Berta Sándor

Egyre népszerűbb a virtuális láthatási jog

A chatszobák, azonnali üzenetküldő programok és társkereső portálok korában már nem ritka a virtuális házasságkötés. Szakemberek szerint ideje, hogy a családgondozók és a hivatalok is felfedezzék maguknak ezt a világot.

Az anyakönyvvezető előtt kimondott "igen"-nel kezdődő házasságok közül nagyon sok végződik Magyarországon és a világ más államaiban is a bírósági válóperrel. Sok gyerek nő fel elvált szülők gyermekeként és ez a helyzet gyakran eredményez új problémákat. A leggyakoribb gond az, hogy a csemete vagy az apjánál, vagy az anyjánál marad és nem mindig megoldott az, hogy mikor láthatja a másik szülőjét.

A Futurezone tudósítása szerint elsősorban ezen akarnak segíteni a kutatók, akik szerint mindenképpen hasznos dolog lehet a virtuális lehetőségek bekapcsolása a válások utáni helyzetek javításába. Az Egyesült Államokban éppen ezért már a bíróságokon belefoglalják az ítéletbe, hogy az adott szülőnek, akitől elszakítják a gyermekét "virtuális láthatási és látogatási joga és lehetősége" van.

Mindez azt jelenti, hogy például az anyának ítélt és általa nevelt fiú vagy lány rendszeres időközökben virtuális találkozót beszél meg az édesapjával és webkamera segítségével videófonálnak egymással. A megoldás elsősorban azoknak a családoknak segíthet, ahol a két szülő egymástól távol él. Szakemberek szerint így megakadályozható, hogy egy gyermek egy szülő mellett nőjön fel.

Bár egyes kutatók szerint a virtuális beszélgetések miatt veszélybe kerülhetnének a valódi személyes találkozások, többségben vannak azok, akik úgy vélik, ez a megoldás nem rontaná a helyzetet, inkább kibővítené a lehetőségeket. Így gyakorlatilag bármikor kapcsolatba léphetne egymással szülő és gyermeke, ez pedig csak erősíthetné kapcsolatukat, s a csemetének nem kellene félnie attól, hogy elveszíti a szüleit.

A tengerentúlon számos szövetségi államban már törvényben is rögzítették, hogy a szülőknek lehetősége és joga van a virtuális láthatáshoz. A megoldás annyira népszerű, hogy egyre több európai ország gondolkozik a gyakorlat átvételén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aDannyBoy #7
    Itt egyszerűen arról van szó, hogy nem lehet megtiltani a másik szülőnek h webkamezzen a gyerekkel. Mondjuk más kérdés, hogy ha a gyerek akar beszélni vele, akkor úgyis fog, ha nem akkor meg a webcamnek sincs sok értelme.
  • GABOR16 #6
    "Szakemberek szerint ideje, hogy a családgondozók és a hivatalok is felfedezzék maguknak ezt a világot. "
    Szerintem az a baj, ezekkel a virtuális dolgokkal, hogy szerintem nem eléggé személyesek, sokkal könyebb így valótlant állítani, de még csak nem is ismerhető meg az ember igazán az interneten keresztül.
    Mert lehet, hogy valakivel az internetem, mondjuk a chat-en nagyon jól kijösz, de a valóságban nem bírod ki mellette (elviselhetetlen egy alak).
    Nekem nincsenek ilyen tapasztalataim, és ismerőseim közt sincs kinek lenne (simán írhattam volna, hogy van ilyen ismerősöm), de szerintem lehetséges.
    Neten könnyű másnak kiadni magunkat mint amik valójában vagyunk.
  • katarzis #5
    Ez az egész baromság már nem azért ,de e nélkül ha a gyerek és a másik szülö rendelkezik internet hozzáféréssel virtuális látogatási jog nélkül is tud cseverészni annyit amennnyit akar.persze ha nem rendelkezik ilyennel az más kérdés...
  • DEXTER92 #4
    Ez a "virtuális láthatási és látogatási jog és lehetőség" tipikus amerikai agyszülemény. Hogyha Mo.-on elválik egy kb. (mert szerintem válások ennél hamarabb ritkábban történnek, meg amúgy is gyerekkel való válásról szól a dolog) 35 éves nő és férfi, el tudjátok képzelni hogy majd pont ilyen virtuális baromságba akarnak belemenni, ahelyett hogy hetente egyszer találkozik vele. Ha meg a gyerek kicsi, egyedül nem találkozhat édesapjával/édesanyjával, akkor majd valószínűleg fel tud fogni bármit is abból, hogy elváltak a szülei, amiről fogalma sincs hogy mit jelent, és hogy egy gépezetbe láthatja azt a valakit akiről alig tud valamit, nem is nagyon ismeri...
  • 1hengeresVmotor #3
    Több mint a semmi azért ezt szögezzük le mert ha pl a apa a világ másik végén éldegél akkor lehetőségként így is lehet csevegni a porontyával....de ha lehet választani a virtuális és a személyes találkozás között gondolkodás nélkül szeritnem midnenki a személyeset választaná...
  • Tetsuo #2
    Miért, a gyerek közelségét inkább pótolhatja? :D
    Egyébként a cikkben nem arról van szó, h csak ennyi lenne a kapcsolat, hanem arról h a relatíve ritka személyes találkozókat így egészítenék ki. Tehát ez egy plusz lehetőség, ha rózsaszín szemüveggel nézzük (azaz nem vagyunk szkeptikusak). :)
  • szombi #1
    Ha neadjisten oda kerülnék, hogy egy esetleges válás után a gyerekem a nejemhez kerülne,
    semmiképp sem lennék megelégedve a dologgal.
    A szeretett családtag közelségét semmi, ismétlem semmi sem pótolja!
    Főleg nem egy szülőét!