Specker Balázs

Kijátszhatók a telefonlehallgatások

A titkos ügynökök által már évtizedek óta telefonlehallgatásra használt technológiában biztonsági rést fedeztek fel, amelynek révén a megfigyelt személy megállíthatja a beszélgetéseiről készülő felvételt.

A hibát felfedező biztonsági cég szerint a célszemély a hívott számokat is meg tudja változtatni. "Ennek nemcsak a hírszerzés pontosságára, de az ilyen módon nyert bizonyítékok hitelességére és súlyára is hatása lehet" - fejtette ki Matt Blaze, a Pennsylvaniai Egyetem professzora a Security & Privacy című szakfolyóirat legfrissebb számában írásában.

Catherian Milhoan, az FBI szóvivője elmondta, hogy ők is tudnak a régebbi lehallgató készülékek kijátszhatóságáról. Milhoan azt is közölte, hogy felmérték a helyzetet és a probléma a tengerentúlon jelenleg használatos berendezések mintegy 10%-át érinti. "Nem jelent az FBI számára problémát" - foglalta össze a szóvivő. A lehallgatás kijátszásához mindössze elég azt az azonosító jelet elküldeni, amit a lehallgató berendezés akkor küld a felvevőnek, ha a telefon nincs használatban. A célszemély így zavartalanul folytathat beszélgetéseket mindaddig, amíg ez a hangjelzés szól.

Blaze azt írja, hogy a folyamatosan a háttérben búgó, C hangként is ismert jel ugyan némileg zavaró tud lenni, ám a hangminőséget nem befolyásolja, ami semmiség, ha így a felvevőt is ki lehet kapcsolni. Milhoan azzal érvelt, hogy a C hang az új eszközöknél már kikapcsolható funkció, és amikor a szakemberek így tesztelték a Blaze-féle módszert, a hatás elhanyagolható volt.

"Ha egy mindenre elszánt rosszfiúról van szó, gyorsan megtalálja azt, hogyan játssza ki az azonosítást" - mondta Mark Rasch, egykori szövetségi államügyész, jelenleg a Solutionary számítógépes biztonsági cég főtanácsadója. "A jó hír, azonban az, hogy nem minden gazfickó leleményes és elszánt. Ezt bűnözői darwinizmusnak hívjuk."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IoIa #2
    Aki bizalmas dolgokat telefonon keresztül beszél meg, az meg is érdemli.
    Akinek meg vaj van a fején, az vásároltat egy hajléktalannal, vagy egy bárkivel egy mobilt és azt használja.
  • noss #1
    LOL