Gyurkity Péter

Hibás a legtöbb szabadalom

A benyújtott kérelmeket és a már meglévő szabadalmakat bevizsgáló amerikai cég az esetek nem kevesebb, mint 98 százalékában talált kifogásolnivalót, igaz, állításuk szerint ennek csak töredéke súlyos.

A statisztikát még a hónap közepén készítette el saját eredményeiből kiindulva az Intellevate, amely amerikai, illetve indiai irodáiban végzi a szabadalmak vizsgálatát. Az intellektuális tulajdonnal kapcsolatos ügyekben ügyvédeknek segédkező cég nemrég jelentette be, hogy indiai részlegük eleddig ötezer meglévő szabadalmat vizsgált be, van tehát mire alapozni. Felmérésük szerint 98 százalékos arányban találtak hibákat, és 2 százalékban ezen hibák révén maga a szabadalom is kétségbe vonható.

"Szinte minden egyes megvizsgált szabadalomban találunk hibákat. A legtöbbjük persze nem nagy jelentőségű, ám vannak olyan esetek is, amikor alapvető részek hiányoznak. Munkánk révén ügyfeleink eldönthetik, kívánnak-e módosítással élni" - mondta Leon Steinberg, a cég vezérigazgatója. Adataik szerint erre bőven akad példa: az eddig véleményezett esetek 34 százalékában éltek a javítás lehetőségével, és nyújtották be az ehhez szükséges kérelmet az amerikai Szabadalmi Hivatalhoz. Érdekes, hogy a hibák több, mint feléért maga a hivatal felelős.

A szabadalmi rendszert napjainkban sok kritika éri, ám ezt az Európai Unió is igyekszik kiterjeszteni, és a szoftverpiacon létrehozni a maga egységes, közös szisztémáját. A korábbi javaslat bukását követően az Európai Bizottság (az egyik legfőbb támogató) ismét a Közösségi Szabadalom fontosságára hívta fel a figyelmet, és a jelek szerint továbbra is azon van, hogy elfogadtassa álláspontját a vonakodókkal. Sokan azonban élesen szembehelyezkednek a kezdeményezéssel, mivel attól tartanak, hogy ezzel igencsak megnehezítik a kisebb fejlesztők dolgát, mi több, az amerikaihoz hasonló végeláthatatlan harc kezdődik majd az egyes szabadalmakért.

Az Intellevate - bármilyen jól haladnak is - az idei év végéig az összes szabadalom mintegy 4, azaz négy százalékát tervezi átvizsgálni. A világban eközben tovább folytatódnak a jogi viták a vélt sérelmek, illetve az egyes technológiák első felhasználását illető kérdésekben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • irkab1rka #3
    Hát, ha bevezetik a szoftverszabadalmakat itt is, érdekes dolgok kezdődnek majd el...

    Amúgy nem mondta senki, hogy a szoftver szabadalmakról van szó, másrészről senki nem mondta, hogy a 98% -ból mennyi technikai és mennyi adminisztrációs hiba.
  • smv #2
    Az ilyenek a szájuk jártatása helyett miért nem javítgatják ki a hibákat? mindenkinek jobb lenne
  • benczurzs #1
    És ezek után egy hibás szoftver-szabadalom után akarják, hogy fizessünk ?
    Lehet az eredeti nem is működőképes, de ráhúzzák minden hasonlóra, hogy szabadalom alatt áll.