SG.hu·

A biometriai igazolványokról tárgyal a brit alsóház

Sikerrel vette az első parlamenti akadályt az új brit biometriai adatokkal ellátott személyi igazolványról szóló előterjesztés. Hétfőn késő este a brit alsóház nagy többséggel elfogadta a Tony Blair kormánya által az új okmányok bevezetéséről beterjesztett javaslatot.

A brit kormány álláspontja szerint az új igazolványok a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harcban jelentetnek majd nagy segítséget. Nagy-Britanniában egyébként jelenleg nem kötelező a személyi igazolványok kiváltása. Az új brit belügyminiszter, Charles Clarke kijelentette, hogy az új okmányok nem fogják korlátozni a brit állampolgárok szabadságjogait. Nagy-Britanniában a politikus szavaival élve, soha, semmilyen körülmények között nem lesz "Nagy Testvér-társadalom" vagy "rendőrállam".

A tervezetet kritizáló szakemberek azonban mégis ettől tartanak a leginkább. Paul Wilkinson professzor, brit terrorellenes szakértő már a kormányjavaslat napvilágra kerülésekor kételkedett abban, hogy a biometriai információkkal ellátott személyi igazolványoknak lenne bármilyen gyakorlati haszna is. A professzor példaként említette, hogy a 2001. szeptember 11-ei merényletek elkövetőinek többsége is a saját nevén, a saját papírjaival utazott be az Egyesült Államokba.

Az alsóháznak a javaslatról szóló első ülésekor néhány munkáspárti és konzervatív képviselő ugyan egy közös beadványt terjesztett elő, amellyel megpróbálták megakadályozni a kormányjavaslat elfogadását, ám tervük kudarcba fulladt, mivel előterjesztésük napirendre sem került. A törvénytervezetről még egyszer tárgyalnia kell majd a brit alsóháznak, mielőtt a felsőház, a Lordok Háza elé kerülne az ügy.

Nagy-Britanniában az 1900-es évek közepéig érvénybe volt egy, a "kötelező személyi okmányokról és a hatóságoknál való jelentkezésekről" szóló törvény, azonban ezt Winston Churchill miniszterelnök a második világháború után röviddel eltörölte. Az új, immár biometriai adatokkal is ellátott személyi igazolványokat 2008-tól kapják meg a brit állampolgárok, annak ellenére, hogy számos kérdés, például, hogy kik és milyen mértében férhetnek hozzá az így összegyűjtött adatokhoz, még megválaszolatlan.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© citkar2004. 12. 22.. 19:42||#2
ezentul meglátják a kártyát egy terroristánál s azt látják xy fahhalalhh akárki,te rajta vagy a listán,terrorista vagy:o)
mert bizonyára nem fog magának hamisítani:o)

ha jól értem nem volt személyijük?elloptál egy autót vkitöl akazonos nemû s korú mint te,akkor ha megállít a rendõr honnan tudja h nem a tied? mert mondjuk nincs nálad smemi más papír,véletlenül jogsid sincs itt...ezért nem fognak elhurcolni:o)
© [HUN]PAStheLoD2004. 12. 21.. 20:14||#1
A terrorizmus és a szervezett bûnözés eddig is tökéletes másolatokat tudott csinálni , mert beszerveztek pár gyenge láncszemet .. és már nem is olcsó utánzatokat használtak, hanem az eredetieket .. csak épp 2 volt belõle .. vagy esetleg több ... ennek ellenére támogatom , mert ahogy egyre többen leszünk és egyre többet utazgatunk a földön, egyre nehezebb lesz "szûrni" ...