költ...
  • Skyline #59
    A perről annyit,megérdemlik,pereljék csak őket,ha valaki konzolt vesz nem hibaüzeneteket meg kékhalált és egyéb baromságokat akar látni,játszani akar,ne hasonlítsuk össze a számítógépes oprendszerekkel.

    Az hogy komoly előny-e arról pedig annyit hogy MAXIMUM fél évet adok a ps3 megjelenésétől és vastagon alázni fogja bevételben a boxot (a minősáégről és egyéb nyalánkságokról nemis beszélve)...
    A microfos ugyanúgy uralmat akar konzoltéren de ez nemfog összejönni,főleg amíg játékaik 90%-a megjelenik pc-re (szebb graffal,javításokkal) és a többi konzolra a maradék 10% pedig elhanyagolható 1-2 nevet eltekintve...
  • dez #58
    A főbb chipek (cpu, gpu, southbridge) gyárt(at)ási joga is a kezükben van. Persze az alaplapé, dobozté is. A DVD olvasót készen veszik, de az kisebb költség (egyszerű olcsó OEM holmi). Valószínű a tápegység is ilyesmi.
  • SoDI--- #57
    hilton kisasszonkaaa :DDD
  • NEXUS6 #56
    Ez valszeg tényleg így van.
    A Revo ugyan fix hw-al dolgozik, de az alapból is olcsó. A Sony meg szarrá fogja fejleszteni a PS3-at. 2-3 év múlva talán csak akora lesz mint a mostani vékony PStwo, az előállítási ára, meg a mostani 10-e.

    A M$ bármilyen HW hiba javítását csak hatalmas erőfeszítések árán fog tudni megszervezni, hiszen az össszes beszállítójának az az érdeke, hogy a saját részegységei árát magasan tartsa. Eközben a Sony gyak maga gyártja az egész konzolt!

    Ezt a versenyt csak elvesztheti a M$! Az egyetlen esélye az lett volna, hogy megint ő csinálja a legjobb konzolt, de asszem meglehet előlegezni, hogy ezt a dolgot már elkapkodta.
  • NEXUS6 #55
    Amúgy nem volt olyan régen, hogy egy csomó PS2-t is visszahívtak, pont a táp okán.

    Mellesleg az PS2-re is volt olyan progi a kiadás környékén amivel fagyott rendesen (Pl EA F1 2000, saját tapasztalat;). Aztán ott is volt hogy a másképp szeretők között különös népszerűségre tett szer (melegedés miatt ugye;)))
  • reloader #54
    Szvsz ez már régen lejátszott meccs. Akik a PS-re esküsznek azok úgyis megvárják a PS3-at addig meg elvannak a PS2-vel, akik XBox fan-ok, azok úgyis megvették, maximum valóban a karácsony dobhat valamit ezen, de nem sokat.

    a Nintendo az egyetlen régi nagy öreg, aki még magához dédelgetheti akármelyik tábort is. . .