Gyurkity Péter

Nehezen adja a Microsoft az Avalon és az Indigo jogait

A Microsoft licencez kötné az Avalon és az Indigo nyílt forráskódú változatának elkészítését, amellyel a Novell Mono elnevezésű csoportja foglalkozik.

A Mono projekt egy a Novell által támogatott nyílt forráskódú kezdeményezés, amelynek eredeti célja egy ingyenes .NET fejlesztői keretrendszer létrehozása. A Miguel de Icaza vezetésével megalakult csapat sikerrel végezte munkáját, így a .Net a Linux és Mac OS X fejlesztők számára is elérhetővé vált, sőt, mivel nyílt forráskódú kezdeményezésről van szó, a támogatott operációs rendszerek köre csakhamar tovább bővülhet.

Az eredeti cél elérése után máris tervek születtek a következő Windowsban bemutatkozó két technológia átportolására. Az Avalon, amely egy alkalmazásprogramozási interfész (API) és grafikus architektúra is egyben, illetve a kommunikációs alrendszerként szolgáló Indigo azonban a Longhorn két alappillére lesz, és a jelek szerint a Microsoft nem hajlandó licenc nélkül átadni e két fejlesztését.

Az eWEEK.com értesülése szerint ezért a Novellnek meg kell szereznie a szükséges jogokat, de azt még nem lehet tudni, hogy a vállalat hajlandó-e lesz erre a lépésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!