Berta Sándor

AMD vs. Intel - megvan az AMD első részsikere

A bíróság döntésének értelmében a vállalat beadványában megnevezett cégek közül harminc köteles előkészíteni a tárgyalásokig az Intellel való kapcsolatukat bizonyító minden iratot és megállapodást.

Az ügyben eljáró delaware-i kerületi bíróság elfogadta az AMD egyik érvelését. Mint ismeretes, az AMD a múlt héten beperelte az Intelt, mondván a konkurens cég visszaélt a pozíciójával és megsértette a piaci versenyről szóló jogszabályokat azáltal, hogy arra kényszerítette a számítógép-gyártókat és számítástechnikai kereskedőket, hogy ne építsenek, illetve ne forgalmazzanak az AMD processzoraival ellátott számítógépeket. Hasonló beadvány már érkezett korábban a japán hatóságokhoz is és a per megkezdése után AMD is támadást indított az Intel ellen az ázsiai országban.

Az ügyben bekövetkezett új fejlemények szerint a delaware-i bíróság döntése értelmében az AMD beadványában megnevezett cégek kötelesek lesznek a processzorgyártó képviselőinek a következő hónapokban betekintést nyújtani az Intellel kötött szerződéseikbe.

Az AMD a határozaton felbuzdulva már levelet is küldött a 32 cégnek, amelyben felhívta figyelmüket arra, hogy mielőbb keressék és készítsék elő a megfelelő dokumentumokat, vigyázzanak rájuk és azokat "még véletlenül se veszítsék el vagy semmisítsék meg". A levelekre tizennégy vállalat már reagált is és tíz közülük jelezte: kész együttműködni az AMD-vel. A tíz cég név szerint az Acer, a Gateway, a Lenovo Group, a NEC Computers International, a Rackable Systems, a Sony és a Sony Electronics, valamint a Sun Microsystems, illetve a disztribútorok közül a Tech Data, valamint a kereskedők közül a Best Buy és a Circuit City Stores.

A Toshiba megkapta ugyan a levelet, de mindennemű, az AMD-vel való együttműködéstől elzárkózik. Nem reagált eddig az értesítésre az Averatec, a Fujitsu, a Fujitsu-Siemens Computers, a Hewlett-Packard, az IBM, a NEC, a Supermicro, valamint a disztribútorok közül az ASI, az Avnet, az Ingram Micro, a Supercom és a Synnex, illetve a kereskedők közül az Aldi, a Mediamarkt, az Office Depot, a Vobis, a Dixons Group PLC és a Fry's Electronics.

A bíróság döntése értelmében ugyanakkor a megfelelő dokumentumokat mindegyik cégnek elő kell készítenie, függetlenül attól, hogy együtt akar-e működni az ügyben az AMD-vel vagy sem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TommyGun #16
    Hajrá hajrá....mostmár az intelre is ráfér egy jónagy pofánbaszás...MS folyamatosan kapja intel papi se maradjon ki a szórásból...
    Mellesleg tetvesség is amit csinálnak...
    Velünk cseszik ki az intel hogy jól megtömhesse a zsebeit...nomeg főleg azokkal akik nem értenek hozzá és csak azért vesz intelt mert nem árulnak AMD-t közel s távol tőle mert ezekl a tetvek lefiozetnek mindenkit...röhej
    Annyira elegem van már ebből a tetve piacgazdaságból....meg a politikából is...cirkusz az egész....annyira szánalmas
  • FTeR #15
    mi a különbség a NEC Computers és a NEC között?
    egyik együtműködéséről biztosította az AMDt, míg a másik nem reagált.
  • Keldor #14
    jeje csak igy továbbb AMD
  • melondinnye #13
    Azt is nézd meg, hogy milyen architekturális és teljesítménybeli különbségek vannak a két gyártó kétmagos procijai között... Anandtech link
  • asysoft #12
    Gondolom ehhez az is közrejátszik, hogy az AMD-nek jóval kissebb a gyártókapacitása, meg a nagy mag miatt a kihozatali arány sem lehet olyan fényes... Mindenesetre tényleg piszkosul drága az X2 (még az Intelhez képest is), de általában nem ez a jellemző, sőt...
  • nenad #11
    de ettol fuggetlenul en is az AMDnek drukkolok.
  • nenad #10
    mondjuk attol tartok ez nem igy lenne, ha pl megnezed az amd uj procijait, a ketmagosakat, irto dragak, mig az intel ketmagosa majdhogynem nagysagrendel olcsobb.
  • asysoft #9
    Jah, s tudtommal tervezik egy 3. gyár felépítését-szintén Drezdában. Ha az AMD megnyerné a pert, komolyabban beindulna a verseny, s ez csak nekünk lenne jó...
  • Rex27 #8
    Szerintem is győzzön a jobbik (processzor), tehát az AMD, mert akárhány számítástechnikus, vagy laikus ismerősömet kérdezem mindenki rühelli az egyre drágább és egyre szarabb minőségű intel rocesszorokat, amik a strapákat is alig bírják. (Ez mellesleg a saját véleményem is)
  • AL7 #7
    Az AMD-nek egy baja van... így is kicsi a gyártókapacitása, ami jelenleg az elterjedésének egyik fő akadálya. Talán jövőre, ha beindul az új gyár. Szerintem az AMD most már erre gyúr. Én drukkolok nekik :D Viszont azt is fenttartom, hogy győzzön a jobbik! (És itt a processzorokra gondolok, nem a pénzügyi háttérre!)