SG.hu

Pénteken jön a Microsoft CRM 3.0

A Microsoft a hét végén mutatja be ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) rendszerének következő verzióját. A Microsoft bejelentette, hogy július 8-án, pénteken - a Microsoft TechEd 2005 Europe-pal, valamint az Egyesült Államokban megrendezésre kerülő Microsoft Nemzetközi Partner Konferenciával egy időben - fogja bemutatni ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) megoldásának következő verzióját, a Microsoft CRM 3.0-t. A szoftver az Office és az Outlook programoknál már megszokott felhasználói környezetben marketing, értékesítési és ügyfélszolgálati funkciókat biztosít.

A vállalat közleménye szerint a CRM 3.0 tervezésekor nagy hangsúlyt fektettek a könnyű kezelhetőségre, a vállalati igények teljes körű kiszolgálására és a teljes bekerülés költség (TCO) csökkentésére.

"Két fontos érv szólt a Microsoft CRM mellett: egyrészről a bevezetéshez és a betanulásához szükséges rövid időtartam, másrészről a Microsoft CRM testreszabásának és a cég üzleti folyamatait támogató egyéb alkalmazások integrálhatóságának nagyfokú rugalmassága. A Microsoft CRM segítségével a kereskedelmi folyamatok áttekinthetősége javult és az ügyfélszolgálati bejelentések lezárásának ideje is jelentősen csökkent" - mondta Matuz Géza a Buderus Hungária Fűtéstechnika ügyvezető igazgatója.

A CRM 3.0 a Microsoft CRM jelenlegi felhasználói számára 2005. negyedik negyedévében lesz elérhető, magyar nyelven pedig majd 2006. első negyedévében jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!