Gyurkity Péter

Megjelent az olcsó ikermagos Athlon

A korábbi híresztelésnek megfelelően az AMD piacra dobta az eddigieknél olcsóbb és alacsonyabb teljesítményű ikermagos processzorát, amely eséllyel pályázhat a piac meghódítására.

Az Athlon 64 X2 3800+ jelölésű chip esetében mindkét processzormag 2 GHz-es órajelen fut, és egyenként 512 kB másodszintű gyorsítárra támaszkodnak feladataik végrehajtásában. Ezer darabos megrendelés esetén a processzor 354 dollárba, azaz mintegy 70 ezer forintba kerül, ami már közelít az emberinek nevezhető árszinthez. Természetesen az alacsonyabb árral kompromisszumot vagyunk kénytelenek kötni: a processzor nyilvánvalóvan nem nyújt ugyanolyan teljesítményt, mint a drágább példányok, ám az sem valószínű, hogy a 200 MHz-es különbség rendkívül nagy eltérést eredményezne. Az Athlon 64 X2 4200+ például 2,2 GHz-en fut, és meglehetősen jól teljesített a teszteken, megelőzve a rivális processzorokat. Nem kell tehát féltenünk a kisebb testvért, hiszen ennek teljesítménye nem maradhat el túlságosan az elődöktől.


Felmerül viszont a kérdés, hogy az AMD vajon mennyiben tudja majd meghódítani a piacot az ikermagos chipekkel, és belátható időn belül váltásra késztetheti-e a vásárlók többségét? Ezen a téren némileg könnyebb dolga van, mint nagy riválisának, hiszen az X2 chipek erőfölénye megkérdőjelezhetetlen, mindössze az ár jelent visszafogó tényezőt. Bár a 64 bites Sempronok megjelenésével megvalósulni látszik az eredeti terv, vagyis a 64 bites platform elterjedése, ám ez még nem jelenti automatikusan az ikermagos chipek elfogadását, főleg nem az asztali számítógépek piacán.

Itt ugyanis jelenleg a hagyományos felépítésű Athlon 64 számít slágerterméknek, bár sokan még mindig indokolatlannak tartják a váltást, és ragaszkodnak az előző generációhoz. A teljesítmény szempontjából érthető is a tartózkodás, hiszen az olcsóbb változatok - a szűkös szoftveres támogatottság miatt - nem jelentenek akkora ugrást elődeikhez képest. A váltásban inkább egyéb tényezők - Cool'n'Quiet, No Execute, hővédelem - játszhatnak döntő szerepet, hiszen ebből a szempontból az Athlon 64 gyakorlatilag az előző generáció hiányosságait pótolja.

Midenesetre az árak fokozatosan süllyednek: a Cnet értesülése szerint az AMD éppen a mai napon tervez újabb árcsökkentést, ami szintén hozzájárulhat a forgalom fellendüléséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)