Gyurkity Péter

Új technológiákon dolgozik az AMD és az IBM

A két vállalat a napokban egészen 2011-ig meghosszabbította együttműködési megállapodását, amely így minden valószínűség szerint a 32 és 22 nanométeres gyártástechnológiára is kiterjed.

A szerződés meghosszabbításáról az X-bit Labs számolt be, hangsúlyozva, hogy egyelőre semmilyen részlet nem ismert, mindössze a megújult dátumot vehetjük biztosra. Értesülésük szerint Craig Sander, a fejlesztésért felelős alelnök kijelentette, hogy a vállalat szakemberei az IBM mérnökeivel közösen dolgoznak majd az új technológiákon, jóval azelőtt, hogy azok megjelennének a kereskedelmi forgalomban. Sander egyben emlékeztetett arra, hogy a Nagy Kék eddig is nagy segítségére volt a processzorgyártónak, és többek között a 90 nanométeres technológiára való átállásban is jelentő szerepet játszott.

Minden bizonnyal ezzel függ össze, hogy az AMD Jeff Verheult bízta meg a processzortervezéssel kapcsolatos munkálatok vezetésével. A vállalat hivatalos közleménye szerint Verheul feladata lesz az útitervek összeállítása, az új megoldások kifejlesztésének felügyelete, illetve a vásárlói igények nyomon követése. A szakember kinevezése nem véletlen: Verheul 25 sikeres évet tudhat maga mögött az IBM alkalmazásában, ahol legutóbb az Engineering and Technology Services üzletágat vezette.

A processzorgyártóhoz kapcsolódó hír, hogy új taggal bővült a Mobil Athlon 64 chipek családja. A jövevény nem más, mint az Athlon 64 4000+, amely teljesítményével egy csapásra a termékvonal legjobbjává vált. A vállalat ígérete szerint a processzor bemutatkozása lehetővé teszi, hogy a noteszgépek gyártói felkészüljenek az ikermagos Athlon 64 X2 chipek fogadásra, és ezzel egy új, játékosoknak szánt platform kidolgozására. A Mobil Athlon 64 processzor jelenleg hat változatban kapható, ezek sorrendben: 4000+, 3700+, 3400+, 3200+, 3000+ és 2800+. Áruk ezer darabos rendelés esetén 126 dollártól 382 dollárig terjed, ami nem nevezhető különösebben drágának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #5
    Ha egyszerűen összemegy a mag, akkor az össz. hőtermelés kevesebb is lehet, mert alacsonyabb feszen is működik. Így vált lehetségessé a duplamag is (a méretcsökkenésen kívül).
  • Gabest #4
    "Kisebb csíkszélesség kisebb hőtermeléssel jár."

    Ez persze a gyakorlatban annyit jelent, hogy ugyanarra a helyre több tranzisztor kerül, és még jobban melegszik.
  • Caro #3
    Kisebb csíkszélesség kisebb hőtermeléssel jár.
    Jó hogy még tudják csökkenteni :)
    Egyébként meg most csak egy laza vonással megduplázták az elérhető órajelet. Olyan szilícium-germánium lapokat hoztak létre, amiknek az elektronmozgékonysága duplája a mostaniaknak.
  • tehen_m #2
    62watt 4000+ ...
  • [NST]Cifu #1
    A vállalat ígérete szerint a processzor bemutatkozása lehetővé teszi, hogy a noteszgépek gyártói felkészüljenek az ikermagos Athlon 64 X2 chipek fogadásra, és ezzel egy új, játékosoknak szánt platform kidolgozására.

    Hordozható atomerőmvet is adnak mellé, hogy biztosítva legyen az áramellátása?