Berta Sándor

Brit igen a biometriai igazolványokra

A brit parlament elfogadta a biometriai adatokkal ellátott személyi igazolványok bevezetését. Az új személyi igazolványok alkalmazása csak 2013-tól lesz kötelező Nagy-Britanniában.

A személyi igazolványokat még Winston Churchill miniszterelnök szüntette meg több mint 50 évvel ezelőtt a II. világháború után. A biometriai adatokkal ellátott személyi igazolványok bevezetéséről szóló javaslat mellett leginkább Tony Blair brit miniszterelnök kardoskodott, aki szerint így hatékonyan vehetik fel a brit hatóságok a harcot a terrorizmus, az illegális bevándorlók és a szervezett bűnözés ellen. A döntés azt jelenti, hogy megkezdődhet a hosszas parlamenti procedúra, de az okmányokat 2008 előtt semmiképpen sem fogják bevezetni.

A javaslatot ellenzők szerint azonban sérülni fognak az emberek szabadságjogai, hiszen az okmányokon helyet kapnak nemcsak az adott személy ujjlenyomatai, de az írisz- és az arclenyomat is. A program 6 milliárd angol fontba, vagyis 9 milliárd euróba kerül.

Charles Clarke belügyminiszter ígéretet tett arra, hogy a költségek nem fogják túllépni a tervezett keretet és visszautasította az ellenzéki képviselők azon vádjait, hogy a kormány így akarná ellenőrizni a brit állampolgárokat. A tervek szerint egy új személyi igazolvány 93 angol fontba vagyis 140 euróba kerül. Ezzel szemben a London School of Economics becslései szerint a költségek elérhetik majd az igazolványonkénti 170-300 angol fontos árat is. Ezeket az adatokat azonban Charles Clarke visszautasította és eltúlzottnak tartotta.

A Financial Times információi szerint az előterjesztésről a brit parlament 314 képviselője szavazott igennel és 283 honanya és honatya nemmel. Mindez azt jelenti, hogy a kormányon lévő brit Munkáspárt mintegy húsz képviselője is nemmel szavazott a javaslatra. Az alsóházi szavazás egyúttal a májusi választások utáni első, egyfajta belső hatalmi bizalmi szavazásra is szolgált, így Tony Blair felmérhette az erőviszonyokat az új parlamenti ciklus idejére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #15
    "elképesztően sok téren nyújthat előnyöket és segítséget az életmentéstől kezdve..." >>Most még ezt mondják, de engem valahogy zavar.. Ha ezt egyszer megcsinálták akkor utána már akármire fel lehet használni, még az a szerencse h itt nincsen
  • Hegyikecske #14
    Azzal sérül a szabadságjogod h úgy bánnak veled kb mint egy bűnőzővel. Amikor csak átadod mindent tudni fognak rólad 1lépésben
  • Cactus #13
    Hamis igazolványokat megcsinálni igen csak nehézkes lesz, mert egy olyan belső embernek kell majd (nagy) lóvét fizetni, aki a te adataidat berakja a központi serverbe. Plusz szükség lesz igen drága szerkenytyűkre.
    Arclenyomat: Változik, de hát gondolom ez a kártya is lejár x évenként és csinálnak másikat. Gondolj bele, ma 14 éves korban adnak személyit, és már 2 év múlva röhögnek rajta a haverok. Most nem fénykép van hanem lenyomat...nem ugyanaz?
    Ujjlenyomat: Megalázó az lehet, amikor az utcán tintás kézzel mész végig. Csakhogy itt mondern leolvasó berendezések lesznek, ergo nem leszel tintás és a nagymamák nem néznek drogos elítéltnek.
    Íriszlenyomat: ebben sincs semmi különös. Kb. ugyanaz mint ujjlenyomat (levétel szempontjából).

    Jogok sérülése...minden ellenzék ezzel jön. Annak az állampolgárnak nem sérül a munkához való joga, aki helyett felvesznek egy kongói bennszülöttet, aki ráadásul illegális bevándorló? Sztem ezeken kéne elgondolkozni.
  • Caro #12
    Ha eddig meg akartak figyelni, eddig is megfigyeltek.
    És mondd meg, hogy mire mennek az ujjlenyomatoddal, vagy akár az arcképeddel?
    Kinyomtatják egy óriásplakátra, és kiteszik mint reklám? Vagy mi?
    A "hamis" igazolványokat meg nem kell kiszűrni, mert nincs ilyen.
    Az igazolvány tartalmának digitálisan aláírtnak kell lennie. És kész. Innen nincs az, hogy megbuherálják, vagy akármi.
  • troc #11
    többszörös csúsztatást olvashatunk a hozzászólásban. én ezt propagandának nevezném, az új igazolványokat meg egy kiváló kezdeményezésnek. elképesztően sok téren nyújthat előnyöket és segítséget az életmentéstől kezdve a bűnözés elleni harcon át a bürokrácia egyszerűsítéséig.
  • HUmanEmber41st #10
    "igazolványok bevezetéséről szóló javaslat mellett leginkább Tony Blair brit miniszterelnök kardoskodott, aki szerint így hatékonyan vehetik majd fel a brit hatóságok a harcot a terrorizmus, az illegális bevándorlók és a szervezett bűnözés ellen"


    Ezt a dumát..
    Ez a mindenkitől ujjlenyomat vételezés engem a rabszolgák megbélyegzésére, vagy a haláltáborokban az alkarba tetovált azonosítószámra emlékeztet..
    Mindenkiről mindent tudni! Aztán szabályokat bevezetni, aki ettől eltér, az súlyos büntit kap, mert mindenki személy szerint ellenőrizhető!!!!
    Nesztek nektek demokrácia...
  • Kazak #9
    Mondjuk azért lehet parázni, mert valószínűleg egy központi adatbázisba bekerülnek ezek a biometriai adatok. Már csak azért is, hogy a hamis igazolványokat ki lehessen szűrni. Aztán hogy az adatbázishoz ki fér hozzá, és mire használja az adataidat...
  • Caro #8
    Ez nem azonosításra való, hanem személyazonosság igazolására.
    Nem úgy fogják megmondani ki vagy, hogy odanyomod az ujjadat, hanem úgy, hogy benyomod a kártyádat ÉS odanyomod az ujjadat.
  • Cat #7
    a britek igent mondtak, a németek is (lásd a kapcsolodo hireknél), ugyhogy 2010 körül nálunk is simán várható.

    "Ha nem keveredsz bele semmibe, akkor nem fognak utánanézni."
    pl. az is probléma hogy igenis van hibaarány! Az ujjlenyomat ugyan egyedi, de mindössze néhány tucat pontját rögzítik, azokat hasonlítják össze, szóval ne lepődj meg ha simán letartoztatnak, mert egyezik valakivel a tiéd (persze ennek esélye rendkivül kicsi, de a több ilyen esetről is lehetett már olvasni).
  • kidintwo3 #6
    Kit érdekel amíg itt nincs