Gyurkity Péter

Egy éven belül jön a hangalapú azonosítás

A biometrikus azonosítás érdekes területén tevékenykedik a 192.com, amely egy éven belül ígéri a kereskedelmi forgalomba kerülő, megfizethető hangalapú azonosító technológiát.

A 192.com üzleti szolgáltatások csoportja már jó ideje dolgozik különböző azonosítási megoldásokon, illetve az ezzel kapcsolatos csalások visszaszorításán. Legújabb fejlesztésükről, egy hangalapú azonosítási eljárásról, a ZDNet számolt be, hangsúlyozva, hogy ez debütálhat elsőként a piacon. Ez pedig felgyorsítaná az új technológiák elterjedését, bár az még korántsem világos, hogy pontosan mekkora érdeklődés mutatkozik majd a vállalatok részéről, akik kiemelt célterületnek számítanak.

A cég által ismertett megoldás a szokásos módszeren, egy hanglenyomat készítésén alapul, vagyis mintát vesznek a tulajdonos hangjáról, majd a későbbi belépések során ezt a mintát hasonlítják össze az aktuális vétellel. Természetesen rendkívül fontos a mintavétel minősége, illetve az esetleges csalások kizárása, hiszen minden azonosítási módszer elveszti lényegét, ha nem kellően védett a behatolók ellen. A 192.com a következő évben szeretné piacra dobni megoldását, mégpedig egy csomag részeként. "Reményeink szerint kilenc-tizenkét hónapon belül teljes biometrikus ellenőrzést nyújthatunk" - Jelentette ki Keith Marsden, a csoport igazgatója.

Paul Broome, a cég IT-igazgatója ugyanakkor elismerte, hogy ilyen módszerek jelenleg is léteznek, főleg bankoknál, ám megvalósításuk túlságosan drága, és teljesítményük - a processzoridő tekintetében - hagy maga után kívánnivalót. Véleménye szerint egy megfelelő mikrofonnal 80-90 százalékos biztonsággal megállapítható az illető kiléte, és a biztonságot további kérdések beállításával fokozhatjuk. Arról már nem szól a fáma, hogy pontosan hogyan valósítják meg a megoldást, és milyen eszközöket használnak ennek tesztelése során.

A biometrikus azonosító módszerek lassan, de biztosan teret hódítanak a vállalati szférában. Történik mindez azért, mert a hagyományos jelszavak alacsony biztonságára sokan panaszkodnak, főleg azok, akik az új technológiákban látják a megoldást A biometria és a számítástechnika összefonódásáról szólt a Biosig 2005 konferencia, amelyen több újdonságot is bemutattak. Ezen megoldások megvalósítása azonban időbe kerül, miközben a legkönnyebben kijátszható tényező továbbra is az ember.

Amennyiben a jelszavak biztonságára panaszkodunk, nem felejthetjük el megemlíteni a felhasználók hanyagságát, mivel ez könnyíti meg leginkább a betörők dolgát. Nem túl valószínű, hogy az új fejlesztések változtatnának ezen a helyzeten.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IoIa #3
    Nem hinném, hogy állandók. Ha valaki meg van fázva, vagy egyszerűen bereked, akkor már nem olyan a hangja. Ha egy ilyen hangot még egy ember sem képes beazonosítani, akkor egy "gép" hogyan lenne képes?
  • [HUN]PAStheLoD #2
    A hang struktúrája és azok a jellemzők, amiket ez a technológia eltárol, keres ..etc valószínűleg állandóak, és nem reprodukálhatóak.. amúgy mi van a jó öreg diktafonnal, ha már a kijátszásánál tartunk ? :]
  • szombi #1
    Nekem mandulagyulladásom van. Amint kiveszik, megváltozik a hangom...