Gyurkity Péter

Két év börtön a Windows forráskód eladásáért

Két évre ítélte egy szövetségi bíró azt a személyt, aki annak idején saját weboldalán értékesítette a Windows NT 4.0 és Windows 2000 operációs rendszerek forráskódját. A vádlott már korábban beismerte tettét.

A 29 éves William Genovese tavaly vallott az ügyben, és beismerte az üzleti titok megsértését. Az alku értelmében 10-30 hónap közötti börtönbüntetésre számíthatott, amiből végül is 24 hónap lett. Nem úszta tehát meg olcsón a forráskód kiadását, illetve árusítását, bár azt sem lehet mondani, hogy az ítélet túlságosan szigorú. Mindenesetre az ügy lezárul, és ez minden bizonnyal megnyugtató a szoftvercégnek.

Genovese ellen korábban 12 különböző ügyben folytattak eljárást, bűnlajstroma meglehetősen terjedelmes. Van közöttük számítógéppel végrehajtott bűncselekmény - a világhálón illwill (rosszakarat) néven alkotott -, nemi erőszak stb. A mostani ítéletben börtönbüntetését három évi felügyelettel toldották meg, és bele kellett egyeznie abba is, hogy számítógépén az internetes tevékenységét figyelemmel kísérő programokat telepítsenek. A Microsoft 2004 februárjában értesült arról, hogy a forráskód felkerült az internetre. A két, egyenként 200 MB-os fájlt a szoftveróriás megbízásából egy biztonsági cég alkalmazottja kérte el Genovesétől, majd ezután értesítették az Szövetségi Nyomozóhivatalt. Addig a napig az elítélt mindössze 40 dollárt kasszírozott be, ami akár egy rossz viccnek is felfogható, tekintve, hogy Windows forráskódokról volt szó.

Ez a forráskód - pontosabban a Windows Server 2003 kódja - éppen a napokban került új megvilágításba, amikor is a Microsoft felajánlotta, hogy betekintést nyújt az Európai Bizottságnak, és a jó ideje húzódó ügyben érintett konkurens cégeknek. Ezzel azt szeretnék bizonyítani, hogy a vádak ellenére igenis törekednek a vita lezárására, és nem játszanak időhúzásra. A fejleményekről mi is beszámoltunk, bár többen - tévesen - arra következtettek, hogy ezután mindenki számára elérhető lesz a teljes forráskód. Erről természetesen szó sincs: az érdeklődő vállalatok csak a megfelelő licencdíj befizetése ellenében vehetik igénybe a lehetőséget.

A most elítélt Genovese - aki tehát nyerészkedés céljából tette rá a kezét a teljes anyagra - március 14-én kezdi meg büntetése letöltését. A forráskód annak idején a Microsoft egyik partnercégétől, a Mainsofttól szivárgott ki, de hogy pontosan kinek a jóvoltából, az sosem derült ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csacsis #17
    Egyetértek!
  • ddfg #16
    Ja, es tegyuk fel, hogy megteszem, akkor se penzert, ez szerintem enyhito korulmeny lenne.
  • ddfg #15
    Nem, nem szoktam, mivel nincs se cd, se dvd irom. Nincs ra szuksegem. Egy cd olvaso van a gepemben, de az se az enyem, mert az enyem elromlott. Nem teljesen ertem a kerdesed lenyeget. Tudtommal cd, dvd iraser, ha megfelelo jogvedett tartalmat irsz ki ra, tobbet kapok erte, mint 2 ev. Es az szoftver eseten nem a forraskod, ami sokkal tobbet er, mint ha megvan egy leforditott binaris allomanyod...
  • CsabiDuke #14
    " + árulta egy software cég legféltettebb titkát... és 3 év??? hát lol..."
    Bocs csak 2, elírtam..
  • CsabiDuke #13
    Ja a drogokért meg 10 éveket osztogatnak, előbb említett gyilkossági kisérletér meg 3 év...
    és van amelyik országban enyhítő körülmény ha egy nő a havi stukája alatt követ el valamit hirtelen felindulásból...
  • CsabiDuke #12
    Röhelyes ez a büntetés végrehajtás rendszer... egy ismerősöm egy buliban részegen megszúrt egy embert, nem tudom hogy eblehalt-e, de 3 év körül kaphatott... szerintem ez elég kevés. Egy másik ismerős csoportos rablásést, és súlyos testi sértésért kapott 2-3 évet, ez úgy talán reális...
    Nem tudom mi alapján hozzák az ítáletek, de meglátásom szerint, eléggé irreálisak.
    29 éves ez a tag, és volt nemi erőszaka??? Ha rajtam múlna még 50 évesen is ottbent rohadna!!
    Annak a lánynak a lelkében, ezzel örökre nyomott hagyott... + árulta egy software cég legféltettebb titkát... és 3 év??? hát lol... ennyit a jogrendszerről, és még csak ez nem is magyarországban történt....
  • Mark1989 #11
    Összesen kapott 2 évet,ez nagyon úgy látszik a cikkből.
    De ha azt figyelembe vesszük hogy magyarországon a kis bűncselekményekért kemény bűntetéseket adnak míg ott egy hirtelen felindultságből elkövetett emberölésért is kb csak két év az általános, akkor ez nem annyira inreális.
    Azt is nézni kell hogy nálunk a "magas" életszínvonal mellett átlagosan nincs akkora vesztenivalója az embereknek mint a fejlett országokban tehát nálunk kisebb a motiváció a törvény betartására.
    Igaz a börtön körülmények is rosszabbak de ez az alacsony életszínvonal kényszerű velejárója.
    Egyébként ha olyan körülmények lennének itt a börtönökben mint pl a németországiakban (van ahol kerítés sincs, nappal munka után oda mennek ahová akarnak, és többet keresnek a magyar gyári munkásnál), akkor egy magyar minimálbérért dolgozó munkásnak nem biztos hogy rosszabb lenne bent mint szabadon.

  • archkoven #10
    A cikkől nem derült ki, de az ennyire távol álló cselekményeket külön szokták tárgyalni és nem összevonni. Szerintem a nem erőszak ebben nincs benne, azért még külön kell felelnie. Egyébként is irreális nemi erőszakért a két év, Amerikában ezért sokkal többet osztanak.
  • pedrohsi #9
    a korábbi 12 ügye már lezárult, ez a mostani kizárólag a kóddal kapcsolatos
  • sonicXX #8
    Ki tudja milyen érdekek húzódnak még meg az ügy hátterében, hogy ez a mocsadék csak ennyit kapott mindezekért.