SG.hu·

Elutasították az iPod-szabadalom bejegyzését

Az Apple nem tudta elfogadtatni az amerikai szabadalmi hivatallal az iPod interfész bejegyzésére irányuló kérelmét, mivel a Microsoft egyik szakembere már korábban hasonló eljárást dolgozott ki.

A vállalat korábban benyújtott kérelmében Steve Jobs vezérigazgató és Jeff Robin alelnök szerepeltek az interfész fő kidolgozóiként - adja hírül a Top Tech News. Nem véletlenül, hiszen Robbins korábban a Casady & Greene nevű szoftvercégnél dolgozott, amely annak idején kifejlesztette az Apple által felvásárolt szoftvert. A lejátszó nagy sikere láttán a vállalat szabadalomhoz kívánta kötni az interfészt, ám kudarcot vallott, mivel a szabadalmi hivatal elutasította kérelmét.


Az egyik első iPod

A hivatal indoklása szerint John Platt, a Microsoft Research szakembere már 2002-ben benyújtotta kérelmét, amely médiafájlokból álló lista generálására vonatkozott. Ezzel mintegy öt hónappal előzte meg az Apple vezetését, amely még abban az évben szerette volna szabadalmaztatni az iPod többfunkciós gombját. Michael Gartenberg, a Jupiter Research elemzője egyértelmű kudarcnak nevezte az elutasítást, ám biztos abban, hogy az Apple némi módosítást követően újra megpróbálkozik a szabadalmaztatással. Nem lenne meglepő, mert nyilvánvaló, hogy a vállalat szeretné házon belül tartani a növekvő bevételeket.

Bevételek márpedig vannak: a napokban arról számolhattunk be, hogy a lejátszó Japánban röviddel bemutatkozása után máris nagy sikert aratott, és négy nap alatt nem kevesebb, mint egymillió dalt adtak el. A lejátszó ráadásul jelentős részt vállalt az Apple bevételeiből, a legutóbbi pénzügyi jelentésben a számítógépek területén 35%-os, az MP3-lejátszók területén viszont 616%-os növekedésről, és összesen 6 155 000 iPod-lejátszó értékesítéséről számoltak be. Az Apple magyarországi részlege szintén elégedett a mutatókkal: az iPodból csak márciusban ezer darabot értékesítettek és ezt a havi eladási szintet az év további hónapjaiban is szeretnék megtartani.

Érthető a vállalat igyekezete, ám a jelek szerint ez nem elegendő, és bár közvetlen veszély nem fenyeget, várhatóan tovább próbálkoznak majd a szabadalmaztatással.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© pemga2005. 08. 12.. 16:44||#9
Az kicsit megvezetõ cikk volt, a smilie-k továbbítását akarták levédeni (ami úgyszintén hülyeség, de az csak tervezet 😊). Ezek már meglévõ patentek, ha jól tudom US-ben 20 évig kapnak védelmet, hacsak valakinek nincs sok pénze és bíróságon bebizonyítja, hogy õ már elõtte is használta.
© atlagember2005. 08. 12.. 16:06||#8
Hát ezek nem normálisak. Ha jól tudom elvileg csak olyan dolog védethetõ le, ami teljesen újszerû, márpedig ha kis átdolgozással újra benyújtjhák, úgy ezt a feltételt nem fogják kielégíteni. Bár szerintem a szabadalmi hivatal is túl enyhén mûködik az utóbbi idõben, és olyan szarokat is hajlandó levédeni, amit már nem lehetne. Valahol azt olvastam, hogy az ms a smileokat is le akarja védetni. Ha ez magvalósúl annyi.
Bár én meg le fogom védetni a pont, pont vesszõcske kezdetû rajzot, mert mosat már kb itt tart a szabadalmi hivatal szellemi szintje.
© pemga2005. 08. 12.. 13:32||#7
Na, megvannak:

A "playlist" van levédve:
Pantent
Szokásosan a patentek hülye nyelvén van megfogalmazva, a lényege, hogy bármilyen média (könyv, film, zene, kép) meta-adataiból (szerzõ, album, cím, stb.) alapján egy hierarhikus listát állít össze (amiben sulyozni, keresni, rendezni, szûrni, lementeni stb. lehet). Amennyire én látom a kongresszusi könyvtár katalógus-rendszere is belefér ebbe 😊. (Legalábbis sehol nem korlátozták elektronikus eszközökre.)

A gomb az Apple patentje:

Method and apparatus for use of rotational user inputs
Method and apparatus for accelerated scrolling
© LaPalma2005. 08. 12.. 13:26||#6
a kezelõfelületet szerették volna levédetni, bár az lett volna az igazi, ha ez a cikkbõl egyértelmûen kiderül
© pemga2005. 08. 12.. 13:09||#5
Hmm, most az MS fel fogja keresni az Apple-t, hiszen használja az õ patentjét... Érdekes, hogy emlékeztek rá, ez eléggé szokatlan a szabványügyi hivataltól (rengeteg duplikált bejegyzés van).

A patentre tényleg jó lenne egy link, így szám nélkül elég nehéz megtalálni pontosan mirõl is van szó. Az eredeti cikk is csak annyit mond, hogy 2002 májusban jegyezték be...
© strogg2005. 08. 12.. 11:28||#4
jo lenne végre átdolgoni az amcsiknak rendesen azt a szabadalmi rendszert, mert magukkal, és a világgal baxnak ki.

Azért nevetséges, hogy minden xart le lehet védetni. Ideje lenne már tényleg arra koncentrálni ami tényleg fontos. Vagy ok, védessenek le mindent, de licensz díjjat csak meghatározott irányú fejlesztésekre szabadalamak után lehessen kérni.
© DWz2005. 08. 12.. 10:32||#3
Sztem a kinezetet akarja. Most volt valami kinai ceg, ami pont olyat csinalt, mint az ipod shuffle, aztan gondolom apple nem orult. 😉
© TH4482005. 08. 12.. 10:11||#2
Most nem értem teljesen. Mit akartak levédetni?
A gombot? Vagy áttöltõ interface-t, vagy mi a tökömet?
Márcsak mert iPod is csak 1 mp3 player, abból meg van tengernyi. Úh nem értem miért ez a nagy felhajtás...
© TommyC2005. 08. 12.. 09:47||#1
ehh..kár...