Berta Sándor

Lehallgatásbiztos adatátvitel fény segítségével

A Melbourne-i Egyetem kutatói egy olyan új mikrohullámú technológiát fejlesztettek ki, amely a jövőben lehetetlenné teheti a beszélgetések lehallgatását vagy az adatok továbbítás közbeni ellopását.

Dr. James Rabeau, a Melbourne-i Egyetem Fizika Tanszékének munkatársa szerint az új eljárás biztonsági cégeknek, kormányoknak, de akár magánszemélyeknek is segíthet a bizalmas adataik abszolút biztonságos továbbításában. A rendszer alapját kicsi, mikrohullámban "tenyésztett" gyémántok képezik. Rabeau szerint ahhoz, hogy információkat biztonságosan A-ból a B pontba lehessen továbbítani muszáj kihasználni a fény különleges képességeit.

Mint bizonyára mindenki tudja, a fénysugarak fotonokból állnak, és a technológia segítségével lehetőség van arra, hogy a fénysugárból egyeseket eltérítsenek vagy eltávolítsanak, hogy így rekonstruálják a továbbított információkat. Amennyiben viszont az adott adatot egy fotonláncon keresztül szállítanák, akkor már egy fotonnak a láncból való eltávolítása is az információ sérüléséhez vezetne. Egyúttal az adatfolyamot lehallgatók is lebuknának és képtelenek lennének az "adás" lehallgatására, míg az információ küldője és vevője azonnal tudná, hogy valaki lehallgatta őket.

Rabeau elmondta, eddig a legnagyobb problémát a számukra az jelentette, hogy nem állt a rendelkezésükre egy olyan olcsó és megbízható fényforrás, amely képes fénysugár létrehozására és továbbítására akár egyes fotonok útján is. Már most két vállalat foglalkozik a rendszer működtetéséhez szükséges eszközök tervezésével és gyártásával. Az új mikrohullámú technológiát a kutatók már szabadalmaztatták és könnyen lehet, hogy az általuk kifejlesztett módszer hamarosan rohamosan el fog terjedni. Az érdeklődés ugyanis már most óriási a lehallgathatatlan adatátviteli technológia iránt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • benczurzs #6
    Gondolom a fény is nyelődik el útközben....
    Akkor meg a TCP/IP technikát használják rá, mert elterjed, és jó!
    Hoppá Ez a protokoll nyugtázza az átérkezett úgynevezett csomagokat, és ami nem jött át, azt !!újrakéri!! a szervertől, így a felsőbb szinten lévő alkalmazások ebből SEMMIT nem vesznek észre. Az információ mégis akár 2-szer 3-szor elment. És lehet, hogy ebből 1-szer le is hallgatták, vagy bármi történhetett útközben.
    Erre mit mondana a cég ?
  • LowEnd #5
    How old......

    A koreaiak is csináltak ilyent, a 10 éves "rejtjalezés rövid története" (vagy ilyesmi) c. könyvben is le van írva a módszer.

    Vagy én voltam vakegér
  • dez #4
    Hm, a fénynek vannak ennél sokkal különlegesebb képességei is. Honnan van ez a cikk?
  • Caro #3
    Még az optikai szálon is nyelődnek el fotonok. Ez nem biztonságos.
    Persze régen a gépkocsira is ezt mondták...
  • Drawain #2
    Izé, és mi van, ha fontos vállalati adatokat nem lehet továbbítani, mert valaki állandóan lehallgatja a vonalat és -> "egy fotonnak a láncból való eltávolítása is az információ sérüléséhez vezetne", nem lehetne továbbítani az adatot. Vagy még jobb: ha ez valami fénnyel kapcsolatos dolog, akkor nem lehet, "absztraktan" gondolom, olyan "üvegszerű" dolgot csinálja ami ahogy megjegyzi az anyagot azonnal tovább is küldi?
  • Caro #1
    Hmmmm....
    És az SSL?
    Meg a többi titkosítás? azok nem működnek?
    Én még mindig jobban megbízok egy jó algoritmusban, mint hogy minden egyes fotont össze kell szedni...