Gyurkity Péter

Egy hét múlva jön az Athlon 64 X2

Alig néhány héttel az ikermagos Opteronok piacra dobása után az AMD megerősítette, hogy elkészült legújabb asztali processzorával, amely május 31-én, a tajvani Computex kiállítás első napján mutatkozik be a nagyérdemű előtt.

Bár a processzorgyártó még nem tett közzé hivatalos közleményt a megjelenés pontos időpontjáról, az InfoWorld magazin érdeklődésére adott válaszában a vállalat szóvivője kijelentette, hogy az Athlon 64 X2 a hónap utolsó napján várható. A hír jelzés értékű, ugyanis az elmúlt években az AMD több alkalommal is a Computex alatt mutatta be új processzorát, és amennyiben tartják magukat az eddigi szokáshoz, a rendezvény kezdetére már alaplapok is társulnak majd az új processzorhoz.

A jelek szerint tehát a vállalat tartani tudja a korábbi ütemtervet, hiszen az AMD weboldalán korábban mindössze annyit árultak el a várva várt processzorról, hogy az első példányok valamikor júniusban kerülnek a boltokba. Mi több, az utóbbi hetekben némi sietséget figyelhettünk meg a vállalat háza táján, ami nem csoda, hiszen az Intel már a hónap közepén piacra dobta saját ikermagos megoldását. A kedvezőtlen fejlemény ellensúlyozására az AMD május 9-én feloldotta az új processzorok teljesítményével kapcsolatos titoktartási kötelezettséget, így a teszteléssel foglalkozó weboldalakon - mint például az Anandtech, a Tomshardware vagy a HardOCP - rövidesen megjelentek az első összehasonlítások.




Az eredmény magáért beszél: az AMD jelentős előnyre tett szert vetélytársával szemben, és az új ikermagos Athlon 64 processzorok erősebbnek bizonyultak inteles kihívóikkal szemben. Az Anandtech tesztjében az Athlon 64 X2 4800+ (2,4 GHz) kelt birokra az Intel Pentium D 840 jelzésű, 3,2 GHz-es chipjével szemben. A versenyből egyértelműen az AMD fejlesztése került ki győztesként, de megjegyzendő, hogy a processzor csaknem kétszeres ára (1001 dollár 530 dollárral szemben) jócskán csökkenti a győzelem értékét, még akkor is, ha a nagyobb teljesítményt alacsonyabb fogyasztás mellett érte el az AMD üdvöskéje.

Néhány esetben még a 2,2 GHz-es valós órajelen futó Athlon 64 X2 4200+ is jobban teljesített inteles vetélytársánál, így nem csoda, hogy sokan máris az AMD-t tekintik győztesnek. Az ikermagos processzorok piacáért folytatott harc azonban még csak most kezdődik, és biztosra vehetjük, hogy a kisebb kudarc ellenére az Intel igen fontos szerepet játszik ezek elterjedésében. A Computex 2005. május 31-én kezdődik, és a kiállításon részt vevő gyártók öt napon keresztül várják az érdeklődőket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • irkab1rka #37
    "egy ilyen egyprogramfuttatasa tesz mennyiben szamit barmit is egy tobbmagos processzor teszt eseteben?"

    eh, hát nem látod? Az egyik mag futatta a HL2-t a másik a doom3-at :))

    :LOL:
  • irkab1rka #36
    "Az lenne az igaz, ha kijönne egy Cell-re optimalizált Win verzió!"

    :)

    nem csoda, hogy public enemy a nicked :)))
  • irkab1rka #35
    "gy a processzor csaknem kétszeres ára (1001 dollár 530 dollárral szemben) j"

    az 200eHUF. namost aki ennyiért vesz procit, az nem fogja a doom3-t vagy a hl2-t futtatni a szerveroomban .)

    igazam van, vagy igazam van? :)
  • dez #34
    [hibernátorból :) ]
  • dez #33
    Ez még elmegy úgy 2-4 magig, de olyan 8 körül már ideje lesz kezdeni szállingózi (nagyobb számban) a multithread-es programoknak, játékoknak... ;)
  • dez #32
    Hát te meg milyen hibernálókabinból léptél ki most?

    Írd be egy keresőbe: IPC. Az Instruction Per Clock rövidítése. Azt jelenti, átlagosan hány utasítást dolgoz fel az adott proci egy órajel ciklus alatt. Az AMD többet, mint az Intel, ezért az AMD alacsonyabb órajelen is ugyanannyit dolgoz fel. Érthető?

    (A modellszám nagyjából azt mutatja, egy P4 milyen órajelen hozná azt a teljesítményt.)
  • fflx #31
    nem lehet, hogy eddig azert nem futtatal egyszerre tobb dolgot mert egesz egyszeruen meghalt tole a gep??? azert lehetseges am, hogy az emberek szeretnenek egyszerre tobb programot futtatgatni megis. en pl winampot szoktam, de csak azert mert az nem viszi el a procit, na meg a skype, az se nagyon de kitudja. meg ugye ott van a viruskereso, meg a sok egyeb szir-szar, ami nem viszi a procit. de kitudja, lehet majd lesznek olyan hasznos dolgok amik kell, hogy fussanak es elviszik a procit is es megis akarunk kozben mondjuk jatszani.
  • [NST]Cifu #30
    1.: Egy átlag felhasználót ez a probléma aligha érint.
    2.: Videotömörítésnél is ott van az a probléma, hogy azonos memóriát (ill. adott esetben winyót) használ.
    3.: Ha meg komolyan gondolja a dolgot, akkor jelenleg az egy ill. kétmagos rendszer árkülönbözetéből már csaknem kijön egy második gép, amelyen teljesen függetlenül mehet a videótömörítés...
  • Tpe #29
    Az lenne az igaz, ha kijönne egy Cell-re optimalizált Win verzió!
  • Hedgehunter #28
    Sajnos ez a ketmagos megoldas hamarabb el fogja erni a korlatait mint az egymagos megoldasok.... 2 even belul jon majd a 4 magos akkor csere minden megint.......