Berta Sándor

Osztrák igen a biometrikus igazolványokra

Bár az osztrák parlament jövő januárban tárgyalja az ügyet, és sokan kritizálják technikai szempontból a biometrikus igazolványokat, szakemberek szerint az E-Pass bevezetése Ausztriában biztosra vehető.

Az osztrák E-Pass követni fogja az Európai Unió ajánlásait, és Liese Prokopp osztrák belügyminiszter szerint a fejlesztésénél a biztonságra és a hamisítások elleni védelemre helyezik a fő hangsúlyt.

Az ország minisztertanácsa - az elektronikus útiokmányok bevezetéséhez kapcsolódóan - egyúttal döntött arról is, hogy néhány éven belül az osztrák repülőterek többségében felállítják az arcfelismerő szkennereket, amelyek az E-Passban tárolt digitális JPEG formátumú képeket egy kamera segítségével össze fogják hasonlítani az illető személyről az adatbázisukban tárolt fényképével.


Németország jövőbeli, biometrikus adatokat tartalmazó igazolványa

Az új elektronikus útlevelek a tervek szerint legalább tíz évig lesznek érvényesek. A felnőtteknek kiállított E-Pass ára 69, a gyermeké 26 euró lesz. Az E-Passt Ausztriában öt nap alatt fogják megkapni az emberek. Ennyi időbe telik ugyanis a digitális adattároló chipek személyes adatokkal való feltöltése és az adatok ellenőrzése.

Az adatvédelmi szakemberek ugyanakkor jelenlegi formájában majdhogynem katasztrofálisnak minősítették a rendszert. Az olvasóberendezések például még nem képesek fennakadások nélkül működni, a Német Szövetségi Információtechnikai Biztonsági Hivatalnál végzett teszteken pedig a rendszer számos esetben nem tudta azonosítani az adott személyt. Az ellenzők szerint amennyiben az elektronikus útlevél-rendszert a jelenlegi formájában vezetik be, úgy naponta több órás torlódásokra kell felkészülni, és a repülőterek a szoftver hibájából nem, illetve tévesen azonosítható emberek ezreivel lesznek tele.

Kényelmetlenséget jelent az is, hogy a digitális fotókon nem lehet nyitott szájjal nevetni, mert a kilátszódó fogsorok miatt a szkenner nem lesz képes azonosítani az arcot. 2009-től a digitális fotót és az arclenyomatot kiegészíti a két ujjról készült digitális ujjlenyomat is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • abelr #7
  • bigjoe #6
    VIlágositson már fel valaki!
    Az tudom, hogy Jenkik kezdték el a biometrikus utlevél hisztit, mármint előbb utóbb az kell, ha az unióból akar odamenni valaki.

    Tudja valaki, hogy nekik van-e esetleg tervezik??
  • hypno #5
    Nem örülök.

    Vegyenek ujjlenyomatot a bűnözőktől. Éljen a szabadság.
  • benczurzs #4
    Vagy az, akivel ez megtörtént.
    Őt fogják félreállítani, mert nem ismerte fel a rendszer, és a mostanában divat, hogy terroristaként fogják kezelni, amíg nem tudja magát valahogy igazolni
    Ha lenne egy 100%-os rendszer, azt mondom ok.
    De van egy félig működő, félig nem ---> ezzel végülis mit akarnak kezdeni ?
  • AgentKis #3
    Azt nem tudom, hogy aki olyanjellegű balesetet szenved amely a biometrikus azonosításhoz használt testrész torzulásához, vagy elvesztéséhez vezet, azzal mi lesz. Csináltathat új okmányokat, amit gondolom a TB nem igen finanszíroz majd, esetleg a mai 4000Ft/db árnak a többszörösébe is belekerül. Vagy mi van akkor, ha valaki hirtelen sokat hízik, vagy fogy, vagy szakállat, hajat, egyéb arcszőzetet növeszt vagy levágat esteleg festet. Az arcfelismerő rendszerek szerintem beszopják...
  • abelr #2
    - digitális fotókon nem lehet majd tátott szájjal nevetni, mert a kilátszódó fogsorok miatt a szkenner nem lesz képes azonosítani az arcot. Minden vigyorgó ember gyanusitottá lép elő, és majd szólnak nekik a biztonsági őrök h. "ne vigyorogjá vazzee.."
  • abelr #1
    iszonyat, alig várom h. nálunk is bevezessék!