Gyurkity Péter

Európai razzia az Intel irodáiban

Európai városokban ismétlődött meg az Intel irodáiban tavaly végrehajtott japán razzia, ám az akció keretein belül ezúttal a vállalathoz közel álló PC-gyártóknál is vizsgálódtak bizonyítékok után kutatva.

A ZDNet beszámolója szerint az Európai Bizottság emberei a helyi szabályozó hivatalok szakértőivel közösen Milánó, Madrid, München valamint az angliai Swinborn városában csaptak le az Intel irodáira, amit hamarosan az Intel szóvivője is megerősített. "A bevett eljárás szerint mindig teljes mértékben együttműködünk a hatóságokkal, és ezt tesszük most is. Biztosak vagyunk abban, hogy üzleti stratégiánk helyes és törvényes elveken nyugszik" - jelentette ki a vállalat szóvivője a hírmagazin kérdésére.

A vizsgálat azonban nemcsak a processzorgyártóra, hanem több neves PC-gyártóra és forgalmazóra is kiterjedt, amelyek közül eddig egyedül a Dell jelezte, hogy a Bracknell városában létesített helységeiket átvizsgálták. "Ezek a vizsgálatok egy folyamatban lévő nyomozás keretein belül indultak meg" - szögezte le az Európai Bizottság egy képviselője. A vizsgálatok irányultságáról, illetve az eddigi eredményekről nem érkezett jelentés, az egyetlen támpontot a brit versenyhivatal helyzetértékelése jelenti, amelyben a gyanús árszabási politikát, illetve egyéb versenyellenes lépéseket említik lehetséges indokként.

Valószínűleg erről van szó, hiszen az AMD mindössze két héttel ezelőtt perelte be vetélytársát, mivel az szerinte tisztességtelen módszerekkel igyekezett háttérbe szorítani a kisebb gyártót. Bár Paul Otellini, az Intel elnök-vezérigazgatója tagadta a vádakat, az AMD igyekezete nem hagyott alább, és a vállalat rövidesen kisebb sikert is elkönyvelhetett, amennyiben a beadványban megnevezett cégek közül harminc köteles előkészíteni a tárgyalásokig az Intellel való kapcsolatukat bizonyító minden iratot és megállapodást.

Nem sokkal ezután az AMD Japánban is pert indított az Intel ellen, és minden valószínűség szerint az európai lépéseket is az ügy folyományaként értékelhetjük. Lassan tehát az egész világra kiterjedő hadjáratról beszélhetünk, bár az még korántsem világos, hogy egy esetleges elmarasztaló ítélet mennyiben rendítheti meg az Intel helyzetét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • whitehawk #13
    Azért a razzia szó kicsit durva.... Szerintem inkább házkutatás. Azért az ugyanaz.

    comet: ha csinálok egy progit a géphez amit csináltam és a másik gépen nem megy olyan jól az sztem nem baj. Szóval csinálhatna az AMD is egy C++ compilert magának. Mivel AMD procikra nincs felkészítve a dolog ezért azon nem képes azt nyújtani. De mint ahogy az Intel chipsetek is pentiumra vannak optimalizálva így ezt is értem. Nem ez a gond. Amúgy pl tudomásom szerint nem generál sokkal jobbat mint a gcc.
  • comet #12
    Részben már bizonyítva van: a technikai jellegű része. Pl az, hogy az Intel c++ compiler-e _diszkriminálja_ az AMD chipeket. A probléma ott kezdődik, hogy ez a c++ compiler gyk. sok piaci szegmensben monopóliummal rendelkezik, ott ahol sok lebegőpontos műveletet kell elvégezni (játékok, renderelés, matematikai szimulációk, stb). Az Intel fordítója simán rosszabban fordítja a cuccot ha AMD procit talál.

    Egyébként ez mondjuk a gcc levlistán évek óta ismert volt. Elég érdekes lett volna, ha nem, mert az durva, hogy az Intel fordítója ha azt mondják neki: legyen ez a cpu Genuine Pentium 4 akkor 2-3x gyorsabb kódot generál ugyanarra az AMD procira, mintha autodetektáláson hagynák. Érdekes.
  • Gregorius #11
    Ez igaz, de ez azért nem Magyarország.
  • Inquisitor #10
    Japánban volt ... meg is lesznek a következményei.
  • TheZsenyka #9
    Amíg meg nem fellebbezett vagy meg nem fellebezhető ítélet nem születik, addig csak szóbeszéd, feltételezés, esetleg gyanú, hogy ki, mikor, hol és mit csinált. Emberek sok mindent gondoltak, feltételeztek, gyanítottak a történelem során. Meglepne, ha nem történnének versenypiaci törvényszegések minden létező üzleti résztvevő részéről. A kérdés csak az: lehet-e bizonyítani? És ha per lesz belőle? Elhúzódik évekig. Mire bármiféle használható konklúziót ér el a jogi csűrés-csavarás, addigra ember jár a Marson.
  • arty #8
    azért gondolom illuzioid nincsenek ;) függetlenül a kimeneteltől ....
  • blackeagle #7
    Persze az is csak véletlen volt ,hogy a nagy asus is csak tiszta fehér kartondobozba csomagolta anno az athlonokhoz az alaplapot. Az intelhez meg persze hiperszines ,fullosrajzos doboz járt. Pedig szerintem az asusnak nem kellett volna félnie ,hogy mit szól az intel hozzá. Sőt semmi köze nincs hozzá ,mégis valamiért igy alakult.
  • Cicero #6
    :::D:DD
  • ZaJanga #5
    igen
    persze
    ...
  • TheZsenyka #4
    Még semmi sincsen bizonyítva.