SG.hu·

Kingmax DDR2-es memóriák

A Kingmax már másfél évtizede gyárt memóriákat, de Magyarországra csak nemrég érkeztek meg moduljai. Most a gyártó vadonatúj, 533 és 667 MHz-es DDR II termékeit vizsgáltuk meg.

Ahogy egyre több gyár ontja sorozatban a DDR II memóriákat, úgy lesznek azok egyre olcsóbbak. Ma már nem nagy az árkülönbség a DDR és a második generációs változat között, ellenben utóbbiak teljesítmény terén eddig nem voltak túlzottan virgoncak. Ennek oka, hogy ugyan a DDR2 sávszélesség terén felülmúlja elődjét, de a magasabb késleltetések miatt az általa nyújtott összteljesítmény miatt a modul eddig a DDR szintjén maradt. Ez a hátrány az órajel fokozatos emelkedésével napjainkban kezd megváltozni, ezért ideje megbarátkoznunk az új termékekkel.

A Kingmax a világ nyolcadik legnagyobb memóriamodul-szállítója, ennek ellenére Magyarországon kevesen ismerik a nevét. A vállalat a DDR2 terén úttörőnek számít, a gyártók közötti fejlesztés versenyben vezető helyet foglal el. Presztízs terén azonban elmaradnak a céget megillető helytől, ezen szeretnének változtatni a vállalat marketingesei a nemrég bejelentett Mars termékcsaláddal. A névvel a cég a háború istene bolygójának erős, dobogó szívét akarja reprezentálni.


A dobozok hogy a boltok polcain is figyelemfelkeltők legyenek, a felsőkategóriás pozicionálásnak megfelelően egyedi dizájnt kaptak. A csomagolásban egy aprócska angol nyelvű egyentájékoztató van, és mivel azt láthatóan minden termékük mellé odarakják, csak általánosságokra szoritkozik. A modulok specialitása egy a nyákon lévő vörös ASIC dekóderchip és a cég TinyBGA tokozása. Az ASIC chip a hamisítást hivatott megakadályozni.

Az erős szív számokra lefordítva a gyorsabb, 667 MHz-es modul esetében 8,6 GB/sec-os memória-sávszélességet jelent, és támogatja a Prescott/Tejas 1067 MHz-es FSB-jét is. A teljesítményfelvételt azzal csökkentették a felére, hogy a modulok üzemi feszültsége csak 1,8 volt. Késleltetése 4-4-4-12, ami a DDR II modulok között átlagos érték, de tapasztalatok szerint a DDR2 esetében teljesítmény szempontjából inkább csak az órajel nagysága számít.


A Kingmax nyolc éve fejlesztette ki a BGA tokozást, és már korábbi termékeinél is alkalmazta. A tokozás alapvető hatással van a memóriamodulok stabilitására. Míg az SDRAM-ok és a DDR RAM-ok ún. TSOP-módszerrel készülnek, a JEDEC szabványügyi szövetség az új generációnál már a BGA tokozás alkalmazásáról határozott. Ennél nagyobb hely van a chipek alján, azaz nem csak több láb lehet a nyákon, de elengedhetetlen a DDRII modulok nagyobb ki és bemenő jelsűrűsége miatt is. Persze gyártás terén is könnyítéseket jelent, pl. egyszerűbb a chipeket a nyákra helyezni, jobb az elektromos teljesítmény, és kisebb a jelátvitel időtartama, ami lehetővé teszi a nagyobb feszültségek elérését és a hőtermelés jobb eloszlatását is.

Sokak számára a memóráknál lényegtelen a márkajelzés, csak az árat és a ráírt órajelet nézik, pedig a megbízható memória azért is fontos, mert ennek hibája okozhatja a legtöbb rejtett fagyást, alkalmazásokban a hirtelen kilépést. Sokan nem tudják azt sem, hogy a noname termékek többsége is a márkás memóriachipeket gyártó vállalatoktól származik, csak ezek a tesztelés során elhullottak, nem hoztak valamely az adott, hírnevét kényesen őrző cég számára fontos paramétert. Éppen ezért a Kingmax termékeinél kiemelendő, hogy a gyártó két év garanciát kínál memóriáira.

A cikk megjelenését a Mistral Computerworld támogatta. Az 512 MB-os, 533 MHz-es Kingmax Mars memória bruttó ára Mistral szaküzleteiben 9516 Ft, a gyorsabb, 667 MHz-es, 512 MB-os változata bruttó 10 730 Ft-ba, 1 GB-os verzióban pedig 19 680 Ft-ba kerül.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Norsz2008. 07. 28.. 05:54||#16
hy
lenne egy fura kérdésem a szomszédomék uj gépet akarnak venni és az alaplap csak max 800MHZ-s ramot müködtet és mi lessz akkor ha õk egy 1066MHZ-s ramot tesznek bele plz irjátok meg mert nekem nem hisznek😞
© Tompika52006. 02. 16.. 20:17||#15
Sziasztok.
Vásároltam 2db 512mb/ddr400 kingmax memót.
Kingmax ddr400 memória cas ideje nálam 3.
Elvileg 2,5 kéne lenni, tesztekben olvasom. Esetleg ez a ram hibás?
Köszi.
© wander012006. 01. 13.. 01:35||#14
GEIL király. megérte megvenni a két pár összemértet mert pöpecül hasit bezzeg a jo kis goodram-bol volt elötte két gigám, fagyott mindig mint a kintfelejtett vadászkutya. ugyhogy visszavittem a 4 goodram memot, fizettem még kemény 1400 ft-ot rá és meghozták a 2 pár összemért geil-t. soha többet nem veszek másmilyen memoriát. 😊 mondjuk szerencsére haveri alapon ment mert nem usztam volna meg ennyiböl. mák volt.
© [Jakuza]2006. 01. 11.. 12:32||#13
1. Nem.
2. Gyengebb.
3. GEIL vagy OZC. (De nem lesz olcso itthon)
© PLaci2006. 01. 11.. 12:07||#12
1.) Nem.
2.) Foggalmam sincs.
3.) Amilyet a pénztárcád megenged 😛
© asdasdasd2006. 01. 11.. 11:54||#11
Lenne pár kérdésem:
1. DDR-es slotba lehet DDR2-es memóriát tenni?
2. Kingmax pl a Kingston-hoz vagy máshoz képest megbízhatóságban hol áll?
3. Egy ABIT NF7-S alaplapba akarok összesen 1GB memóriát tenni. Milyent érdemes most venni?


© [Jakuza]2006. 01. 11.. 08:32||#10
Es arrol ki beszelt, hogy ki tehet arrol, hogy milyenek az arak ?
Ezek a tenyek.
Raadasul egesz Nyugat-Europaban olcsobb minden es a sztech termekeken nincs vam.
© Cat2006. 01. 10.. 23:38||#9
de errõl nem a számítástechnikai cégek tehetnek, szóval felesleges külföldi példákat hoznod.
© [Jakuza]2006. 01. 10.. 18:10||#8
Latnad akkor a kanadai arakat, egybol azt mondanad, hogy milyen szarok azok az arak.
Most hoztak nekem ket neves RAMot.
OZC PC3200 Premier Series Dual Channel DDR Kit (2x512M😎, atszamitva 21 ezer forintert.
Igaz, hogy ez sima DDR, de a DDR2 ramok is korulbelul 20-30%-ban olcsobbak a hazai araknal.
Sot a tobbi szamitastechnikai termek is ami elegge rohely.
© toto27002006. 01. 10.. 17:58||#7
Egyébként én is rühelem a Mistral-t.