Gyurkity Péter

Csütörtökön ül tárgyalóasztalhoz az AMD és az Intel

A bíróság döntése értelmében csütörtökön folytatódik a két processzorgyártó között kirobbant per, a szemben álló felek ekkor fedik fel egymás előtt a rendelkezésükre álló bizonyítékokat és tanúkat.

Legutóbb arról számolhattunk be, hogy az Intel terjedelmes dokumentumban válaszolt az AMD által benyújtott vádakra, amelyben tagadta, hogy üzletpolitikájával riválisa kiszorításával próbálkozott volna. Az AMD ugyanis nem kevesebbet állított, mint hogy az előnyösebb pozícióban lévő gyártó illegális java­dal­ma­zá­so­kat fizet különböző cégeknek, így próbálván meg bebiztosítani monopol­helyzetét. Az Intel 63 oldalas dokumentuma ugyanakkor leszögezi, hogy mindvégig kizárólag tisztes­sé­ges eszközökkel éltek, és a vádasko­dá­sá­val éppen az AMD igyekezett bajt keverni.

A vita természetesen azóta sem zárult le, ám az ügyben eljáró bíró végre kiírta az időpontot, amelyen a feleknek egyeztetniük kell álláspontjaikat, és be kell mutatniuk az érvelésüket alátámasztó bizonyítékokat. A Register értesülése szerint erre csütörtökön kerül majd sor, és ez talán megnyitja majd az ügy lezárása felé vezető utat. A per természetesen egyik félnek sem tesz jót, bár a félvezetőipar alakulását figyelemmel kísérő Semiconductor Industry Association (SIA) legfrissebb adatai szerint augusztusban ismét nőttek az eladások. A tavalyi eredményhez viszonyított csaknem hat százalékos növekedés elsősorban a PC-iparnak és a fogyasztói termékek növekvő népszerűségének köszönhető.

Az AMD időközben sikeresen lezárt egy másik, hasonlóan kényes ügyet, amelyet egyes engedély nélkül felhasznált technológiák miatt indított ellene az Acacia Research leányvállalata. A memória és a gyorsítótár szinkronizálásával kapcsolatos eljárás ugyanis a kutatócég tulajdonában van, és ennek licencelését csak szeptember utolsó napján, az AMD hivatalos kérelmét követően engedélyezték. Ezt a pert eredetileg a VIA ellen indították, ám később mind az AMD, mind az Intel neve szóba került. A megállapodásnak köszönhetően most már csak a másik két gyártó ellen folytatódik az ügy.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #14
    1. Az Athlon-ok idején hiába volt jó az AMD, nem ment az üzlet, egyesek már temették (ami azért túlzás volt). Az Athlon64 sikere mentette meg.

    2. Tény, hogy az A64 megejelenése után nagyon sokáig csak béta win volt. A Win2k3 Server kijött ugyan egy idő után (a nagygépes ügyfelekkel nem lehet viccelni, mert még véletlen eszükbe jut a linux), de a sima XP nem. Mindtegy véletlenül az XP épp akkor jött ki, amikor az Intel is elkészült a saját procijával. Ezzel rendesen keresztbetettek az AMD-nek, mert bár az A64 32 biten is ütős, 64 biten akár 30%-kal is gyorsabb lehetne. A sok várással ráadásul elérték, hogy elmúljon az újdonság varázsa. Mostanra már szinte senkit nem érdekel a 64 bit, és így driverek se özönlenek.
  • Aspirin #13
    Egyszerű vagyok Artykám. Legalább átlátható, nem mint az a vehemens zagyvaság amivel ködösíted a népet.
    1. "akkoriban az amdnek nem ment fényesen, ilyen apróságokkal gondolták növelni az eladásokat" - persze, miután ők lépték túl először az 1GHz-et, épphogy megnőtt az eladásuk.
    2. "az AMD x86-64 utasitáskészlete közel két éve létezett, amikor a 64bites win az intel hasonló képességű proceszorát bevárva megjelent.... amd párti, mi?" - már létezett WinXP 64 biten is, de említhetném a Server2003-at is. Amúgy ez olyan, mintha szondanád, hogy az ID csak azért halogatta a DOOM3-at, hogy megjelenjenek a Gf6800-ak.
    3. Ha zavarta volna csak egy kicsit is a ms-t az XP, vagy az nVidiát az FX betűpárok, az elsők lettek volna, akik pert indítanak az AMD-vel.
    4. k0zi! azért indult az a vita, mert azt merészeltem állítani, hogy a microsoft az AMD oldalán áll, és a serpenyő arra felé fog billeni, amerre Billék akarják.
  • k0zi #12
    Szerintem fölösleges erről vitatkozni, hogy ki milyen párti. Intel tény hogy nagyon durván ottvan a piacon és ha megnézitek nem sok IBM gép van amiben AMD proci lenne (én 1et sem láttam) ugyanez igaz a csodás Dell-re is. HP-nál ezzel szemben láttam már AMD64-es és Sempronos gépet is.
    Ennek lehet az az oka hogy az Intel pénzeli őket valamennyire, de az is hogy az Intelt még mindig nagyon sok fogyasztó kapcsolja össze a fogyasztással.
    Szerintem jót tenne a piacnak egy kiegyensúlyozottabb verseny.
  • maestro85 #11
    azért a HP+Intelben igaza volt. Az hogy nyitott a HP az AMD felé server szinten az csak a szerver piac, de a desktop PC-knél még mindig több az intel, sajna
  • UnnameD #10
  • arty #9
    mielőtt felveted, hogy AthlonFX után nevezte el az amd párti nvidia a GPUját, elárulom, az is forditva történt :)
  • arty #8
    te ennyire egyszerü lennél??

    az amd első k7 magos processzora simán Athlon volt, az XP bejelentése után a nemlétező reklámbüdzséből az AMDnek ennyire tellett: átkeresztelték AthlonXPre a köv reviziokat ... akkoriban az amdnek nem ment fényesen, ilyen apróságokkal gondolták növelni az eladásokat.

    Az MS AMD pártiságárol ... az AMD x86-64 utasitáskészlete közel két éve létezett, amikor a 64bites win az intel hasonló képességű proceszorát bevárva megjelent.... amd párti, mi?

    Aról nem is beszélve, hogy általában mindig amd processzorokkal kapcsolatos bugokat javitottak később (l2 cache és tsai, orajelkijelzés, NXbit)...

    A mondandód befejező része emlitésre sem méltó, HP+Intel, jah, a hp az elsők közt kezdett opteronra épitani szervereket ... nahagyjuk is inkább ...
  • asysoft #7
    Windowsnál. AMD-nél Extra (Extreme?) Performance.
  • acdc #6
    xp=experience (tapasztalat)
  • asysoft #5
    Nem tudom, mennyire AMD párti az MS. Noha az AMD 64 bites megoldását használja az WinXP x64, de megjelenésével megvárták az Intel 64 bites processzorait. (Az AthlonXP meg a Windows miatt kapta a nevét, mondjuk akkoriban elég nagy XP láz volt, lásd még DetonatorXP:))