Berta Sándor

Visszavonta kijelentését Steve Ballmer

Az amerikai vállalat éppen a Hágában tartózkodó első embere az újságíróknak elmondta, hogy "Ugyan nem tudja pontosan szóról-szóra visszaidézni ominózus kijelentését, ám, amit mondott azt biztosan félreértették, és rosszul esett az illető személyeknek."

Kénytelen volt visszavonni tegnap tett az Apple iPod készülékek tulajdonosaira vonatkozó mondatát a Microsoft elnöke. Mint ismeretes, Steve Ballmer korábban még azt nyilatkozta, hogy: "az iPod-készülékeken lévő legtöbb zeneszám lopott és emiatt ezeknek a lejátszóknak a tulajdonosai zenekalózok". A redmondi cég vezetője hozzátette azt is, hogy hasonló esetek azonban a Windows operációs rendszereken nem fordulhatnak elő, mivel a Microsoft egy működő digitális másolásvédelmi technológiát (DRM) fejlesztett ki.

Az amerikai konszern első emberének kijelentései - amint az várható is volt - óriási vihart kavartak az Apple közösségében. Alig néhány órán belül több iPod-tulajdonos is felháborodottan tiltakozott az internetes oldalakon és fórumokon a minősíthetetlen hangvétel miatt. Egyikük szerint szégyen és gyalázat, hogy Steve Ballmernek odáig kellett süllyednie, hogy megtámadja az Apple-t. Egy másik felhasználó a Microsoft elnökének vádjaira csak annyit mondott: "gyerekes". Egy harmadik hozzászóló nem kesergett, inkább megköszönte a mondatokat és kijelentette: a negatív kritika is az Apple malmára hajtja a vizet.

Ballmer egyébként hágai útja során az újságírók kérdésére hivatalosan is megerősítette, hogy a Windows XP utódjának szánt Longhorn operációs rendszer 2006-ban fog megjelenni. Mindez azt is jelentheti, hogy a szoftver csupán 2006 december 31-én kerül a boltokba. A Microsoft elnök néhány részletett is elárult a fejlesztési munkákról. Ezek szerint például az úgynevezett hiba-visszajelző rendszert a jövőben arra is fel fogják használni, hogy összegyűjtsék a felhasználók általános véleményét is. Ezen kívül dolgoznak olyan számítógépek kifejlesztésén is, amelyek egy biztonsági rés érzékelése esetén automatikusan lekapcsolódnak az internetről vagy a belső hálózatokról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laci #20
    Jajj ugyan már gyereket, komlexusok, idegbajok ilyen zavar olyan zavar...

    Egyszerűen csak arról van szó, hogy a fickó hazugsággenerátorai első körben ezt a verbális bughalmazt és egyben gusztustalan és teljesen logikátlan, hazug baromságot javasolták neki, aztán amikor a kijelentéseket utána leellenőrizték, megkérdezett a megkent ügyvédeiből néhányat hogy most akkor mi legyen, mert ez tényleg durva, aztán gondolom a végén abban egyeztek meg, hogy a legjobb megoldás ez a nyilvánosság előtt való UNDO művelet. De ha egy ennyire nagy baromságsorozatot kell visszavonni, az már rég nem kéne hogy hiteles legyen, de fogadok egyesek még ezek után is az Ő és cége fényezésével fogják intenzíven tölteni az idejüket. Hosszútávon mondjuk nem hiszem hogy ez kifizetődő, de akkor csak hajrá!
  • Tetsuo #19
    :) nekem is bannolni szokták az ilyesmit..
  • pafi #18
    ballmer iPod
    Na megtaláltam. Ezt még akkor csinálták, mikor kijött az iPod.
    Nézzétek meg qvajó!
  • NEXUS6 #17
    Nekem is az a véleményem!

    Nem biztos hogy valóban súlyos, talán egy túlkompenzált kisebbségi komplexusból fakadó személyiség zavar.

    Asszem ő se tudta befelyezni az egyetemet mint a cimbije, szerintem ez okoz nála idült fruszrációt.
  • lola #16
    Tisztelt moderátor!
    Miért moderálandó szöveg az, hogy nekem az a véleményem, hogy Steve Ballmer elmebeteg és gyógykezelésre szorul?
  • Piscator #15
    "Visszavonta..."
    Na azért.
    biztos a sok sg-s véleénytől :)
  • mechorg #14
    Valamikor mondtam valamit valakinek valahol, de nyilván félreértette ha megsértődött...
  • strogg #9
    Nah ilyen hülyeségek miatt van elegem a wines világból. Most tényleg nem fikázni akarom a wint (véleményem úgyis ismeretes), de ilyen gondolkodású vezetőkkel az m$ lassan pont annyira baxik ki a vásárlóival, mint egy virnyák író programozó.:)))
    Egyébként most komolyan. Észrevettétek, hogy nincs mégegy olyan cég, amely ekkora szinten baxna ki (ilyen döntések,ötletek), és ennyire fenyegetné a vásárlóit? (BSA) És jól jellemzi a felhasználók birka gondolkodását a következő.
    Ha egy TV, videó, vagy bármilyen más gyártó elkezdené ezeket leművelni, a fogyasztó szó nélkül a konkurens terméket venné. Míg az informatikai iparágakban ez eszébe sem jut.
    Erre épül az m$. Ilyen "birka" felhasználókra.
    Szerintem.
  • papabear #8
    Ja kiírja, hogy amíg az updatet le nem töltöd, nincs net. Ja, hogy nígy nem is lehet letölteni?
    Irány a bolt, 1-2 héten belül már kapható a frissítés. Otthon aztán feltelepítés után 2 nbappal másik hiba, újra az egész...
  • DW #7
    Akkor félpercenként disconnect lesz:D