Berta Sándor

Bővíti európai központját a Google

Az amerikai vállalat jelentősen fejleszteni kívánja az Írország fővárosában, Dublinban található európai központját. Az ambíciózus tervek arra utalnak, hogy a Google a közeljövőben nagyon is számol az európai piaccal.

"A következő két esztendőben terveink szerint összesen 600 új munkahelyet fogunk teremteni" - nyilatkozta John Herlihy, a társaság európai üzleti ügyeiért és tranzakcióiért felelős igazgatója. Mindez azt jelenti, hogy a munkatársak száma 75 százalékkal nőne. Jelenleg a 2003-ban megnyitott dublini cégközpontban közel 800-an dolgoznak. A dublini a vállalat legnagyobb Egyesült Államokon kívüli képviselete és itt intézik többek között a cég európai, afrikai és közel-keleti ügyeit is.

A társaság nem tagadja, hogy nem véletlenül került az ír fővárosba az európai cégközpont, itt ugyanis alacsonyak az adók és a három egyetemről kikerülő pályakezdő, valamint számos egyéb munkanélküli szakember közül tudnak választani. Herlihy elmondta: komolyan gondolják a bővítést, ezt bizonyítja az is, hogy a jelenlegi terület mellett további 9300 négyzetméter területű irodahelyiséget vettek bérbe és maradéktalanul elégedettek a korábbi döntésükkel, miszerint itt hozták létre az európai központot.

Az amerikai vállalat döntését üdvözölte Michael Martin ír gazdasági, kereskedelmi és munkaügyi miniszter is, aki szerint ez a beruházás is jelzi, hogy továbbra is Írország számít Európában az egyik legkedveltebb befektetési célpontnak. Az ír kormány az elmúlt években adókedvezményekkel és más gazdaságserkentő lépésekkel gyakorlatilag az összes jelentős nagyvállalatot az országba csábította, aminek persze nem csak előnyei vannak, hanem a kimaradók számára hátrányai is.

Bár Martin nem akart részleteket közölni a keresőcég számára nyújtott adókedvezményekről, az egyértelmű, hogy míg az Egyesült Államokban a társasági adó 35 százalékos, addig Írországban csak 12,5 százalékos. Az amerikai cég az írországi beruházásainak köszönhetően adózási költségeit 39-ről 31 százalékra tudta csökkenteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!