Dojcsák Dániel
Interjú Kürti Sándorral: a Kürt Rt. a jövőbe tekint
A Kürt Rt. hazánk piacvezető adatmentéssel foglalkozó cége, és számos elismerést szerzett külföldi színtereken is. A cég alapítója, Kürti Sándor egy interjú keretében beszélgetett szerkesztőségünkkel arról, hogy hazánknak gazdasági szempontból mit kellene tennie egy valóban sikeres Magyarországért, milyen konfliktus van a munkaerőpiac és az oktatás közt, és természetesen kiveséztük az adathordózók és adatmentés témakörének aktualitásait is. Az interjúban a szakmai dolgok mellett számos emberileg is megszívlelendő mondat hangzott el.
SG: Elöljáróban tegyünk egy rövid áttekintést a Kürt Rt. életének a legmeghatározóbb pontjairól, mérföldköveiről és jövőbeli terveiről.
Kürti Sándor: 1989-ben adattárolók javítására alakítottuk a KÜRT Kft.-t. Azért erre, mert erre volt akkor Magyarországon piaci igény és azt hittük, hogy ehhez értünk leginkább. Azok a szakemberek akik összejöttek a KÜRT-ben, az adattároló gyártásban voltak otthonosak, fejlesztő mérnökök voltak. 1993-ban robbantottunk azzal, hogy erről a területről átcsúsztunk. Ha nem csúszunk át, akkor meghaltunk volna, mert egyszerűen megszűnt a javítgatás piaca, mert olyanná vált Magyarország helyzete, hogy már be lehetett hozni új tárolókat. A magyar pénz már váltható volt és ekkor az adatmentéssel indultunk, s ez ma is a zászlóshajónk. Ugyanazt a szót használjuk rá, de természetesen egész más háttérrel.
1998-ban jött egy újabb sarokkő az életünkben. Összeraktuk az adatmentés ellentettjét, az adatvédelmet vagy adatbiztonságot. Ha az adatmentés arról szólt, hogy egy bekövetkezett informatikai "katasztrófa" után hogyan lehet a károkat minimalizálni, akkor az adatvédelem arról szól, hogy mit kellene csinálni ahhoz, hogy ne következzen be ez a katasztrófa, kicsit pontosabban, ezeknek a kockázatait hogyan lehet minimalizálni, csökkenteni. Ez a két tevékenységünk van ma is, mivel ezek nagyon jól kiegészítik egymást. Persze ez a kettő a háttérben nagyon sok résztevékenységet takar, de ezeket nem kommunikáljuk egyenként, hiszen legalább 50 darab ilyen van, ezeket egyenként képtelenség marketingüzenettel feldíszíteni..
Tény, hogy a fent említett két termékkel hazánkban piacvezetők vagyunk, s abból kiindulva, hogy új termékeket nem tudunk kitalálni, ezért nincs más választásunk, hogy ezekkel a jónak ítélt termékekkel kimenjünk más piacokra. Egyre otthonosabban mozgunk az EU piacain, az adatmentéssel már régóta, hisz Németországban és Ausztriában is van leányvállalatunk. Az adatbiztonsági termékeinkkel pedig 11 EU-s országban vagyunk jelen, főleg a banki szektornak nyújtunk megoldásokat. A jövőnk is erről szól, cégeket alapítunk az EU-s és a kelet-európai országokban, ahol már a piac szereplői vagyunk,. Az Egyesült Államokról is álmodozunk néhány projekt erejéig.
Van egy elképzelésünk, amikor nem a piac növeléséből kívánunk többletet kicsikarni, hanem az információ biztonsági termékek magyarországi előállításából. Jelentős pályázatot nyertünk a Veszprémi Egyetemmel egy közös informatikai biztonsági termék kidolgozására. Küzdünk azért, hogy Magyarországon nemzetközi információ biztonsági központ legyen. Ennek olyan alapjai is vannak, hogy az EU-nak Információs Biztonsági Ügynöksége (hivatalos neve ENISA) van, ráadásul ez a szervezet megválasztott tagjának engem is, én képviselem Magyarországot. Így ezt a szervezetet is felhasználjuk arra, hogy létrehozzuk ezt a nemzetközi központot, amiben a Kürtnek is szerepet szánunk. Veszprémben pedig információ biztonsági feladatok kutatásával foglalkoznánk. Körülbelül ezek azok az irányok, amikkel a következő 3-4 évben elleszünk.
SG: Az adatmentési piacon a Kürt Rt. most egyeduralkodó helyzetben van, de kik azok akik még konkurensként jelen vannak a piacon, illetve milyen arányban vannak a külföldi és magyar, kis- és nagyvállalati, lakossági ügyfelek száma. A lakossági ügyfelek elhanyagolhatóak?
Kürti Sándor: Nem, a lakosság nem hanyagolható el. A magyarországi piacvezetőségünk pedig nem nyilvánvaló, hanem ezért rengeteget kell tenni. Aki valamiben első akar lenni, annak többet kell tenni, mint mindenki másnak, aki itt versenyez. Számunkra sem nyilvánvaló, mert mindennap megvan annak a küzdelme, hogy miért a mi termékeinket veszik, miért lesz ez a legjobb. Az, hogy ott is maradunk-e ezen a helyen az attól függ, hogy észrevesszük-e a vevőt, ki tudjuk-e szolgálni úgy, ahogy ő szeretné. Nagyon magas itt Magyarországon az a kiszolgálási szint, amit a végfelhasználónak adunk. Talán ezért vagyunk piacvezetők? Évente kb. 2000 problémát oldunk meg, most a 34 000-nél járunk sorszámban és 1-től kezdtük. Németországban 2000, illetve Ausztriában 1000 megoldást nyújtunk évente.
A magyarországi 2000-nek viszont több mint a fele nem hazánkban generálódott probléma. Jönnek a környező országokból, de egészen egzotikus helyekről is kapunk megrendeléseket, például Szaúd-Arábiából is nagyon gyakran. Ezen nem kell csodálkozni, mert ezek bejáratódnak és az, hogy egy szaúdi probléma itt oldódik meg a XI. kerületben az természetes, mert a világ számára ez elfogadott, mert nekik ez tetszett árban, időben, minőségben is. Ugyanígy Romániából is nagy mennyiségben kapunk megrendelést. Vannak ott cégek, akik próbálkoznak, és ami nem megy nekik, azt átküldik. Ott is versenyképesek tudunk lenni, az ottani alacsony árak ellenére.
SG: Az informatikai hibák közül mi a leggyakoribb kiváltó ok? Természeti katasztrófa, műszaki meghibásodás vagy a felhasználói magatartás?
Kürti Sándor: Az adatvesztések okainak 60%-a hardver oldali és 40% a szoftveres probléma. A hardveres hibák nagy részét is emberi tényezők okozzák. Ilyen például, amikor leejtik az adattárolót. Komoly adatvesztés a leeséssel nem áll elő, csak meghibásodik az eszköz. Mivel az eszköz gazdája nem tudja mit kell ilyen esetben tenni, addig nyúzza, kínozza az adattárolót hályogkovácsok segítségével, amíg lehetetlenné teszi az adatmentést róla. Amikor meghibásodik, akkor még ott vannak az adatok a lemezen, de önjelölt hősök nekiállnak, próbálkoznak, és például az eltört olvasófej közben károkat okoz. A fejért nem, csak a mágneses lemezért kár. A hozzá nem értés miatt egyre többet zúznak.
A szoftveres oldalon is túlnyomó részben emberi mulasztás az adatvesztés legjellemzőbb oka. Akkor lenne jó a rendszer, ha "emberbiztos" lenne, nem hagyna az embernek alkalmat a mulasztásra. Ezt úgy képzelem el, mint a '30-as években a motorizációt. Ott nagyban függött az embertől egy autó vezetése, ma már nem nagy kunszt vezetni, jól vezetni. Ma már kicsi az esélyünk a károkozásra, persze az is tény, hogy mindent képesek vagyunk szétrombolni. A mai hardver és szoftver eszközök eléggé vacakok ahhoz, hogy ne kelljen nagyon nagy emberi felelősség a használatukhoz. SG: Az adatbiztonsággal és megelőzéssel foglalkozó terméküknek érződik hatása az ügyfeleiknél?
Kürti Sándor: Hogyne, ezt mérni is lehet. A kockázatokat ma már nemcsak kvalitatívan, hanem kvantitatívan, azaz mennyiségileg is meg lehet határozni. Főként a banki szektorban alakult ez ki többszáz éves gyakorlatra tekint vissza. Sőt forintban is ki lehet fejezni a kockázat mértékét. A cél, hogy a rendszerek egyenszilárdságúak legyenek. Úgy lehet ezt elképzelni, mintha egy váram lenne, ahol az egyik oldalon betonfal van lőrésekkel, a másik oldalon meg homokvár, ahol bárki be tud jönni. Senki nem fog próbálkozni a biztonságos oldalon bejönni. Ha pedig egyenszilárdságú, akkor pedig érdemes azon gondolkodni, hogy hogyan lehet ez egyre magasabb szintű.
Mi pedig éppen ezen kezdtünk el gondolkodni, hogy hogyan lehet szabályozni az emberi viselkedést. Igen elfogadjuk, hogy van egy vacak eszköztárunk, de ezzel együtt egy szabályozás fogja megadni, hogy a teljes rendszerünk mennyire biztonságos. A közlekedés is azért elfogadott, mert vannak viszonylag jó eszközeink és ehhez társul egy szigorú szabályozás. Nem lehet a bal oldalon autózni, mert ez mifelénk káros. Persze vannak, akik megpróbálják, bűnhődnek is érte.
SG: Lehetne mondani egy egyszerű informatikai példát, amit a Kürt alkalmaz is?
Kürti Sándor: Persze, sőt lehet, hogy egyszerűbb is. Vannak olyan szisztémák, amik folyamatosan ellenőrzik, hogy a felhasználó milyen gombot nyom meg, illetve megteheti-e azt? Persze majd jönnek a "természetvédők", hogy itt van a Big Brother, de meg kell érteni, hogy aki ezekkel a csuda rendszerekkel akar foglalkozni, annak azt biztonságossá kell tenni, mert itt egy rossz mozdulattal milliárdos károkat lehet okozni. A felhasználó szabadságjogai itt nem arra szolgálnak, hogy egy biztonsági rendszeren akármit tehessen. Például egy repülőtéri informatikai rendszeren ne tehesse meg valaki, hogy passziánszozzon, vagy ha megteszi, akkor az generáljon jelzést, mert ha repülőgépek vannak a levegőben, akkor azzal kell foglalkozni. Manapság a nagy repülőtereken 15-20 másodpercenként száll le-fel egy gép 100-400 emberrel a fedélzeten, ott nem lehet szórakozni a biztonsággal. Vagy akár az egészségügyben is óriási felelősségek vannak. Ha műtét közben beleraknak valakibe 5 vasat meg két törölközőt, akkor az ki is kell kerüljön belőle még a műtét befejezése elött.
SG: Visszatérve a kutatás-fejlesztés részre, biztosan sok ember fejében megfordul, hogy mik azok az óriási költségek és kihívások, melyek az új generációs adattárolókra való áttérésnél jelentkeznek. A Kürt-nek évről-évre kell áttérni új technológiára, de fogyasztói oldalon ez nem érződik ilyen erősen.
Kürti Sándor: Nézzük a számokat. Van egy grafikon, ami azt ábrázolja, hogy egy négyzetmilliméteren mennyi adat fér el. 5 évvel ezelött a boltban kapható eszközökön nem volt probléma ekkora felületre 100 kilobájt adatot elhelyezni. Nézzük mondjuk a Piszkos Fred a Kapitány könyvet, ami ha egy száz oldalas könyv, oldalanként ezer betűvel, akkor az százezer betű, ami éppen elfér ekkora helyen. Erre ne mondja senki, hogy ez nem akármi. Ráadásul mára iszonyatosan sokféle eszköz van.
Régen, azaz 5 évvel ezelöttig, az adatot olvasni tudó mérőműszerek tekercsesek voltak. Azért, mert 1850 körül egy Lenz nevű fazon azt mondta, hogy forgó mágneses térbe behelyezve egy tekercset, ott áram fog indukálódni. Ezen a zseniális elven működik az adattárolók nagy része még mind a mai napig. Mivel egy tekercsnek a mérete bármit is tesznek vele, igen nagy ahhoz képest ha nem tekercs, hanem mondjuk egy fémötvözet molekuláris méretű anyaga maga a mágneses jelet mérő műszer, ezért az IBM hatalmas erőfeszítésekkel 2001-re kifejlesztett egy ilyen eszközt. Ezek is winchesterekben működnek, de már lehetővé teszik, hogy 1 négyzetmilliméterre közel 10 megabájt adatot lehessen elhelyezni. Ez 100 Piszkos Fred könyvet jelent 1 négyzetmilliméteren. Na erre tessék gombot varrni.
A másik oldalon, Japánban az állam tett a szilárdtest-adattárolók fejlesztésébe rengeteg pénzt. Három intézmény kapott megbízást és mindhárom sikerrel járt. Szakértők megvizsgálták, hogy melyiket lehetne a leggazdaságosabban gyártani, ezt megtartották maguknak, a másik két technológiát meg eladták. Ez a története a ma használatos Pen drive-oknak és Flash memóriáknak, Rengeteg pénz van beleölve ezekbe a kutatásokba. Ráadásul nincs messze a nanodrive-ok használata, amik már szinte molekula méretű adattárolók lesznek. Vannak ilyenek a természetben, például a gének, csak nem tudjuk még hogy lehet ilyet készíteni. Az IBM viszont dolgozik rajta, polimerekből már isteni adattárolókat tudnak készíteni, mondjuk még deszkamodellben, de ha sikerül, akkor 190 000 kilobájtot egy négyzetmilliméterre vidáman rá lehet majd tenni mondjuk 2008 után.
Ezek a kutatások ugyan forradalmiak, de a kérdés az volt, hogy a Kürt mit költ? Mert mi nem foglalkozunk nanodrive-kutatással, sem szilárdtest-fizikával, hanem nekünk az a dolgunk, hogy ami bekerült a napi használatba, azt ismerjük és mérni tudjunk rajta. Amikor bejön hozzánk valami, akkor nincs digitális probléma, nincs digitális jel, csupán egy fizikai adattárolási módszer (mágneses vagy szilárdtest), amiről nekünk ki kell hozni valahogyan a digitális jelet. Addig nincs baj, amíg a szabványos felület működik, de ha nem akkor jön az adatmentés, amikor fizikai módszerekkel szedjük ki az adatot jelentő fizikai paramétert.
Ne arra gondoljon senki, hogy ha egy számsor, mondjuk 123 eltűnt, akkor azt hogyan lehet visszahozni, mert az sehogy. Addig kell eljutni, hogy kiderüljön, hogy az az 123 létezik-e. Ha van egy CD telefonkönyv és az 123 megsérült rajta az egymillió telefonszámból, akkor 999 999 telefonszám még sértetlen rajta. Azt a hibás telefonszámot, melyből az 123 hiányzik, majd valaki kézzel visszakeresi. Általában elmondhatjuk, ha a fizikai adatoknak 5%-a elvész, akkor még lehetséges, hogy a 100%-ot visszahozzuk, mert van annyi redundancia az adatokban. Viszont, ha 10% felett van az adatvesztés, akkor nagy valószínűséggel semmit nem lehet visszanyerni. Mi pedig ebben a keskeny sávban mozgunk.
SG: Áteveztünk néhányszor a szilárdtest memóriák felé is. Melyik a nehezebb feladat? Melyik okoz nagyobb problémát?
Kürti Sándor: Mindkettőre jellemző, hogy nem igazán biztonságos, de nem csak a hardver oldalon tudnak hibázni, hanem szoftveresen is, mert maga a szabványos adattárolási rendszer nem túl biztonságos. A legnagyobb cég előírja, hogy így kezeli, strukturálja az adatokat, mindenki neki próbál megfelelni. Csak ez a rendszer nem arról híres, hogy nagy biztonságú, hanem, hogy pokoli mennyiségű adattároló helyet igényel. Ez rettentően gerjeszti a gyártókat, így mindenki boldog, a felhasználó pedig megveszi. Ez olyan, mintha lenne egy 4 fős családja, és ehhez egy mikrobuszt kell megvenni, mert még másik 5 embert is el kell vinni. Az informatika erről szól, hogy számos plusz dolgot kell cipelni. Ha viszont olyan eszközt veszünk, amibe éppen befér a család, akkor nem tud elindulni, mert a másik 5-öt is vinni kell. Kell a megfelelő sávszélesség, a tároló, számítási kapacitás.
SG: A Kürt nyilván rálát a jövőre az adattárolás szintjén, sok helyen folyt vita, hogy melyik adattárolási módszer lesz a nyerő a jövőben?
Kürti Sándor: Nem hiszem, hogy lehet dönteni, főleg nekünk nem akik alkalmazók vagyunk. Már ezerszer eltemették a mágneses adattárolást, de ez egy milliárdos üzlet. Nincs több, mint öt cég, aki tudja gyártani, náluk öszpontosulnak a hatalmas tőkék, a milliárdos üzletek. Ez olyan, mint az olajpiac és a hibridautó esete. De ez nem egy összeesküvés elmélet, hanem ezek a cégek ebből tudnak megélni. Majd ha a génekből tudnak megélni, akkor az lesz a nyerő, de amíg az ár/érték arányban a merevlemezes meghajtó lesz a legjobb, addig az ügyfél azt veszi. És a fejlődés nem áll meg. Itt vannak bent nálunk is például az iPodok. Pár centis lapocska, kis merevlemezek vannak benne, alig lehet megfogni és azt is tudni kell mérni. Sok az új termék és aki tartani tudja az árversenyt, az lesz eredményes.
SG: A floppy lemez kihalt már végre? Van-e még megrendelés rá?
Kürti Sándor: Igen, mert az elmúlt 10-20 évben ez volt a legkényelmesebben hurcolható digitális adattár. De mivel tetűlassú és egy pendrive már annyiba kerül, mint egy doboz floppy, ezért az átvette a szerepét. Hoznak persze be lemezeket, mert vannak olyan rendszerek, amiket nem lehet áttenni, mert mondjuk floppyról bootol. Nagyon meglepő, hogy még ma is '80-as évekbeli adattárolókat használnak. Egészségügy, meteorológia vagy katonai eszközök jól működtek 20 évig, de ma már nem tudják lecserélni sem, mert az akkori szabványos felületek kimentek a divatból (pl: MFM) Persze ezek az adatmentési palettába nyugodtan beleférnek. SG: Térjünk át egy kicsit olyan témákra, ami nem konkrétan a szakmához kötődik, itt inkább magánvéleményére is kíváncsi lennék, olyan kérdésekben melyek a magyar társadalmat meghatározzák manapság. Az első kérdés az lenne, hogy hogyan lehetne megreformálni a magyar oktatást és a magyar informatikai oktatást. Az Egyesült Államokban bizonyos helyeken már általános iskolákban laptopot adnak tankönyv helyett, az egyetemisták pedig meg sem mozdulnak laptop és vezetéknélküli internet nélkül. Hogyan lehetne fejleszteni hazánkban?
Kürti Sándor: Én nem vagyok oktatástechnológus, csak a gyerekeimen keresztül látom ezt a világot. Például az USA-beli egyetemeknek nem válik hátrányukra, hogy ott a campusok drót nélküli hálózatokkal működnek és a diákok az egyetem teljes szervizét megkapják elektronikusan az étkezésen és a szálláson kívül, persze azt is hogy hol és hogyan tudnak aludni és enni. Egy olyan információs társadalomnak a tagjai, ahol mindez beégődik, és egy valós világban élnek, amire mi azt mondjuk, hogy virtuális. Ezeknek a gyerekeknek a gondolkodása nagyon sokban más, ami egyben versenyelőnyt, ráadásul gazdasági versenyelőnyt jelent. Gyorsabban gondolkodnak, gyorsabban találnak mindenre megoldást, mert a rendszerükben sok a tartalom, amit tudnak szűrni. Sőt, nem hogy elidegenednek, hanem nagyon sok networknek vállnak a tagjaivá és megtanulják, hogyan tudják egymást segíteni.
Hálózatok szempontjából nálunk eljutottunk addig, hogy minden gyereknek van egy saját egyeteme, mert nincsenek évfolyamok, tankörök, csak kreditek és mindenki egyedi utat tesz meg. Nincs összedolgozás, és ez óriási veszteség, mert az egyetemek individuumokat képeznek, az iparágnak pedig nincs szüksége erre, hanem csapatjátékosok kellenek. Nálunk kikerül az egyetemről olyan ember, aki sosem játszott csapatjátékot. A szakmailag okos emberek nagyon frusztráltak lesznek, hogy nem tudnak beilleszkedni, sőt olyanok fognak beilleszkedni, akik nem olyan képzettek. A szakmát még bele lehet verni valakinek a fejébe, de a szocializációt nem. Ezekben a rendszerekben nincs benne a lojalitás. "Senkit nem szeretek, mindenki hülye, egyes egyedül én vagyok okos". Ezt a vállalatok pedig lemérik azonnal, mert a munkavállalónak mindig a cég értékeit kell erősíteni és nem bajt okozni, és elküldeni mindenkit a francba.
Technológiailag nincs semmi gond, az rendben van. Okos oktatók, okos embereket okos dolgokra tanítanak. Csak a munkaerőpiacon a technológiai ismeret értéke legfeljebb 3% és pokolian rossz, ha valaki azt hiszi hogy ez a 90% és a maradék párat meg a gyerek majd összeszedi valahonnan. Ezt a magyar oktatáspolitika nem ismeri fel, az amerikai meg igen. Lehet, hogy nem olyan jók szakmai ismeretek terén az USA egyetemeiről kikerülők, de tudnak csapatban dolgozni. Az nem esti mese, hogy hazánk és az USA GDP-je között van egy hatszoros szorzó. A gyerek, aki ott elvégzi az egyetemet, az lényegesen jobban tud dolgozni, attól függetlenül, hogy nem tud fejben differenciálni. A lényeg, hogy legyen együttműködési képessége és ne azon járjon folyamatosan az esze, hogy szúrjon ki a másikkal és hogy verje át a főnökét.
SG: Fiatalok, akik itthon ezeket az értékeket, különbségeket felismerik, igen gyakran nyugatra vándorolnak dolgozni. Meg lehet valahogy állítani az IT-agyak kiáramlását az országból?
Kürti Sándor: Biztosan, de nem vagyok e rendszer ismeretének birtokában. Néhány elemét látom, néhány kérdést fel tudnék tenni. Például miért gyárt Magyarország rengeteg kiadással és nulla bevétellel munkaerőt a fejlett világnak? Van-e elképzelésünk e folyamat megváltoztatására? Hogyan tehetnénk gazdagabbá Magyarországot a már kiművelt emberfőinkkel?
SG: Kik tudják ezt megvalósítani?
Kürti Sándor: Ezt hívják társadalomnak, aminek legalább négy fontos része van. Az egyiket politikának hívják, a másikat gazdaságnak, van egy állam, ami összefonódik a politikával de nem ugyanaz, és ott vannak a civil szervezetek. Ennek a négy szereplőnek a közös munkájára lenne szükség, hogy a cég, amit Magyarországnak hívunk optimálisan működjön. Mert én tudom, hogy a Kürtnek mi az optimális működése, mert az életem erre van feltéve, de hogy a Magyarország nevű cégnek mi az optimális működése, azzal viszonylag kevesen kelnek-fekszenek. Nagyon kevesen ahhoz képest, hogy ez milyen komoly feladvány. Ráadásul akik erre ki vannak jelölve, azok is nagyon ritkán kelnek és fekszenek ezzel. Azokban az országokban, amelyek példaértékűek a számunkra, társadalmi konszenzus van bizonyos kérdésekben. A különbség egy vállalat és az állam között, hogy mindkettőben van ugyan számos ellentét, de jóval több a kooperáció, tudva, hogy mik a célok, miből lesz pénz, amit majd szét lehet osztani. És nem arról szól a történet, hogy ki kit ver át, hanem hogy minőséget kell előállítani.
Nálunk pedig meg kell nézni a dolgok működését, akár az útépítést, bármit. Minőségtelenül dolgoznak, sőt, az állam generálja a minőség hiányát. Ma még. Reméljük, hogy nem sokáig. Sokfajta megoldás van, vannak jó kezdeményezések, de pokoli nehéz helyzetben vannak azok, akik egy lépésben gondolják ezt. Nem lehet egy hármas ugrást egyből megugrani. Ráadásul képzetlenek akik itt vezető szerepben vannak. Ők azt hiszik, hogy tudják a tutit és megmondják, mit kell tenni. Legalább egy-két alapkönyvet illene elolvasni mielőtt valamiről beszélnek.
Egy példát mondok: Itt van a madárinfluenza, kijelentik, hogy Magyarországon találtunk egy jó anyagot arra, hogy a madárinfluenza ellen használható legyen. A kormányzatunk azt kommunikálja, hogy minden magyarnak jut ingyen és csak utána fogunk eladni azoknak az érdeklődő országoknak, akik érdeklődnek. Így kommunikál egy buta állam. Mert egy okos állam azt mondaná: Gyerekek, megtaláltuk a megoldást, beleöntünk sok pénzt és gyártjuk. És jut mindenkinek oroszoknak, braziloknak, mindenkinek, aki akar ebbe fürödhet. A magyaroknak természetesen ingyen lesz, a többieknek meg nem sértő árért eladjuk. Ez a kommunikáció és e mögé oda kell állni, és nem kell bemondani a Kossuth rádióban, hogy hogyan oldották meg a problémát, mert abban a pillanatban, ahogy elmondják milyen felületen tenyésztették ki a megoldást, bárki megcsinálja. Ennek nálunk nincs kultúrája.
Nem tudjuk, hogyan kellene együtt működni. Azt tanultuk meg, hogy a pénzt, a sok pénzt gyűlölni kell. Viszont a szegénység oldaláról nem lehet megközelíteni a dolgot. Kína nem szegénység elleni programot indított, hanem azt kereste, hogyan lehet gazdag és hirtelen 500 millió lakosa gazdag lett. A politikusok itthon eközben 5 filléres dolgokkal onanizálnak, ahelyett, hogy a milliárdos feladványokat bogoznák ki. Meg tudja oldani az 5 filléres problémát, de azt mindenki meg tudja oldani, de a milliárdost nem is tudná megoldani. Ez persze nem csak pénzben, hanem súlyában is értendő. Ez biztos generációk kérdése, de szeretném, ha a fiatalok már jó irányba fókuszálnának, jól felfogott saját érdekeik lennének, és világosan látnák, hogy nem a történelmi múltunkban van a jövőnk, azzal nem kéne foglalkozni egy percet sem, hanem a gazdasági jelenünkben.
SG: Utolsó kérdésként, mit gondol arról, milyen folyamatokat eredményez, hogy a technológia használói egyre kevésbé hozzáértők és egyre kevésbé is akarják megismerni a technikát belülről. Ma a családok 68%-nak nincs otthon PC-je, de mi történik, ha lesz? Milyen problémát okozhat a digitális írástudatlanság? Meg lehet-e előzni, hogy ebből katasztrófa legyen?
Kürti Sándor: A természet megáldott minket annyi többlettel, hogy rengeteg új ismeretet be tudunk fogadni. Nem gond, hogy olyan dolgokat használunk, amiket nem értünk. Meg merném kérdezni sok millió embertől, hogy hogyan működik egy golyóstoll? Ennél sokkal egyszerűbb dolgokról sincs fogalmunk, hogyan működik. Ezek jószerivel olyan dolgok, amihez kevés hozzáértés kell. Pusztán az eszköz és a hozzá tartozó szabályozás. A tollhoz kevés szabályozás kell. Nem dugom le a torkomon, nem szúrom ki vele a szemem, hanem írófejjel lefelé a papíron húzogatom, akkor működik.
SG: A probléma pusztán annyi, hogy ha a golyóstollat nyitva teszem el, akkor elrontottam az egyik ingemet, de ha a számítógépen véletlenül feltelepít valamit, annak komolyabb következménye is lehet. A minap az egyik barátom lakótársa feltelepített valamit, amiről nem tudta, hogy mi az és mire jó, csak emailben érkezett. Felrakta és tönkretette a rendszerét.
Kürti Sándor: Itt éppen arról szól a történet, hogy volt egy jó eszköz és egy rossz szabályozás volt mellette. Ugyanígy van, ha valaki beleül egy gyönyörű autóba és nyomja a gázt, összetöri és elrontja ott mindenkinek a kedvét, mert nem volt tisztában a szabályozással, mint ahogy a szobatárs sem volt tisztában vele. Arra gondolok, hogy eddig az emberiség történetében mindig be tudott épülni egy sor új technológia, és hasznára vált a társadalomnak.
SG: Nem futott el kicsit a ló mellettünk? A fejlődés előre mutat és a beépülés késik. Ezen küzdenek most a biztonságtechnikai cégek.
Kürti Sándor: Ez egy kiegyenlítődő folyamat. Visszatérve a motorizációra, most nem kell tudnom, hogy működik a porlasztó, csak elfordítom a kulcsot és beindul az autó. Ettől nem kell félni, normális folyamatok, beleférnek még az evolúció által adott csomagokba. Normális esetben a szobatársnak ha elmondták volna, hogy ne telepítsen fel mindent, akkor nem teszi, illetve ha lesz egy olyan szabályozás, hogy nem is lesz rá képes, akkor nem okoz balesetet. Odafigyeléssel ezek a dolgok megoldódnak. Lesznek áldozatok, de megérik ezek a befektetések. Sok szempontból hasznot termel a társadalomnak. Ugyan sok negatívabb része is van, de kilóra még mindig pozitívnak látom.
SG: Elöljáróban tegyünk egy rövid áttekintést a Kürt Rt. életének a legmeghatározóbb pontjairól, mérföldköveiről és jövőbeli terveiről.
Kürti Sándor: 1989-ben adattárolók javítására alakítottuk a KÜRT Kft.-t. Azért erre, mert erre volt akkor Magyarországon piaci igény és azt hittük, hogy ehhez értünk leginkább. Azok a szakemberek akik összejöttek a KÜRT-ben, az adattároló gyártásban voltak otthonosak, fejlesztő mérnökök voltak. 1993-ban robbantottunk azzal, hogy erről a területről átcsúsztunk. Ha nem csúszunk át, akkor meghaltunk volna, mert egyszerűen megszűnt a javítgatás piaca, mert olyanná vált Magyarország helyzete, hogy már be lehetett hozni új tárolókat. A magyar pénz már váltható volt és ekkor az adatmentéssel indultunk, s ez ma is a zászlóshajónk. Ugyanazt a szót használjuk rá, de természetesen egész más háttérrel.
1998-ban jött egy újabb sarokkő az életünkben. Összeraktuk az adatmentés ellentettjét, az adatvédelmet vagy adatbiztonságot. Ha az adatmentés arról szólt, hogy egy bekövetkezett informatikai "katasztrófa" után hogyan lehet a károkat minimalizálni, akkor az adatvédelem arról szól, hogy mit kellene csinálni ahhoz, hogy ne következzen be ez a katasztrófa, kicsit pontosabban, ezeknek a kockázatait hogyan lehet minimalizálni, csökkenteni. Ez a két tevékenységünk van ma is, mivel ezek nagyon jól kiegészítik egymást. Persze ez a kettő a háttérben nagyon sok résztevékenységet takar, de ezeket nem kommunikáljuk egyenként, hiszen legalább 50 darab ilyen van, ezeket egyenként képtelenség marketingüzenettel feldíszíteni..
Tény, hogy a fent említett két termékkel hazánkban piacvezetők vagyunk, s abból kiindulva, hogy új termékeket nem tudunk kitalálni, ezért nincs más választásunk, hogy ezekkel a jónak ítélt termékekkel kimenjünk más piacokra. Egyre otthonosabban mozgunk az EU piacain, az adatmentéssel már régóta, hisz Németországban és Ausztriában is van leányvállalatunk. Az adatbiztonsági termékeinkkel pedig 11 EU-s országban vagyunk jelen, főleg a banki szektornak nyújtunk megoldásokat. A jövőnk is erről szól, cégeket alapítunk az EU-s és a kelet-európai országokban, ahol már a piac szereplői vagyunk,. Az Egyesült Államokról is álmodozunk néhány projekt erejéig.
Van egy elképzelésünk, amikor nem a piac növeléséből kívánunk többletet kicsikarni, hanem az információ biztonsági termékek magyarországi előállításából. Jelentős pályázatot nyertünk a Veszprémi Egyetemmel egy közös informatikai biztonsági termék kidolgozására. Küzdünk azért, hogy Magyarországon nemzetközi információ biztonsági központ legyen. Ennek olyan alapjai is vannak, hogy az EU-nak Információs Biztonsági Ügynöksége (hivatalos neve ENISA) van, ráadásul ez a szervezet megválasztott tagjának engem is, én képviselem Magyarországot. Így ezt a szervezetet is felhasználjuk arra, hogy létrehozzuk ezt a nemzetközi központot, amiben a Kürtnek is szerepet szánunk. Veszprémben pedig információ biztonsági feladatok kutatásával foglalkoznánk. Körülbelül ezek azok az irányok, amikkel a következő 3-4 évben elleszünk.
SG: Az adatmentési piacon a Kürt Rt. most egyeduralkodó helyzetben van, de kik azok akik még konkurensként jelen vannak a piacon, illetve milyen arányban vannak a külföldi és magyar, kis- és nagyvállalati, lakossági ügyfelek száma. A lakossági ügyfelek elhanyagolhatóak?
Kürti Sándor: Nem, a lakosság nem hanyagolható el. A magyarországi piacvezetőségünk pedig nem nyilvánvaló, hanem ezért rengeteget kell tenni. Aki valamiben első akar lenni, annak többet kell tenni, mint mindenki másnak, aki itt versenyez. Számunkra sem nyilvánvaló, mert mindennap megvan annak a küzdelme, hogy miért a mi termékeinket veszik, miért lesz ez a legjobb. Az, hogy ott is maradunk-e ezen a helyen az attól függ, hogy észrevesszük-e a vevőt, ki tudjuk-e szolgálni úgy, ahogy ő szeretné. Nagyon magas itt Magyarországon az a kiszolgálási szint, amit a végfelhasználónak adunk. Talán ezért vagyunk piacvezetők? Évente kb. 2000 problémát oldunk meg, most a 34 000-nél járunk sorszámban és 1-től kezdtük. Németországban 2000, illetve Ausztriában 1000 megoldást nyújtunk évente.
A magyarországi 2000-nek viszont több mint a fele nem hazánkban generálódott probléma. Jönnek a környező országokból, de egészen egzotikus helyekről is kapunk megrendeléseket, például Szaúd-Arábiából is nagyon gyakran. Ezen nem kell csodálkozni, mert ezek bejáratódnak és az, hogy egy szaúdi probléma itt oldódik meg a XI. kerületben az természetes, mert a világ számára ez elfogadott, mert nekik ez tetszett árban, időben, minőségben is. Ugyanígy Romániából is nagy mennyiségben kapunk megrendelést. Vannak ott cégek, akik próbálkoznak, és ami nem megy nekik, azt átküldik. Ott is versenyképesek tudunk lenni, az ottani alacsony árak ellenére.
SG: Az informatikai hibák közül mi a leggyakoribb kiváltó ok? Természeti katasztrófa, műszaki meghibásodás vagy a felhasználói magatartás?
Kürti Sándor: Az adatvesztések okainak 60%-a hardver oldali és 40% a szoftveres probléma. A hardveres hibák nagy részét is emberi tényezők okozzák. Ilyen például, amikor leejtik az adattárolót. Komoly adatvesztés a leeséssel nem áll elő, csak meghibásodik az eszköz. Mivel az eszköz gazdája nem tudja mit kell ilyen esetben tenni, addig nyúzza, kínozza az adattárolót hályogkovácsok segítségével, amíg lehetetlenné teszi az adatmentést róla. Amikor meghibásodik, akkor még ott vannak az adatok a lemezen, de önjelölt hősök nekiállnak, próbálkoznak, és például az eltört olvasófej közben károkat okoz. A fejért nem, csak a mágneses lemezért kár. A hozzá nem értés miatt egyre többet zúznak.
A szoftveres oldalon is túlnyomó részben emberi mulasztás az adatvesztés legjellemzőbb oka. Akkor lenne jó a rendszer, ha "emberbiztos" lenne, nem hagyna az embernek alkalmat a mulasztásra. Ezt úgy képzelem el, mint a '30-as években a motorizációt. Ott nagyban függött az embertől egy autó vezetése, ma már nem nagy kunszt vezetni, jól vezetni. Ma már kicsi az esélyünk a károkozásra, persze az is tény, hogy mindent képesek vagyunk szétrombolni. A mai hardver és szoftver eszközök eléggé vacakok ahhoz, hogy ne kelljen nagyon nagy emberi felelősség a használatukhoz. SG: Az adatbiztonsággal és megelőzéssel foglalkozó terméküknek érződik hatása az ügyfeleiknél?
Kürti Sándor: Hogyne, ezt mérni is lehet. A kockázatokat ma már nemcsak kvalitatívan, hanem kvantitatívan, azaz mennyiségileg is meg lehet határozni. Főként a banki szektorban alakult ez ki többszáz éves gyakorlatra tekint vissza. Sőt forintban is ki lehet fejezni a kockázat mértékét. A cél, hogy a rendszerek egyenszilárdságúak legyenek. Úgy lehet ezt elképzelni, mintha egy váram lenne, ahol az egyik oldalon betonfal van lőrésekkel, a másik oldalon meg homokvár, ahol bárki be tud jönni. Senki nem fog próbálkozni a biztonságos oldalon bejönni. Ha pedig egyenszilárdságú, akkor pedig érdemes azon gondolkodni, hogy hogyan lehet ez egyre magasabb szintű.
Mi pedig éppen ezen kezdtünk el gondolkodni, hogy hogyan lehet szabályozni az emberi viselkedést. Igen elfogadjuk, hogy van egy vacak eszköztárunk, de ezzel együtt egy szabályozás fogja megadni, hogy a teljes rendszerünk mennyire biztonságos. A közlekedés is azért elfogadott, mert vannak viszonylag jó eszközeink és ehhez társul egy szigorú szabályozás. Nem lehet a bal oldalon autózni, mert ez mifelénk káros. Persze vannak, akik megpróbálják, bűnhődnek is érte.
SG: Lehetne mondani egy egyszerű informatikai példát, amit a Kürt alkalmaz is?
Kürti Sándor: Persze, sőt lehet, hogy egyszerűbb is. Vannak olyan szisztémák, amik folyamatosan ellenőrzik, hogy a felhasználó milyen gombot nyom meg, illetve megteheti-e azt? Persze majd jönnek a "természetvédők", hogy itt van a Big Brother, de meg kell érteni, hogy aki ezekkel a csuda rendszerekkel akar foglalkozni, annak azt biztonságossá kell tenni, mert itt egy rossz mozdulattal milliárdos károkat lehet okozni. A felhasználó szabadságjogai itt nem arra szolgálnak, hogy egy biztonsági rendszeren akármit tehessen. Például egy repülőtéri informatikai rendszeren ne tehesse meg valaki, hogy passziánszozzon, vagy ha megteszi, akkor az generáljon jelzést, mert ha repülőgépek vannak a levegőben, akkor azzal kell foglalkozni. Manapság a nagy repülőtereken 15-20 másodpercenként száll le-fel egy gép 100-400 emberrel a fedélzeten, ott nem lehet szórakozni a biztonsággal. Vagy akár az egészségügyben is óriási felelősségek vannak. Ha műtét közben beleraknak valakibe 5 vasat meg két törölközőt, akkor az ki is kell kerüljön belőle még a műtét befejezése elött.
SG: Visszatérve a kutatás-fejlesztés részre, biztosan sok ember fejében megfordul, hogy mik azok az óriási költségek és kihívások, melyek az új generációs adattárolókra való áttérésnél jelentkeznek. A Kürt-nek évről-évre kell áttérni új technológiára, de fogyasztói oldalon ez nem érződik ilyen erősen.
Kürti Sándor: Nézzük a számokat. Van egy grafikon, ami azt ábrázolja, hogy egy négyzetmilliméteren mennyi adat fér el. 5 évvel ezelött a boltban kapható eszközökön nem volt probléma ekkora felületre 100 kilobájt adatot elhelyezni. Nézzük mondjuk a Piszkos Fred a Kapitány könyvet, ami ha egy száz oldalas könyv, oldalanként ezer betűvel, akkor az százezer betű, ami éppen elfér ekkora helyen. Erre ne mondja senki, hogy ez nem akármi. Ráadásul mára iszonyatosan sokféle eszköz van.
Régen, azaz 5 évvel ezelöttig, az adatot olvasni tudó mérőműszerek tekercsesek voltak. Azért, mert 1850 körül egy Lenz nevű fazon azt mondta, hogy forgó mágneses térbe behelyezve egy tekercset, ott áram fog indukálódni. Ezen a zseniális elven működik az adattárolók nagy része még mind a mai napig. Mivel egy tekercsnek a mérete bármit is tesznek vele, igen nagy ahhoz képest ha nem tekercs, hanem mondjuk egy fémötvözet molekuláris méretű anyaga maga a mágneses jelet mérő műszer, ezért az IBM hatalmas erőfeszítésekkel 2001-re kifejlesztett egy ilyen eszközt. Ezek is winchesterekben működnek, de már lehetővé teszik, hogy 1 négyzetmilliméterre közel 10 megabájt adatot lehessen elhelyezni. Ez 100 Piszkos Fred könyvet jelent 1 négyzetmilliméteren. Na erre tessék gombot varrni.
A másik oldalon, Japánban az állam tett a szilárdtest-adattárolók fejlesztésébe rengeteg pénzt. Három intézmény kapott megbízást és mindhárom sikerrel járt. Szakértők megvizsgálták, hogy melyiket lehetne a leggazdaságosabban gyártani, ezt megtartották maguknak, a másik két technológiát meg eladták. Ez a története a ma használatos Pen drive-oknak és Flash memóriáknak, Rengeteg pénz van beleölve ezekbe a kutatásokba. Ráadásul nincs messze a nanodrive-ok használata, amik már szinte molekula méretű adattárolók lesznek. Vannak ilyenek a természetben, például a gének, csak nem tudjuk még hogy lehet ilyet készíteni. Az IBM viszont dolgozik rajta, polimerekből már isteni adattárolókat tudnak készíteni, mondjuk még deszkamodellben, de ha sikerül, akkor 190 000 kilobájtot egy négyzetmilliméterre vidáman rá lehet majd tenni mondjuk 2008 után.
Ezek a kutatások ugyan forradalmiak, de a kérdés az volt, hogy a Kürt mit költ? Mert mi nem foglalkozunk nanodrive-kutatással, sem szilárdtest-fizikával, hanem nekünk az a dolgunk, hogy ami bekerült a napi használatba, azt ismerjük és mérni tudjunk rajta. Amikor bejön hozzánk valami, akkor nincs digitális probléma, nincs digitális jel, csupán egy fizikai adattárolási módszer (mágneses vagy szilárdtest), amiről nekünk ki kell hozni valahogyan a digitális jelet. Addig nincs baj, amíg a szabványos felület működik, de ha nem akkor jön az adatmentés, amikor fizikai módszerekkel szedjük ki az adatot jelentő fizikai paramétert.
Ne arra gondoljon senki, hogy ha egy számsor, mondjuk 123 eltűnt, akkor azt hogyan lehet visszahozni, mert az sehogy. Addig kell eljutni, hogy kiderüljön, hogy az az 123 létezik-e. Ha van egy CD telefonkönyv és az 123 megsérült rajta az egymillió telefonszámból, akkor 999 999 telefonszám még sértetlen rajta. Azt a hibás telefonszámot, melyből az 123 hiányzik, majd valaki kézzel visszakeresi. Általában elmondhatjuk, ha a fizikai adatoknak 5%-a elvész, akkor még lehetséges, hogy a 100%-ot visszahozzuk, mert van annyi redundancia az adatokban. Viszont, ha 10% felett van az adatvesztés, akkor nagy valószínűséggel semmit nem lehet visszanyerni. Mi pedig ebben a keskeny sávban mozgunk.
SG: Áteveztünk néhányszor a szilárdtest memóriák felé is. Melyik a nehezebb feladat? Melyik okoz nagyobb problémát?
Kürti Sándor: Mindkettőre jellemző, hogy nem igazán biztonságos, de nem csak a hardver oldalon tudnak hibázni, hanem szoftveresen is, mert maga a szabványos adattárolási rendszer nem túl biztonságos. A legnagyobb cég előírja, hogy így kezeli, strukturálja az adatokat, mindenki neki próbál megfelelni. Csak ez a rendszer nem arról híres, hogy nagy biztonságú, hanem, hogy pokoli mennyiségű adattároló helyet igényel. Ez rettentően gerjeszti a gyártókat, így mindenki boldog, a felhasználó pedig megveszi. Ez olyan, mintha lenne egy 4 fős családja, és ehhez egy mikrobuszt kell megvenni, mert még másik 5 embert is el kell vinni. Az informatika erről szól, hogy számos plusz dolgot kell cipelni. Ha viszont olyan eszközt veszünk, amibe éppen befér a család, akkor nem tud elindulni, mert a másik 5-öt is vinni kell. Kell a megfelelő sávszélesség, a tároló, számítási kapacitás.
SG: A Kürt nyilván rálát a jövőre az adattárolás szintjén, sok helyen folyt vita, hogy melyik adattárolási módszer lesz a nyerő a jövőben?
Kürti Sándor: Nem hiszem, hogy lehet dönteni, főleg nekünk nem akik alkalmazók vagyunk. Már ezerszer eltemették a mágneses adattárolást, de ez egy milliárdos üzlet. Nincs több, mint öt cég, aki tudja gyártani, náluk öszpontosulnak a hatalmas tőkék, a milliárdos üzletek. Ez olyan, mint az olajpiac és a hibridautó esete. De ez nem egy összeesküvés elmélet, hanem ezek a cégek ebből tudnak megélni. Majd ha a génekből tudnak megélni, akkor az lesz a nyerő, de amíg az ár/érték arányban a merevlemezes meghajtó lesz a legjobb, addig az ügyfél azt veszi. És a fejlődés nem áll meg. Itt vannak bent nálunk is például az iPodok. Pár centis lapocska, kis merevlemezek vannak benne, alig lehet megfogni és azt is tudni kell mérni. Sok az új termék és aki tartani tudja az árversenyt, az lesz eredményes.
SG: A floppy lemez kihalt már végre? Van-e még megrendelés rá?
Kürti Sándor: Igen, mert az elmúlt 10-20 évben ez volt a legkényelmesebben hurcolható digitális adattár. De mivel tetűlassú és egy pendrive már annyiba kerül, mint egy doboz floppy, ezért az átvette a szerepét. Hoznak persze be lemezeket, mert vannak olyan rendszerek, amiket nem lehet áttenni, mert mondjuk floppyról bootol. Nagyon meglepő, hogy még ma is '80-as évekbeli adattárolókat használnak. Egészségügy, meteorológia vagy katonai eszközök jól működtek 20 évig, de ma már nem tudják lecserélni sem, mert az akkori szabványos felületek kimentek a divatból (pl: MFM) Persze ezek az adatmentési palettába nyugodtan beleférnek. SG: Térjünk át egy kicsit olyan témákra, ami nem konkrétan a szakmához kötődik, itt inkább magánvéleményére is kíváncsi lennék, olyan kérdésekben melyek a magyar társadalmat meghatározzák manapság. Az első kérdés az lenne, hogy hogyan lehetne megreformálni a magyar oktatást és a magyar informatikai oktatást. Az Egyesült Államokban bizonyos helyeken már általános iskolákban laptopot adnak tankönyv helyett, az egyetemisták pedig meg sem mozdulnak laptop és vezetéknélküli internet nélkül. Hogyan lehetne fejleszteni hazánkban?
Kürti Sándor: Én nem vagyok oktatástechnológus, csak a gyerekeimen keresztül látom ezt a világot. Például az USA-beli egyetemeknek nem válik hátrányukra, hogy ott a campusok drót nélküli hálózatokkal működnek és a diákok az egyetem teljes szervizét megkapják elektronikusan az étkezésen és a szálláson kívül, persze azt is hogy hol és hogyan tudnak aludni és enni. Egy olyan információs társadalomnak a tagjai, ahol mindez beégődik, és egy valós világban élnek, amire mi azt mondjuk, hogy virtuális. Ezeknek a gyerekeknek a gondolkodása nagyon sokban más, ami egyben versenyelőnyt, ráadásul gazdasági versenyelőnyt jelent. Gyorsabban gondolkodnak, gyorsabban találnak mindenre megoldást, mert a rendszerükben sok a tartalom, amit tudnak szűrni. Sőt, nem hogy elidegenednek, hanem nagyon sok networknek vállnak a tagjaivá és megtanulják, hogyan tudják egymást segíteni.
Hálózatok szempontjából nálunk eljutottunk addig, hogy minden gyereknek van egy saját egyeteme, mert nincsenek évfolyamok, tankörök, csak kreditek és mindenki egyedi utat tesz meg. Nincs összedolgozás, és ez óriási veszteség, mert az egyetemek individuumokat képeznek, az iparágnak pedig nincs szüksége erre, hanem csapatjátékosok kellenek. Nálunk kikerül az egyetemről olyan ember, aki sosem játszott csapatjátékot. A szakmailag okos emberek nagyon frusztráltak lesznek, hogy nem tudnak beilleszkedni, sőt olyanok fognak beilleszkedni, akik nem olyan képzettek. A szakmát még bele lehet verni valakinek a fejébe, de a szocializációt nem. Ezekben a rendszerekben nincs benne a lojalitás. "Senkit nem szeretek, mindenki hülye, egyes egyedül én vagyok okos". Ezt a vállalatok pedig lemérik azonnal, mert a munkavállalónak mindig a cég értékeit kell erősíteni és nem bajt okozni, és elküldeni mindenkit a francba.
Technológiailag nincs semmi gond, az rendben van. Okos oktatók, okos embereket okos dolgokra tanítanak. Csak a munkaerőpiacon a technológiai ismeret értéke legfeljebb 3% és pokolian rossz, ha valaki azt hiszi hogy ez a 90% és a maradék párat meg a gyerek majd összeszedi valahonnan. Ezt a magyar oktatáspolitika nem ismeri fel, az amerikai meg igen. Lehet, hogy nem olyan jók szakmai ismeretek terén az USA egyetemeiről kikerülők, de tudnak csapatban dolgozni. Az nem esti mese, hogy hazánk és az USA GDP-je között van egy hatszoros szorzó. A gyerek, aki ott elvégzi az egyetemet, az lényegesen jobban tud dolgozni, attól függetlenül, hogy nem tud fejben differenciálni. A lényeg, hogy legyen együttműködési képessége és ne azon járjon folyamatosan az esze, hogy szúrjon ki a másikkal és hogy verje át a főnökét.
SG: Fiatalok, akik itthon ezeket az értékeket, különbségeket felismerik, igen gyakran nyugatra vándorolnak dolgozni. Meg lehet valahogy állítani az IT-agyak kiáramlását az országból?
Kürti Sándor: Biztosan, de nem vagyok e rendszer ismeretének birtokában. Néhány elemét látom, néhány kérdést fel tudnék tenni. Például miért gyárt Magyarország rengeteg kiadással és nulla bevétellel munkaerőt a fejlett világnak? Van-e elképzelésünk e folyamat megváltoztatására? Hogyan tehetnénk gazdagabbá Magyarországot a már kiművelt emberfőinkkel?
SG: Kik tudják ezt megvalósítani?
Kürti Sándor: Ezt hívják társadalomnak, aminek legalább négy fontos része van. Az egyiket politikának hívják, a másikat gazdaságnak, van egy állam, ami összefonódik a politikával de nem ugyanaz, és ott vannak a civil szervezetek. Ennek a négy szereplőnek a közös munkájára lenne szükség, hogy a cég, amit Magyarországnak hívunk optimálisan működjön. Mert én tudom, hogy a Kürtnek mi az optimális működése, mert az életem erre van feltéve, de hogy a Magyarország nevű cégnek mi az optimális működése, azzal viszonylag kevesen kelnek-fekszenek. Nagyon kevesen ahhoz képest, hogy ez milyen komoly feladvány. Ráadásul akik erre ki vannak jelölve, azok is nagyon ritkán kelnek és fekszenek ezzel. Azokban az országokban, amelyek példaértékűek a számunkra, társadalmi konszenzus van bizonyos kérdésekben. A különbség egy vállalat és az állam között, hogy mindkettőben van ugyan számos ellentét, de jóval több a kooperáció, tudva, hogy mik a célok, miből lesz pénz, amit majd szét lehet osztani. És nem arról szól a történet, hogy ki kit ver át, hanem hogy minőséget kell előállítani.
Nálunk pedig meg kell nézni a dolgok működését, akár az útépítést, bármit. Minőségtelenül dolgoznak, sőt, az állam generálja a minőség hiányát. Ma még. Reméljük, hogy nem sokáig. Sokfajta megoldás van, vannak jó kezdeményezések, de pokoli nehéz helyzetben vannak azok, akik egy lépésben gondolják ezt. Nem lehet egy hármas ugrást egyből megugrani. Ráadásul képzetlenek akik itt vezető szerepben vannak. Ők azt hiszik, hogy tudják a tutit és megmondják, mit kell tenni. Legalább egy-két alapkönyvet illene elolvasni mielőtt valamiről beszélnek.
Egy példát mondok: Itt van a madárinfluenza, kijelentik, hogy Magyarországon találtunk egy jó anyagot arra, hogy a madárinfluenza ellen használható legyen. A kormányzatunk azt kommunikálja, hogy minden magyarnak jut ingyen és csak utána fogunk eladni azoknak az érdeklődő országoknak, akik érdeklődnek. Így kommunikál egy buta állam. Mert egy okos állam azt mondaná: Gyerekek, megtaláltuk a megoldást, beleöntünk sok pénzt és gyártjuk. És jut mindenkinek oroszoknak, braziloknak, mindenkinek, aki akar ebbe fürödhet. A magyaroknak természetesen ingyen lesz, a többieknek meg nem sértő árért eladjuk. Ez a kommunikáció és e mögé oda kell állni, és nem kell bemondani a Kossuth rádióban, hogy hogyan oldották meg a problémát, mert abban a pillanatban, ahogy elmondják milyen felületen tenyésztették ki a megoldást, bárki megcsinálja. Ennek nálunk nincs kultúrája.
Nem tudjuk, hogyan kellene együtt működni. Azt tanultuk meg, hogy a pénzt, a sok pénzt gyűlölni kell. Viszont a szegénység oldaláról nem lehet megközelíteni a dolgot. Kína nem szegénység elleni programot indított, hanem azt kereste, hogyan lehet gazdag és hirtelen 500 millió lakosa gazdag lett. A politikusok itthon eközben 5 filléres dolgokkal onanizálnak, ahelyett, hogy a milliárdos feladványokat bogoznák ki. Meg tudja oldani az 5 filléres problémát, de azt mindenki meg tudja oldani, de a milliárdost nem is tudná megoldani. Ez persze nem csak pénzben, hanem súlyában is értendő. Ez biztos generációk kérdése, de szeretném, ha a fiatalok már jó irányba fókuszálnának, jól felfogott saját érdekeik lennének, és világosan látnák, hogy nem a történelmi múltunkban van a jövőnk, azzal nem kéne foglalkozni egy percet sem, hanem a gazdasági jelenünkben.
SG: Utolsó kérdésként, mit gondol arról, milyen folyamatokat eredményez, hogy a technológia használói egyre kevésbé hozzáértők és egyre kevésbé is akarják megismerni a technikát belülről. Ma a családok 68%-nak nincs otthon PC-je, de mi történik, ha lesz? Milyen problémát okozhat a digitális írástudatlanság? Meg lehet-e előzni, hogy ebből katasztrófa legyen?
Kürti Sándor: A természet megáldott minket annyi többlettel, hogy rengeteg új ismeretet be tudunk fogadni. Nem gond, hogy olyan dolgokat használunk, amiket nem értünk. Meg merném kérdezni sok millió embertől, hogy hogyan működik egy golyóstoll? Ennél sokkal egyszerűbb dolgokról sincs fogalmunk, hogyan működik. Ezek jószerivel olyan dolgok, amihez kevés hozzáértés kell. Pusztán az eszköz és a hozzá tartozó szabályozás. A tollhoz kevés szabályozás kell. Nem dugom le a torkomon, nem szúrom ki vele a szemem, hanem írófejjel lefelé a papíron húzogatom, akkor működik.
SG: A probléma pusztán annyi, hogy ha a golyóstollat nyitva teszem el, akkor elrontottam az egyik ingemet, de ha a számítógépen véletlenül feltelepít valamit, annak komolyabb következménye is lehet. A minap az egyik barátom lakótársa feltelepített valamit, amiről nem tudta, hogy mi az és mire jó, csak emailben érkezett. Felrakta és tönkretette a rendszerét.
Kürti Sándor: Itt éppen arról szól a történet, hogy volt egy jó eszköz és egy rossz szabályozás volt mellette. Ugyanígy van, ha valaki beleül egy gyönyörű autóba és nyomja a gázt, összetöri és elrontja ott mindenkinek a kedvét, mert nem volt tisztában a szabályozással, mint ahogy a szobatárs sem volt tisztában vele. Arra gondolok, hogy eddig az emberiség történetében mindig be tudott épülni egy sor új technológia, és hasznára vált a társadalomnak.
SG: Nem futott el kicsit a ló mellettünk? A fejlődés előre mutat és a beépülés késik. Ezen küzdenek most a biztonságtechnikai cégek.
Kürti Sándor: Ez egy kiegyenlítődő folyamat. Visszatérve a motorizációra, most nem kell tudnom, hogy működik a porlasztó, csak elfordítom a kulcsot és beindul az autó. Ettől nem kell félni, normális folyamatok, beleférnek még az evolúció által adott csomagokba. Normális esetben a szobatársnak ha elmondták volna, hogy ne telepítsen fel mindent, akkor nem teszi, illetve ha lesz egy olyan szabályozás, hogy nem is lesz rá képes, akkor nem okoz balesetet. Odafigyeléssel ezek a dolgok megoldódnak. Lesznek áldozatok, de megérik ezek a befektetések. Sok szempontból hasznot termel a társadalomnak. Ugyan sok negatívabb része is van, de kilóra még mindig pozitívnak látom.