Berta Sándor

Beperelte az Intelt az AMD

A piaci versenyre vonatkozó jogszabályok megsértésével vádolja konkurensét az Advanced Micro Devices. A beadványt tegnap nyújtotta be a cég a delaware-i szövetségi bíróságon.

A dokumentumban az AMD azzal vádolta meg az Intelt, hogy az illegális módszereket alkalmaz azért, hogy így érje el, a vásárlók ne AMD termékeket vásároljanak, és a világ legnagyobb processzorgyártója ráadásul még illegális javadalmazásokat is fizet különböző cégeknek - állítja az AMD. Az AMD szerint az Intel törvénytelen módszerekkel kényszerítette a számítógépgyártókat és -forgalmazókat, így érte el és tartja fenn monopolhelyzetét. A beadványban a társaság összesen 38 ilyen megzsarolt céget nevez meg.

A cég jogászai a 48 oldalas dokumentumban főleg az Intel ellen Japánban folytatott hasonló versenypiaci eljárás tényeit említik meg példaként. A Felkelő Nap országában az Intel korábban komoly figyelmeztetést kapott a helyi Kereskedelmi Bizottságtól. A testület ugyanis kiderítette, hogy az országban - az Európai Unióhoz hasonlóan - az Intel jelentős árengedményt ígért azoknak a cégeknek, amelyek az ő termékeit vásárolják meg az AMD és a Transmeta processzorai helyett, illetve nem alkalmaznak ilyen CPU-kat az ő termékei mellett.

Hector Ruiz, az AMD elnöke bizakodó a per végkimenetelét tekintve és a vezetőt a perben az Intel több ügyfele és partnercége is a támogatásáról biztosította. Az eljárás egyedülálló lesz abban a tekintetben, hogy a bíróság meg fogja vizsgálni az Intel által kilenc nagy és tizenhét kisebb számítógépgyártó és -forgalmazó céggel kötött titkos megállapodásokat is. A vállalatok között van a Dell, az IBM, a Hewlett-Packard, a Sony, a Toshiba és a Gateway is. Az AMD ezenkívül betekintést akar nyerni az Intel és az ügyfelei közötti levelezésekbe is, hogy így derüljön fény a szerződésekben nem rögzített különmegállapodásokra is.

Tom Beerman, az Intel szóvivője elmondta, hogy ugyan még nem kapták meg a beadványt, de a munkájukat mindig tisztességes módon és a hatályos törvényeket betartva végezték. Közlése szerint a cégnél a PC-gyártókkal és -forgalmazókkal kötött különmegállapodásokból soha nem csináltak titkot és ezeket soha nem titkolták el senki előtt sem. Mindenesetre az biztos, hogy a per, amennyiben az AMD nyer, alapvetően megváltoztathatja a számítógéppiacot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • droland #81
    De ezt már elmondtam... ha ÉRDEMES lesz cserélnem (jelenleg ez a 3ghz nem tudom mennyi ideig elég - a 4ghz "seria" úgy is még irreálisan drágább), MINDENKÉPP dual magos procit veszek. Semmi kedvem nincs egy esetleg proci "ölő" program mellett kakilni vagy nézni a tv-t, közben mást is szeretnék csinálni.

    TISZTÁBAN vagyok vele, hogy többszálú OS esetén minden proc képes több szálat futtatni. DE NEKEM NE MONDJA SENKI, HOGY MINDEGY HOGY HOGYAN!

    Azt is leírtam már, hogy dualmagos procit majd ha veszek, akkor lehet hogy AMD lesz, lehet hogy INTEL. Nem tudom most még!

    Azt az egyet hiányolom az AMD-től, hogy egy HT "hasonló" dolgot...

    (nem a "hyper transfer", mert az amd ezzel DIREKT játszik a betűkkel -HT- és adott esetben egy "gyanútlan" felhasználót átvág. EZ TÉNY!!!!)

    ...és adott esetben jóval olcsóbb lesz hasonló teljesítmény mellett, akkor mindenképp AMD lesz.

    De ha lesz egyforma két magos proci, nagyjából egyáron, hasonló teljesítmény mellett, akkor ne mondja nekem senki, hogy NE a +2 virt. magos megoldást vegyem meg.
  • droland #80
    "Tudatlan szegény. Intelnek ilyenekre van szüksége."

    Tehát akkor az Intel proci az egy rakás szar. Az intel az csak lassú lehet. Teljesen inkompatibilis és teljesen instabill gyenge.

    Szólok ha észrevettem.

    UI: Az AMD is jó, de én pl. nem mondom a másikra, hogy szar! Pedig mondhatnám, hogy egy DVD shrink+4x dvd írás+skype mellett akad a source a ht hiánya miatt !OS! szinten, de hagyjuk mert úgy sem lehet meggyőzni, és most szerinted(tetek) úgy is hülyeséget mondtam, mert egy szar alak vagyok, mert van egy Intelem.

    Bocs...
  • Zsoldos #79
    2 gepet vettem az elmult fel evben, az egyikben az alaplap fustolt el, a masikban a processzor. (intel chipset, intel p4 3.2-es proci) Asusos elore szerelt cucc volt.
    A stabilitassal is gondok voltak az egyiknel.

    Tudom nem eleg nagyszamu a minta, nemis azt mondom, hogy szarok, de semmivel nem jobbak mint a konkurencia. Ha peched van ugyanugy lehalnak. Ugy viselkedik egyket fanatikus, mintha vmi isteni torhetetlen adomany lenne az intel.. Pedig azon kivul hogy lassabbak es forrobbak semmivel nem megbizhatobbak.
  • dez #78
    Nahh, azoknak, akik azt állítják, a "fair-play" elvárása (pl. a tröszt-ellenes törvények betartása és betartatása) idealista álmodozás: kénytelen kormányával együtt lemondani a román kormányfő, mert meghiúsult az EU által követelt igazságügyi reform, ami (többek között, de kiemelt fontossággal) az illegális versenyellenes magatartás hatékonyabb szankcionálását célozná. Ezzel valószínű a 2007-es EU-csatlakozást is bukják.
  • dez #77
    De még mindíg nem tudjuk, miféle problémákról van szó a mai napig. Bár én csak 5 AMD-s gépet raktam össze magamnak az elmúlt években, de nem volt velük semmi gondom. Na jó, egy korábbi VIA-ssal volt valami bibi, de megszűnt a 4in1 nevezetű (akkor még így hívták) driverük telepítésével.
  • DJTomy #76
    Az AMD-s problémákat a mai napig tapasztalom, kivéve a hővédelmet amit ügyesen megoldottak!Az Intelről annyit hogy 64 bites 3,8GHz/800Fsb/2Mb Cache a gyári hűtővel frankón megdolgoztatva 48-54 fokos volt maximum!(szerintem ez elég király):)A héten tesztelek egy Intel955-ös alaplapot amire nagyon kíváncsi vagyok mit fog kihozni!De az előző írásomban írtam hohy kinem a pap kinek a papné tehát ha valakinek bejön az amd akkor áldásom rá, de eddig engem nem tudott meggyőzni!(pedig már vagy 1000-1200 asztali gépet összeraktam legalább)Napá, legyetek jók!:)
  • dez #75
    De hány évvel ezelőtti tapasztalat ez? Mert az igaz, hogy néhány évvel ezelőtt előfordultak még stabilitási gondok (de ez nem a proci hibája volt, hanem az olcsó chipseteké), meg a hővédelem is hiányos volt. De ez már a multé! Sőt, most pl. az Intel Prescottjai gyengélkednek.
  • BiroAndras #74
    Nálunk a hardveres srác meg nem hajlandó Intel-t venni. Pedig ő az a fajta, aki csak minőségi cuccokat vesz. És a gépek nem kis vacak irodai cuccok, mivel játékokat fejlesztünk rajtuk.
    Egyébként a procitól függ a legkevésbbé, hogy mennyi baj van egy géppel, a többi alkatrész meg kb. ugyanaz. A teljesítmény és ár szempontjából meg az AMD jobb valamivel.
  • DJTomy #73
    Hali!Ezeket nem csak előadom hanaem ez több éves tapasztalat!Az egyszer igaz hogy kinek a pap kinek a papné, engem eddig nem győzött meg az AMD az egyszer biztos!
  • dez #72
    Pedig - mint a mellékelt ábra mutatja - nagyon úgy adja elő, mintha nagyon jól informált lenne. Vajon igazat ír?