Gyurkity Péter

Egyéni doménvégződéseket kínál egy holland cég

A holland UnifiedRoot egyéni csúcsdoméneket árul, amelyekkel a jelenlegi, meglehetősen behatárolt kategóriákat szeretnék fellazítani - a kezdeményezés fogadtatása egyelőre vegyes.

A cég a napokban jelentette be új szolgáltatását, amelyet egyesek forradalminak, mások nemes egyszerűséggel veszélyesnek minősítenek. Ez ugyanis nem más, mint a jól megszokott első szintű végződések (.com, .net, .hu, stb.) rendszerének fellazítását, és hosszú távon talán teljes megszűnését is jelenti. A megfelelő díj ellenében lefoglalhatjuk a nekünk tetsző végződést, ami lehet akár .airport, vagy .company a jelenleg rendelkezésre álló 2500 közül. Közleményükben országtól és karakterkészlettől független rendszert ígérnek, amely természetesen a jelenlegi szisztémával is megbirkózik.

A cég szerint ily módon leegyszerűsödik és egyben kényelmesebbé válik a böngészés, illetve a doménnevek bejegyzése. A lefoglalt végződések alá tartozó másodszintű neveket már a tulajdonos birtokolja, illetve értékesítheti. A bejegyzés azonban nem olcsó mulatság: a regisztrálás maga nem kevesebb, mint 1000 dollárba kerül (körülbelül 200 ezer forint), amit minden évben további 240 dollárért (50 ezer forint) tarthatunk meg. Látszik, hogy nem elsősorban magánszemélyek számára találták ki a szolgáltatást - az egyik első vásárló egy belföldi repülőtér, a Schiphol, amely már lefoglalta a .schiphol nevet.

A cég nem teljesen kezdő, hiszen négy kontinensen összesen 13 DNS root szervert helyeztek üzembe. Mindezek ellenére sokan fenntartással fogadták a bejelentést, és aggodalmukat fejezték ki a jelenlegi rendszer megbolygatása miatt. Paul Vixie, az ICANN magas rangú tisztviselője például a Reutersnek adott nyilatkozatában kalóznak nevezet azon személyeket, akik elsőszintű végződések árusításába kezdenek, és hangsúlyozta, hogy ezek a szolgáltatások általában nem megbízhatók. Mások viszont üdvözölték a lépést, amely forradalmasíthatja a doménnevek rendszerét. Jon Weinberg, az amerikai szervezettel szemben kritikus hangot megütő ICANNwatch tagja éppen azzal indokolta pozitív válaszukat, hogy ez kellő ellensúlyt fejthet ki a tengerentúli érdekekkel szemben.

Ismét visszajutunk tehát az ENSZ-USA vitához, amely éppen az internet kérdésében vezetett összeütközéshez, és kérdőjelezte meg a szinte korlátlan amerikai befolyást. Ebben ugyanis még a nemrég lezajlott tuniszi világtalálkozón sem született megoldás, és a felek várhatóan még jó ideig nem jutnak megegyezésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • reloader #20
    Szerintem is hülyeség.

    Most akkor szabad lenne a vásár és amikor már 2 millió különféle végződés van, azt ki tartja észben, hogy mikor melyiket kell bepötyögnöd?

    Ha pedig automatikusan végigfutna az összes végződésen a rendszer, az meg egy akkora adatbázist követelne, hogy csak na.
  • atlagember #19
    A tojás, mert azt hozta a nyuszika.
  • Bith #18
    Na, de ne így legyen má' meghonosítva a domain. Inkább legyen tartomány, vagy akármi, találják ki, de ne domén, mert ez bántja a szemem, valami vérgagyi.
  • kukacos #17
    Olvass helyesírási szabályzatot. A meghonosodó idegen neveket magyarosítani kell, és ez nem is hülyeség. Valamikor pl. az iskola szó is így kezdte ("skola"-ból).
  • Bith #16
    Valaki árulja már el, hogy ki az a marha, aki kitalálta, hogy létezik olyan szó, hogy domén. Korábban is láttam már egy másik cikkben, de ez sztem egy marhaság. Mondjuk nem is látam még sehol máshol így leírva. Nagyon égő...

    Domén...esszem-faszom megáll...picsába...
  • gigian #15
    Pontosan eröl beszélek!
  • smv #14
    Ez olyan kamu, hogy csak na.
  • gigian #13
    Akár ez is lehetne az elsö, mi volt elöször a tyúk vagy a tojás!!! http://www.zsisoft.ws/gdiinfo/index.htm
  • Komolytalan #12
    Mondjuk 1 csúcsdomainért 1000 dollár az nem pénz úgy, hogy az ezen belüli domainek - gyakorlatilag ezt hívjuk domainnévnek - értékesítési joga is az övé lesz. Pl regeli valaki 1000 dollárért a .video, .game, .cinema, vagy .usa végződést (de lehetne pl .xxx-et is), és aki ezen belül akar valamit regisztrálni, az annyit tejel neki amennyit ő kér érte. Mondjuk szerintem a .xxx az nem 1000 dollárt, inkább néhány milliárd dollárt érne, de amiket itt felsoroltam azokat se igen adnám oda 1000 dollárért ha az enyém volna. Ezért is volt eddig úgy, hogy csúcsdomaint nem lehetett csak úgy hip-hopp gyártani. Szerintem ez nyomta ki ICANNnál a biztosítékot. Ha belegondoltok jelenleg nincs olyan elsőszintű domain, amit csak egy szervezet értkéesíthetne. .com-ot, .hu-t, .bármit lehet venni 1000 helyen, és ez biztosítja azt, hogy egy domainnév nem kerül horror összegbe (10euro nagyságrendű zsé/év).
  • FTeR #11
    asszem Yeti válaszolt rá.
    én ugyan nem vettem volna ilyen bőre, és csak annyit írtam volna, h az amerikai kormányé és aztán tőlük fakadóan az iparágé (amiben megint csak az USA jeleskedik a legjobban).
    tehát semmiféleképpen nem kollektíven az embereké.