Berta Sándor

Mobil­ti­la­lom a bajor iskolákban

A bajor szövetségi kormány döntése értelmében a jövőben tilos a mobil készülékek használata az iskolákban.

A bajor vezetők így próbálnak gátat szabni a Happy Slappingnek nevezett új brutális divatnak. Mint korábban megírtuk, új, véres "hobbi" terjed a fiatalok körében. Elsősorban Nagy-Britanniában népszerű a Happy Slapping, vagyis egy gyanútlan áldozat megverése, majd a verésről videó készítése és annak az interneten, illetve a mobilhálózatokban való terjesztése. Egyre több ilyen esetre derül fény Németországban is és nemrég egy debreceni kamerázott verés borzolta a kedélyeket. Ezeket az eseteket szeretnék elkerülni a bajor iskolákban.

A félelem azért is jogos, mert korábban több iskolai razzia során is több tucatnyi diáknál találtak olyan, a mobiltelefonokon tárolt felvételeket, amelyek vagy extrém erőszakosak vagy perverz pornográf tartalmúak voltak. "Az iskola nem az és nem is lehet az a hely, ahol a gyerekek telefonálhatnak és végképp nem terjeszthetnek erőszakos videókat" - nyilatkozta a kormány döntésével kapcsolatban Siegfried Schneider bajor kulturális miniszter.


A kormányhatározat értelmében a diákok ugyan továbbra is magukkal vihetik telefonjaikat az iskolába, de azokat már nem csak az órák, de a szünetek során is kikapcsolva kell tartaniuk. A bajor kormány csak azért nem tiltotta ki az oktatási intézményekből a mobilokat, mert figyelembe vette a szülők azon óhaját, hogy megmaradhasson a gyerekekkel való kapcsolatba lépés lehetősége. Korábban több politikus - így például Markus Söder, a CSU főtitkára - is a teljes mobiltelefon-tilalom mellett szállt síkra.

Renate Will, az FDP bajorországi oktatáspolitikai szóvivője szerint azonban a döntés azt jelenti, hogy csődöt mondott az oktatáspolitika. A politikus szerint jobb megoldás lett volna az iskolák vezetőire bízni az ilyen helyzetek kezelését és pszichológust kirendelni a gyerekek mellé, mintsem azonnal megtiltani a mobiltelefonok használatát. Fontos esetekben, így például ha egy diák vagy egy társa rosszul van, vagy életveszélyes helyzetbe kerül, használhatja majd a mobiltelefonját. Ehhez azonban továbbra is szükség lesz az osztályfőnök, ileltve egy másik tanár engedélyére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TarazaMavis #54
    Ja egyetértek BlueGene\Q 28. és Reaper AoD 30. hozzászólásával.

    Még a jobb éttermekben is van olyan alkalmazott, aki a mobilokat kezeli. Én a suliban igazából a portásra bíznám a mobilokat, de ennél a szekrény tényleg jobb. Aki ilyen "happy" sz..rokat csinál az bizti életunt. Középiskolában még 4.-ig én is kibirtam mobil nélkül,de aztán már tényleg kellett. A rossz munkaszokással kapcsolatban igazad van. Most volt amikor ismerősöméknél aludtam, s akkor a mobiljáték jól jött, mert nem akartam túl korán felrázni őket, úgyis tovább szoktak aludni, mint én.
  • Gladiator #53
    nem tudom, visszafele olyan fél 10 körül nem sok fény szűrődik be az ablakon. ami buszon van lámpa, az meg lófaszt sem ér, okostojás. De hogy megnyugtassalak, fölfelé menet tanulni szoktam.
  • wabobo #52
    "Játék mobilon: Hetente 3x megyek fel pestre, majd 3 óra az út oda-vissza. Tök jó, hogy nem bambulok magam elé meredten, hanem vmivel el tudom ütni az időt. "
    Igen, azt hiszem mondandódból és stilusodból kitűnik, hogy mobil nélkül tényleg nem egy könyvre bambulnál meredten 3 órát. Pedig mennyire más lenne a véleményed e témáról...
  • Dave77 #51
    "Telefon telefonálásra való, ezt úgy látszik sokan nem értik" Aha, de ez már réges-rég nem erről szól. Ruhát is azért vesznek az emberek, hogy külső hámrétegünket textíliával takarva ellenálljon az időjárás/hőmérséklet hatásainak. A karóra is azért van, hogy mutassa pontosan az órát, percet. A napszemüveg pedig erős napsütéskor védi szemünket a káros sugaraktól. Nem kötelező a divatot, technikai fejlődést követni...
  • NonsenS #50
    Itt mindenki arról beszél, h mert a telefonokba minek kell kamera meg minden, de az alapvető problémáról nagyon kevesen. Az ilyen őrültek, akik megvernek másokat, telefonra veszik és aztán felteszik a netre, azok alapból "hibásak". Az ilyen embereket kéne úgy agyon verni, ahogy ők teszik másokkal, azt venni kamerára és ugyanúgy feltenni a netre. Plusz még kártérítés a károsultnak. Tom, h nehezen megoldható, de akkor is a telefonok betiltása az iskolákban nemcsak h nem megoldható, hanem nem is akadályozná meg ezeket a "happy slappinges" figurákat tettük elkövetésében.
  • Hegyikecske #49
    és ezért szerinted a telefon a hibás?
  • Enlight #48
    Igen, de ha egy olyat veszel, amivel valóban minőségi képet / videót lehet felvenni, + az egyéb funkciói is megfelelnek a magasabb igényeknek, ott a telefonálás már másoddrangú lesz, ergo az nem telefon, hanem valami multifunkcionális készülék. Telefon telefonálásra való, ezt úgy látszik sokan nem értik. Régen vezetékes telefon volt, na azzal többnyire tényleg csak telefonálni lehetett, ha viszont megfigyeli az ember, a mai telefonokat nem azzal próbálják eladni, hogy telefonálni lehet vele, hanem a kinézettel, és egyéb mellékes funkciókkal -> belemagyarázzák az emberbe, hogy ettől lesz jobb.
    Ha csak telefonálásra + sms-írásra alkalmas mobilok lennének, nehezen készítenének iskolai veréseket ezek az őrültek.. vajon cipelnének emiatt kamerát?:S A telefon többnyire ott van az embernél, egyesek meg ilyen hülyeségekre használják, mert unalmukban nem tudják mit kezdjenek vele.
  • waterman #47
    akkor van értelme ezeknek az extra szolgáltatásoknak, ha minőségiek is. egy 320*240es felbontással nem fényképezném le a mókust a kocsim tetején amint rágja a tobozt, mert minek. egy 2 megapixelessel meg simán, mert akkor már látszik is valami a képen. valaki írta lejjebb, hogy aki ébredni akar, az vegyen ébresztőórát - és aki sokat utazik? mekkora könnyedség, hogy nem kell 65 féle dolgot cipelni.. miért baj, ha van mp3 lejátszó meg rádió benne? unalmas percekre tök jó. csak ne 32 mega legyen, mert annak nincs értelme. és megintcsak előjön a minőség kérdése..
    azok meg akik a brutalitásukat örökítik meg egy telefonnal, azok nem normálisak. azokat kéne jóól elverni és felrakni a netre.
  • Enlight #46
    Szal nincs értelme elég sok funkciónak...beleépítik persze, beléd erőszakolják, hogy ez jó, ez kell bele, ettől lesz mindentudó egy telefon, hosszabb feature lista, díszes-csicsás kinézet, de amúgy a gyártók szarnak az ember fejére, csak jöjjön a zsé nekik. Egyedül a zenehallgatás az, amire azt mondom - ha tényleg van olyan minőségű, mint egy normál mp3 lejátszó - ha kell az embernek, akkor megéri.
  • Enlight #45
    10-ből 9.5 embernek kéne fullextrás mobil??? hehehe, ezt igen-igen erősen kétlem:DDD
    Szerintem csak a fiatal korosztály hiteti el magával, hogy tényleg szüksége van a sok beépített szarra (ezek csak azért vannak, hogy el lehessen adni). Én nem vagyok nyugdíjas, mégse kéne mindentudó telefon. T610-em van, de már marhára unom, hogyha az 1-2 alap funkciót, amit használni akarok, azokért végig kell rágni a fél menürendszert, olyan idiótán van megoldva.. 3310-es a legjobb telefon, azt könnyen és gyorsan lehet használni, nincs rajta felesleges sallang, és ennélfogva az ára is normális (volt).
    Nemtom, nekem mondjuk eszembe nem jutna telefonnal "megörökíteni" a dolgokat (marha nagy élmény utána visszanézni a pixeles képeket), játék meg, pff, én 2 dolgot tapasztaltam velük kapcsolatban: 1. vannak fps-ek, autószimulátorok, stb, "összetett" játékok, amelyeket a kis képernyő miatt abszolúte értelmetlenség feltenni egy telefonra. A logikai játékokban meg minden telefon verhető szvsz..én legalábbis sakkban meg amőbában lenyúztam a sajátomat, meg haverom fullextrás sonyját is.. nincs elég számítási teljesítményük, hogy komoly ellenfelet jelentsenek. Egy Palm az már más, annak nagyobb a képernyője valamivel, a cpu is erősebb, de mobilra játék? Szerintem 1-2 kivétellel élvezhetetlen mind. Pedig láttam egy párat.